2022 december 19. / Magyar Bor SzemélyesenURL másolásaFacebook megosztásTwitter megosztás

ProWein Düsseldorf 2023 - Felhívás a közösségi magyar standon való részvételre

A ProWein Düsseldorf a világ legjelentősebb borászati szakkiállítása, melyen idén 62 ország több, mint ötezer kiállítója vett részt, 38 ezer szakmai látogatóval a világ minden pontjáról. A 2023-ban megrendezésre kerülő 27. ProWein Düsseldorf borkiállításon Magyarország ismételten részt vesz kiállítóként, követve ezzel az elmúlt évek hagyományait.

Megnyílt a jelentkezés a hazai bortermelők számára a 2023. március 19-21. között, a németországi Düsseldorfban zajló ProWein kiállításra szervezett nemzeti standon való megjelenésre. A ProWein 2023 kiállításon a magyar közösségi részvétel Rókusfalvy Pál Nemzeti Bormarketingért Felelős Kormánybiztos koordinálásával, az Agrármarketing Centrum szervezésében valósul meg. A magyar borászatoknak a Wines of Hungary közösségi márka arculati elemei megjelenítésével kivitelezett, 338 m² alapterületű standon, egyéni pultos megjelenésre nyílik lehetősége.

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a kiállítás három napja során nemzetközi szaktekintélyek által tartott mesterkurzusokat is szerveznek, melyek során az érdeklődők kiváló minőségű borokon keresztül ismerhetik meg hazánk sokszínű borkínálatát. Részletes információk a jelentkezés feltételeiről az amc.hu oldalon elérhetőek. A jelentkezés határideje 2022. december 23.

URL másolása Facebook megosztás Twitter megosztás
Lapozás vissza Lapozás előre

Aszút karácsonyra!

Elolvasom

Mit vigyél magaddal egy bortúrára?

Elolvasom

10+1 szuper szeptemberi boros program

Elolvasom

Egy boros úticél, ami még nincs túlhájpolva: Monor

Elolvasom