Nincsenek csodás történetek, csak munka van! - Interjú Molnár Ákossal, a Soproni Borvidék Hegyközségének elnökével

A Soproni borvidék újra életjeleket mutat. Tavaly én magam is voltam egy nagy kóstolójukon Sopronban, de még Budapesten is megjelentek, amire – ha jól emlékszem – már több mint egy évtizede nem volt példa. Ennek apropóján a hegyközség elnökét, Molnár Ákost kérdeztem arról, hogy mi történik a házuk táján.

Azt hallottam, hogy Sopronban is megindult az együtt gondolkodás.

A borvidékünk az elmúlt évtizedben Csipkerózsika-álomba szenderült. Egy-két termelőtől eltekintve – akikre természetesen azóta is büszkék vagyunk – mintha eltűntünk volna az ország bortérképéről. Nem sokkal a pandémia előtt végül leültünk egy kis csapattal egy közös gondolkodásra, és arra jutottunk, hogy nincs más lehetőségünk, mint az előremenekülés. Ugyanis, ha igazak a számok és jól látjuk a tendenciákat, akkor – hacsak nem teszünk valamit – a borvidékünk a 30-as, 40-es évekre eltűnik a boros horizontról.

 

Súlyos szavak. Mi lett a megoldás?

A szűk kör arra jutott, hogy nincs értelme megfelelő tervezés nélkül belevágni semmibe, úgyhogy először kidolgoztunk egy stratégiát, amit utána próbáltunk megvalósítani. Szerencsére eleve úgy gondoltuk, hogy a terveket menet közben állandóan korrigálni kell majd, talán ennek köszönhető, hogy nem omlott össze minden rögtön az első évben, amikor jött a Covid. Egyértelműnek tűnt, hogy a borvidékünk és a birtokaink mérete miatt – ne legyenek illúzióink, a Soproni borvidék legnagyobb szereplői is kicsinek számítanak nemcsak nemzetközi, hanem még hazai összehasonlításban is! – kizárólag az összefogás, a valódi közösségépítés, a közösségi marketing ereje segíthet, és ha mindezt komolyan gondoljuk, akkor nemhogy öt perc, de öt év is kevés a kitűzött célok eléréséhez. Hosszas építkezésre készültünk, aminek teljesen kétséges a kimenetele, de szerintünk ennyivel tartozunk a múltunknak, a jelenünknek és talán a jövőnknek is.

 

 

Esetleg konkrétumokat is mondanál?

A stratégia megvalósításának első eleme a Vinodom névre hallgató közösségi vinotéka létrehozása volt. A belvárosi Deák tér mellett 2023-ban megnyílt borboltban egyelőre a hatályos jogszabályok szerint kóstolókat nem tarthatunk, mivel a közelben található egy iskola – de a város és a hegyközség keresi a kompromisszumos megoldást –, viszont meg lehet vásárolni majdnem az összes soproni termelő borát. Emellett közösségi térként, mintegy kovászként működik a hely, hiszen azóta a helyi termelők részvételével itt rendezzük meg az adventi vásárt, de volt már az épületben nemzetközi divatesemény, ott tartották a városi borversenyt és idén nyáron egy háromnapos mini irodalmi fesztivált. A jövőben – ha végre rendeződik a borkóstoltatás lehetőségének jogi háttere – borbemutatókat is tervezünk, amelyeken bemutatkozhatnak a termelők, összehasonlíthatjuk az évjáratokat, a dűlőink karakterét vagy éppen egy adott szőlőfajta borait. Emellett a Vinodom a termelői edukáció helyszíne is: előadásokat, tanfolyamokat tartunk, hiszen a borvidék túlélésének az egyik kulcsa az, hogy a gazdák profi módon termesszenek szőlőt, készítsenek bort és adják el azt. Hiszem, hogy az amatőrök kora lejárt, ebben az ágazatban és ebben a gazdasági környezetben csak professzionális hozzáállással lehet sikereket elérni.

 

Mintha a közösségi média felületein is aktívabbak lennétek…

Igen, már a nagyobbnak számító magyar borvidéki oldalak látogatószámát is elértük, és miután rájöttünk, hogy jobb, ha ezt nem a borászok csinálják, hanem egy helyi marketingügynökség, az interakciók száma és az oldal közösségépítő szerepe is növekszik.

 

Molnár Ákos, a Soproni Borvidék Hegyközségének elnöke

 

Mi a helyzet a budapesti bemutatkozással?

Hosszú idő után tavaly újra megjelent a borvidék a főváros közönsége előtt. Ezt az idén is terveztük, de nem jött össze, viszont reméljük, hogy a jövő év elején újra ott leszünk. Az a cél, hogy a soproni termelők minden évben lehetőséget kapjanak arra, hogy egy budapesti kóstolón szólítsák meg a borszakírókat, a kereskedelem és a vendéglátás szereplőit. Jó lenne, ha mindenki észrevenné, hogy egyrészt a klímaváltozás, másrészt a borászati szemlélet- és a termelői magatartás-változás miatt a soproni bor már rég nem az, mint negyven, harminc vagy akár húsz éve volt. A soproni bor – köszönhetően jó néhány termelőnek – felnőtt minőségben a versenytársakhoz határon innen és túl.

 

Azt gondolom, hogy ez a fiatal borfogyasztókra gondolva még édeskevés…

Megpróbálunk rájuk is koncentrálni. Az idősebbeknek meghagytuk a borászbált – megjegyzem, rendkívül sikeres –, de az új generáció már másféle megközelítést igényel: laza sétálókóstolóra invitáltuk őket a Hey, Poncichter! eseménnyel, ami olyan népszerű volt a nyáron, hogy már tervezzük a második fordulót. Az eseményt a régi soproni gazdanegyedben tartottuk, az ott dolgozó termelők mintegy nyitott pinceként várták a borkedvelőket, és mellette vendégül látták a borvidék más részein dolgozó borászatokat, így szinte minden borvidéki szereplő bemutatkozhatott, ha volt hozzá kedve. Nem mi szervezzük, de lehetőségeinkhez mérten támogatjuk a VinoBeats rendezvényt, amelyen a könnyűzene mellé igényes street food kerül a tányérba és jóféle helyi borok a pohárba. Szintén aktív résztvevői vagyunk a SopronFestnek, amelyen dűlőtúrákkal és a megszokott Poncichter negyeddel is várjuk a fesztiválozókat. A dűlőtúra amúgy rendkívül népszerű program nemcsak a borkóstoló, hanem a táj miatt is. A Fertő mint a legnyugatibb sztyepptavunk, a környék beépítetlensége, az érintetlennek tűnő vidék vagy éppen a szőlővel beültetett kultúrtáj egyedülálló látványt tár a szemünk elé. Valahányszor megpillantom, hálát adok, hogy ide születtem, itt élhetek és dolgozhatok.

 

 

Akkor mondhatjuk, hogy Sopron újra sínen van?

Csak óvatosan, hiszen tényleg többismeretlenes az egyenlet, de elindult a munka, zajlik egy generációváltás, új, fiatal csillagai vannak a borvidéknek, a borok pedig egyre több termelőnél már minőségben is felnőttek a feladathoz. Reméljük, hogy ezt a piac, a fogyasztók is érzékelik és értékelik.