Neszmélyi borvidéki idill – képriport

Az év első hónapjairól nem feltétlenül az eleven tájak, a harsogó színek jutnak az eszünkbe, de ilyenkor útra kelni kevéssé ismert úti célok felé mégis mindig jó döntésnek bizonyul. Ahogy újabb képriportunk is példázza, bármerre is indulunk, látnivalóból és élményből annyi akad télen is, hogy egy napba aligha lehet őket besűríteni. Azért mi mégis megpróbáltuk, ezúttal a Neszmélyi borvidék négy településén látogatást téve.

Elsőként Tatán tudtuk megélni, hogy a háborítatlan nyugalom időszakában mintha több figyelem jutna a tájra, kevesebb a zavaró momentum, a mozgás, nyüzsgés. A jégtáblákkal szegélyezett Tatai-tó partján, a vár látképével a háttérben érdemes volt megállni és a gazdag madárvilágot, a vadludakat, récéket és gémeket megfigyelni.

A Neszmélyi borvidék egyik méltán népszerű eseménye, a Tavaszi Kvaterka évről évre a tatai Esterházy Pezsgőgyár báltermében kerül megrendezésre. Aki már járt a sétáló kóstolón, az tapasztalhatta, milyen különleges miliőt jelent az Angolparkban található, Fellner Jakab tervezte épület, így ez a helyszín volt a következő állomásunk. Pontosan 250 évvel ezelőtt, 1772-ben sör- és szeszgyárnak épült, majd vendéglőként funkcionált, míg 1905-ben Esterházy Ferenc alapított benne pezsgőgyárat Hubert Emil francia pezsgőmester segítségével. A háborúk után raktárként és hűtőházként is szolgáló épület sokáig volt elhagyatott, de a ma tulajdonos Séra családnak köszönhetően újjáéledt és nemcsak esküvők és egyéb rendezvények kedvelt helyszíne, de mint borturisztikai élmény is kihagyhatatlan, részletezzük, hogy miért.

Ahogy minden látogatót, bennünket is Séra Mihály vezetett körbe és nyitotta meg számunkra az 1500 négyzetméternyi pincerendszer ajtaját, miközben elmesélte a pezsgőgyár kalandos életét. A történetek megelevenedését a visszafogott, de autentikus dekorációk és a profi idegenvezetés segítette, aminek egyik leglátványosabb pontja a zenit, furmint, rajnai rizling és pinot noir pezsgőkkel telepakolt rázóállványok mellett érkezett el.

Miközben a pezsgőkészítés mikéntjét mesélte a házigazdánk, meg tudtunk csodálni olyan finom részleteket, mint amilyen a pezsgő krémességét, vajasságát adó púderszerű finomseprő a palackok oldalán. A túra csúcspontjaként pedig egy frissen degorzsált pezsgőt is megkóstolhattunk - hát kell ennél több? (Annak, aki nem ismeri a degorzsálás szót, guglizás helyett jó szívvel ajánljuk személyesen a pezsgőgyárban megtapasztalni, mit jelent; sokkal nagyobb élmény lesz, mint egy definíciót olvasni róla!)

A tatai, negyed évezredes épület után következzen egy dunaszentmiklósi újkori épület és történet. 2020 augusztusában adták át a Kősziklás Borászat új feldolgozóját és vendégfogadásra kialakított helyszínét az Öreghegyi pincesoron, így itt is tettünk egy villámlátogatást. Emmer Szabolcs, a borászat egyik alapítója mesélte el az elmúlt évek változásait, újdonságait, járvány miatti nehézségeit. A 70 hektárnyi területen gazdálkodó borászat hosszú ideje a borvidék egyik kedvelt helye, így sokak számára volt remek hír, hogy a megújulás óta a téli időszakban péntek-szombat-vasárnapi állandó nyitvatartással fogadják a vendégeket, sőt, főszezonban már csütörtökön is érkezhetünk.

Szabolcs szavaira figyelni felért egy kisebb kihívással, hisz ilyen pazar kilátás kevés borászatnak adatik meg, és ezt az adottságot nyilvánvalóan a tervezésnél is figyelembe vették, így akár bent, akár a teraszon ülve szinte magába szippant a táj. Miután a dűlőket is bemutatta Szabolcs (a névadó Kősziklás is ezek egyike) a borokra és a programokra terelődött a szó. Szerinte ugyan túl széles a kóstolható szortiment, amin majd szeretnének is szűkíteni, a fogyasztó szempontjából mindenképp klassz, hogy a borfajták igen tekintélyes választéka kérhető. Ezeket hidegtál bármikor kiegészítheti, míg nagyjából havonta egyszer zenés program is akad körítésként. Utóbbiakra állítólag órák alatt elfogynak a helyek, ami a látottak után cseppet sem meglepő.

A Kősziklástól egy nagyobb kőhajításnyira van az a borászat, ami előbb volt ismert, mint maga a borvidék. A Hilltop Neszmély Borászat nemcsak a magyar fogyasztók körében vitte hírét a neszmélyi boroknak, de a külpiacokon is az egyik legismertebb hazai borászat. Mindez elsősorban a borászlegenda, Kamocsay Ákos érdeme.  A szuperlatívuszokat magába sűrítő borászlegenda szót ritkán használjuk, az ő esetében talán valóban nem túlzás… Két érdemét szokás emlegetni, miszerint már 1997-ben Angliában az Év Borásza lett, két évvel később pedig Magyarországon választották meg az Év Bortermelőjének, de a pincészet és egy-egy tétele által elnyert elismeréseknek nagyon hosszú sorát kellene felsorolni, ha alaposak szeretnénk lenni. E helyen csak a legutóbbi díjat említjük, a Magyar Bor Nagydíjat fehérbor kategóriában, amelyet első ízben nyert el neszmélyi bor (a 2019-es prémium chardonnay boruk).

A Hilltop az egyik legjobb példa arra, hogyan lehet egymással tökéletes összhangban két, alapvetően nem egy lapon emlegetett attribútum: a nagy mennyiség, évi 7-8 millió palackkal, és a kiemelkedő minőség (a csúcsminőség szót is használhatnánk, ha nem lenne annyira elkoptatva). Az üzemen végigsétálva először a szabályozható hőmérsékletű acéltartályok, a gépesített sorok látványa, és a ránézésre is flott munka ad egy képet a technológiai borokról és segít értelmezni, hogy miért várható el konstans jó minőség az így készülő tételektől.

Ennek kontrasztjaként aztán a borospince hagyományos színei, illatai, boltíves formái adnak keretet a történetnek, amikor a pincetúra keretein belül módunk nyílik megcsodálni a pincepenésszel vastagon borított, évtizedes álmukat alvó boros- és pezsgőspalackokat – pláne, ha netán kóstolunk is ezekből vagy akár a frissebb évjáratú prémium borokból.

Napunkat tudatosan úgy terveztük, hogy Kesztölcön, a Szivek Pincével zárjuk a kört, mivel ahányszor ott jártam az ültetvényen, mindig világbajnok naplemente-élményben volt részem. Ugyan egész nap borongós volt az idő, de Kesztölcre beérve mintegy varázsütésre megjelentek a lenyugvó nap utolsó sugarai, és innentől már "csak" kattintania kellett a fotósunknak.

Szivek Péter és testvére György minden látogatást olyan jókedvvel bonyolítanak, mintha az első vendégeiket köszöntenék. A zötyögős dzsipút már bőven az élmény része, az elbűvölően agg terepjárónak a kinézeténél csak a belseje autentikusabb. Aztán felérkezve a Pilis oldalába, 340m magasságba, a mészkősziklák alá, érdemes kiszállás után megállni és egy kevés időt rászánni... nos a semmire, pontosabban a látvány befogadására (lásd cikkünk címfotóját is).

Hogy ezután itt a szőlősorok mellett vagy a településen lévő pincében kóstolunk a 18 hektárnyi területen termesztett fehérszőlők borából, az függhet a kedvünktől és az időtől, ahogy az is, hogy szánunk-e időt egy-egy látogatásra a Szivek család által gondozott Pálos gyógynövénykertbe és a néhány percnyi autóútra lévő klastrompusztai kolostorromhoz. Akárhogy is állítjuk össze a programot Péter segítségével, bizonyosan eszünkbe jut a nap végén az a mondás, hogy „A név maga az ember”.