Mivel koccintsunk Valentin-napon?

Nyakunkon a szerelmesek ünnepe, ki tudja mi lett volna, ha a derék amerikaiak nem a szerelmesekhez köthető részét emelik ki és kezdik tisztelni a Szent Bálint legendának, hanem mondjuk azt, ami az epilepsziához kötődik? Akkor február 14-én lehetne a nyavalyatörésesek világnapja!

No de ki is volt Szent Bálint, vagy Szent Valentinus? A tájékozottabbak már az utóbbi névből sejthetik, hogy Bálintunk a római korban volt aktív, mint Interamna püspöke és ilyen minőségében végeztette ki II. Claudius császár, nemes egyszerűséggel a hitéért. Ez persze már elég lenne ahhoz, hogy a Legenda aurea megemlítse és a katolikus egyház a szentjei között tisztelje, de ahhoz édeskevés, hogy ő legyen napjaink egyik legelterjedtebb fogyasztói ünnepének a névadója. Ehhez bizony több kellett! Történt ugyanis, hogy a derék Valentinus előszeretettel esketett meg fiatalokat a keresztény hit szerint, többek között katonákat is, akiknek ez természetesen tiltva volt. A fiatal házasoknak aztán a saját kertjéből adott ajándékba néhány virágot, innen jön a virágajándék szokása, no meg az is, hogy az egyház hivatalosan is a szerelmesek (és az epilepsziában szenvedők) védőszentjének tekinti.

Terni Szent Bálint (Forrás: Wikipédia)

Az már csak hab a tortán, hogy az antik időkben kettő, de egyesek szerint három különböző Valentinus is élt és mindet szentté avatták, szóval nézőpont kérdése, hogy melyik szentet tiszteljük február 14-én. A merészebbek szerint mind a hármat, merthogy a három szent valójában egy és ugyanaz, de azért Róma óvatosságát jelzi az ügyben, hogy a XX. század hatvanas éveinek a végén, a római katolikus naptárreform idején kikerült a szent tisztelete az előírt liturgiából, a helyét pedig átvette Szent Cirill és Metód tisztelete. Ez persze nem szegte kedvét minden idők egyik legnagyobb marketing gépezetének, ami az angolszász világban elterjedt szokásból, miszerint ezen a napon a szerelmesek megajándékozzák egymást, az egész világra kiterjedő, kötelező ajándékozási hullámot indított. De ki is volt ennek a kampánynak az alfája? Minden bizonnyal Shakespeare, aki már a Hamletben megemlítette a Valentin napot, igaz a maitól kissé eltérő, sokkal pajzánabb kontextusban:

„Kérem, egy szót se erről; de ha kérdik, mit jelent, csak mondja ezt:
   Holnap szent Bálint napja lesz,
   Mindjárt reggel korán;
   És ablakodnál, párodul,
   Ott leszek, én leány.
   Kelt a legény, felöltözött,
   Ajtót nyitott neki:
   Bement a lány, de mint leány
   Többé nem jöve ki.“

(Arany János fordítása)

Ebből persze még mindig nem derül ki, hogy mivel is koccintsunk ezen a jeles napon, úgyhogy nézzük a lehetőségeinket! Fontos tisztában lenni a szerelmünk ízlésével, így kevésbé hibázunk, akár egy éttermi borrendelésnél, akár egy ajándék palackkal, de persze az az igazi, ha olyan borral koccintunk, amit mindketten szeretünk. Ezen a napon a romantika is nagyobb szerepet játszik, ne féljünk hát a helyszínválasztástól, legyünk kreatívak a jacuzzitól kezdve a külföldi utazásig, a naplementétől a sarki fényig, kinek mi tetszik.

Ha nem is a néphagyomány része, de tekinthetjük ökölszabálynak, hogy nagy testű, drága vörösbort inkább a hatvanas férfiaknak veszünk, míg illatos fehérborokat inkább a fiatal hölgyeknek, persze ha nem tájékozódunk a párunk ízlése felől, akkor könnyen eltéveszthetjük a dolgot. Mindenesetre a hideg téli esték, a kandalló és a pattogó tűz, a bekuckózás inkább vörösboros tevékenység, ha ilyesmit tervezünk, biztosra mehetünk egy jó Villányi Franc-nal, vagy egy testesebb vörösborral Szekszárdól, a Balaton déli partjáról, vagy éppen Pannonhalmáról. Ez utóbbi lehetőség már ki is tekint a megszokott sémákból, vagyis akkor válasszuk ezt, ha a párunk nyitott az újdonságokra. Ha pedig még mindig a hidegebb estén jár az eszünk, de a megajándékozni kívánt személy az átlagosnál jobban ért a borokhoz, válasszunk valami meglepőt, mondjuk egy vulkanikus syrah-t a Csobáncról vagy a Szent György-hegyről!

Ha a szerelmünk él-hal a vitorlázásért vagy a vízisportokért, ügyeljünk rá, hogy vagy a címkén, vagy legalább a termőhelyben köszönjön vissza a Balaton. Ilyenkor célszerűbb fehérbort választani, aki a jól iható, könnyebben érthető, jobban csúszó borokat szereti, az maradjon a Balaton déli partján, aki pedig a hosszan eltartható és érlelhető fehérborokat, az az északi part vulkánjainak borait válassza. Mindegy, hogy Szent György-hegy vagy Badacsony, Csobánc vagy Somló, Fekete-hegy vagy Gulács, ezek a termőtájak idővel minden szőlőfajtát átírnak és kifejezésre juttatják a saját, egyedi karakterüket. Ha van lehetőségünk utánanézni, esetleg beszélni a borásszal, akkor olyan bort válasszunk, ami hagyományos módon készült, vagyis nem acéltartályban, hanem nagyobb fahordóban, ugyanis ezek a tételek hosszabban érlelhetőek és jobban hozzák a bazaltos tanúhegyek borainak egyedi jellemzőit. Ha pedig a párunk igazi connaisseur, vagyis majd’ mindent tud a borokról, akkor biztosan örülni fog egy csopaki rizlingnek, pontosabban egy Balatonfüred vagy Csopak környékéről származó olaszrizlingnek.

Igen ám, de mi a helyzet, ha a párunk éppen csak ismerkedik a borok világával, netán nem szereti a tanninban gazdag vörösbort, és a szikár vagy ásványos fehérektől is inkább menekülne? Ilyenkor is több opciót érdemes megfontolni! Szereti az édes ízeket? Egy jó tokaji szamorodnitól még soha, senki nem sértődött meg, ő sem fog! Inkább a rozékban találja meg önmagát? Nosza, bátran vegyünk le a polcról egy soltvadkerti, vagy kiskőrösi rozét! Az elegánsabb, hűvösebb karakterű vörösborokat kedveli? Ha biztosra akarunk menni, egy Egri Bikavér lehet a megoldás, de a Bükk és a Mátra is szolgálhat meglepetésekkel, akárcsak Sopron! Az illatos fehéreket kedveli? Válasszuk az Irsai Olivért, a cserszegi fűszerest, egy tokaji sárgamuskotályt, vagy ha igazán nagyot akarunk gurítani, egy komolyabb traminit. Ami pedig a folyton kétkedőket illeti, minden közvéleménykutatás és fogyasztói kérdőív azt mutatja, hogy pezsgőből soha nem elég, így ha egy jó magyar pezsgőt választunk, biztosan nem fogunk kosarat kapni senkitől…