Nem csak a rozé érdekli! - Beszélgetés Elizabeth Gabay-val

A Provence-ban élő, brit Master of Wine leginkább azzal hívta fel magára a borvilág figyelmét, hogy nem csupán komolyan vette az elmúlt évtized legnagyobb trendjét, a rozék térhódítását, de meg is akarta érteni a kategóriát, sőt, feltárta a rozék közötti különbségeket. Emellett, ha lehet ilyet mondani, a legkedvesebb terepe Közép-Kelet-Európa.

Mikor lett önből Master of Wine, és ez hogyan változtatta meg az életét?

1998-ban tettem le a vizsgát, de kezdetben ez nem jelentett változást, mert 1999 elején megszületett a második gyermekem, így néhány évig mással voltam elfoglalva. 2001-től két évig az elsőévesek oktatását vezettem, ami eléggé lefoglalt, utána pedig Németh Ágnes és az eredeti VinCE rendezvény volt a legfontosabb segítség számomra, hogy visszataláljak a boros munkák ritmusába.

 

A ProWeinon milyen Magyarországhoz kötődő mesterkurzust tartott?

Választhattunk a témák közül, és én rögtön megragadtam a lehetőséget, hogy a magyar pezsgőkről beszélhessek. Úgy gondolom, hogy Magyarországon csodálatos példákat találunk mind a helyi, mind a nemzetközi szőlőfajtákból készült pezsgőkre.

 

Hogy látja, mi lehet a magyar borok kitörési lehetősége?

A nagyszerű terroir és néhány igazán szép helyi szőlőfajta (például a kadarka, ami nagy kedvencem) együttesen egyedülálló ízeket eredményeznek. Fontos ennek az egyediségnek a kihasználása. Így lehet a fogyasztókkal megismertetni a borok egyedien magyar jellegét.

 

Régóta jár hazánk borvidékeire, mi a tapasztalata, hogyan változott a magyar borágazat az elmúlt évtizedekben?

Amikor először jöttem Magyarországra a kilencvenes évek elején, az olcsó borok mellett egyedül a tokaji édes és akkor még oxidatív borok voltak elérhetőek a piacon. Aztán gyorsan versenyképessé váltak a borok, főleg miután adaptálták a nemzetközi sztenderdeket, de az elmúlt tíz évben éppen azt élvezem a legjobban, hogy egyre fontosabbá válnak a regionális eredetvédelmek, és hogy egy új generáció veszi át a pincéket, már a szüleik sikerére építkezve. A magyar borászok egyre kevésbé szeretnének megfelelni az exportpiacok elvárásainak és egyre inkább azzal foglalkoznak, amit a magyarok szeretnének fogyasztani.

 

Melyek a személyes kedvencei?

Ezt lehetetlen megmondani! Azt hiszem, Szekszárdot ismerem a legjobban - szóval ez a borvidék a személyes kedvencem - viszont rendszeresen meglepnek a Mátrából származó borok is. Hihetetlen, hogy ez a csodálatos borvidék még Magyarországon sem elég ismert és elismert!

 

Ha nem borokkal foglalkozik éppen, akkor mivel tölti az idejét?

A francia Alpokban élek, és bár nem vagyok olyan nagy túrázó, mint a gyerekeim, de élvezem a gyaloglást, a falusi életet, a kávézást a barátokkal, az olvasást, és mostanában visszatértem a korai szerelmemhez, az utazáshoz (nem borvidékekre!) és a színházhoz is.

 

Mi a kedvenc története Magyarországról?

1993-ban történt, még az első magyarországi utam alkalmával, hogy Tokajban meg akarták mutatni nekünk, mekkorát fejlődött a magyar gasztronómia. Az ebéd egy iskolai menzán felszolgált ételsorra emlékeztetett, a desszert például vaníliafagyival és lekvárral töltött piskótatekercs volt. Persze az étlapon voltak csábító magyaros ételek, de a vendéglátóim azt mondták, hogy az nem turistáknak való és nekünk biztosan nem ízlene. (nevet)

 

Mit javasolna azoknak a borászatoknak, akik a brit piacon, az angol fogyasztóknál szeretnének sikeresek lenni?

Lehet ezt francia fogyasztókra cserélni? (nevet) Mindig meglep, hogy néhány magyar bor egyáltalán eljut a szomszédos szupermarketbe, itt fent a francia Alpokban. Tokaj nyilvánvalóan erős versenyző - különösen a libamájjal -, de azt hiszem, a francia piacnak van affinitása a magyar borhoz, értékelik az ismeretlen szőlőfajtákat és a magyar borok egzotikumát.

 

Friss élményei alapján mely piacokon lehet sikeres a magyar bor, és milyen borstílusok tarthatnak számot érdeklődésre?

Amikor Japánban jártam magyar borokat bemutatni - éppen a covid előtt -, nagyon lelkes volt a fogadtatás. Úgy tűnt, hogy inkább az érett tanninokat szeretik, szemben a kemény és zöld tanninokkal, szerették az édes és a félszáraz borokat, és tetszett nekik a gyümölcsízek széles skálája. Szerették a kadarkát, nehezen mondták ki a hárslevelűt - de szerették a szőlőfajta virágos karakterét - viszont a savak nem feltétlenül a legnagyobb pozitívumot jelentették számukra. Szerintem a „magyar bor“ mint kategória túlságosan általános, érdemes inkább a regionális sokszínűségre helyezni a hangsúlyt.