Selymesek és gazdagok – tokaji aszúk a kétezres évek elejéről

A Nemzetközi Aszú Nap alkalmából 2024-ben is történelmi aszúkóstolót tartottak Tarcalon, a Tokaji Kutatóintézethez tartozó Rákóczi Szüretelőházban. A kizárólag a borszakma képviselői számára nyitott programon 25 borászat 50 ritkaságát kóstolhatták meg a vendégek a 2000-től 2009-ig tartó időszakból. A rendezvényen Szabó Edit járt.

„Tokaj a világ legizgalmasabb édes boros borvidéke, és a tokaji aszú a világ legjobb természetes édes bora.” Nincs borral foglalkozó ember széles e hazában, aki ne hallotta vagy írta volna már le ezeket a kijelentéseket, és alig akad, aki ellenvéleményt fogalmazna meg – bár azért ismerünk ilyet. Tokajról és a tokaji aszúról nehéz elfogultság nélkül beszélni, de ha érzelmektől mentesen, csak az objektív paraméterekre hagyatkozva elemezzük a termőhelyet és a bort, akkor is azt kell mondanunk, hogy mindkettő ritka, különleges és értékes.

Van még néhány olyan borvidék a világon, ahol a mikroklimatikus viszonyoknak köszönhetően végbemegy a nemesrothadás folyamata a szőlőszemben, és a helyi gazdák az ilyen bogyók felhasználásával készítik az édes bort, de nincs még egy hely a földkerekségen, ahol nem az egész fürtöt, kizárólag az aszúsodott szemeket gyűjtik össze fáradságos munkával, ugyanarra a területre egy-egy szüret alatt többször is visszatérve, nagy szakértelemmel.

Gondoljunk bele egy pillanatra! Ősz van. Ködösek a hajnalok, a nyirkos hideg csontig hatol, és az emberek kint dolgoznak a hegyen. Gyűjtik az aszúsodott bogyókat szemenként. Elgémberedett ujjaik lassan melegszenek fel, amikor az őszi nap végre ad valami meleget. Egy ember egy nap alatt jó, ha 8–12 kiló aszúszemet kicsipeget a fürtökről. És amikor két hét múlva ugyanoda visszatér, már nem lesz a harmada sem. Ma még van, aki ezt megteszi, de egyre kevesebben vállalják a feladatot. És ha nem lesznek aszúszedők, eltűnik Tokaj aranya, az aszúbor is.

Pedig az aszú az egyik legnagyobb kincsünk. Amennyire vissza tudjuk követni a történetét, nagyjából a 16. század végén jelent meg a kereskedelemben, és azonnal keresett exportcikké vált. „Svédországtól Lengyelországig, Dániától Angliáig királyok, főurak és jeles egyházi személyek ragaszkodtak hozzá, hogy a becses ital ott legyen a poharukban. Tokaji borral kínálta vendégeit XIV. Lajos francia és Nagy Frigyes porosz király, Nagy Péter orosz cár és Nagy Katalin cárnő, III. Napóleon francia, valamint II. Gusztáv svéd király, a brit uralkodót, Viktória királynőt pedig I. Ferenc József osztrák császár és magyar király köszöntötte születésnapja alkalmából tokaji aszúval minden évben. A nagy presztízsű aszúbor a művészvilágban is megtalálta a maga rajongóit. A híres zeneszerzők közül Ludwig van Beethoven, Liszt Ferenc, Johann Strauss, Franz Schubert, Gioachino Rossini és Joseph Haydn itta szívesen, az ismert írók közül pedig Johann Wolfgang Goethe, Heinrich Heine, Friedrich Schiller vagy Alexandre Dumas töltötte örömmel a poharába, de nagy rajongója volt François-Marie Arouet is, aki Voltaire néven vált ismertté a világirodalomban. (…) II. Rákóczi Ferenc a jó borban nem csupán az élvezeti, hanem a diplomáciai értéket is felismerte, komoly szállítmányokat indított Oroszországba, I. Péter cár udvarába, de XIV. Lajos francia királyt is megörvendeztette néhány palack jóféle aszúval.” – írtam a Tokaj Oremus 30. születésnapja alkalmából megjelent könyvemben.

A tündökletes évszázadok után azonban jött a szocializmus éveinek mennyiségi szemlélete, és az a 40 év éppen elég volt ahhoz, hogy leghíresebb borunk karamellel színezve és édesítve valahol az alsó polcon végezze. Innen kellett a rendszerváltás után mindent újra felépíteni. Nem a nulláról, hanem jóval mélyebbről, hiszen a megtépázott renomét visszaállítani sokkal nehezebb, mint valamit elkezdeni. Szerencsére akkor is voltak elszánt, képzett szakemberek, jó borászok, akik az aszúborok új stílusát megteremtve kiléphettek boraikkal a nemzetközi színtérre. A tokaji, botritiszes édes bor újra a figyelem középpontjába került, és szép lassan a kereskedők is érdeklődni kezdtek iránta.

Ezt az érdeklődést azonban nem adják ingyen. Rengeteget kell dolgozni azért, hogy a figyelmet fenntartsuk, és a megtermelt bort eladjuk. Az édes borok piaca egyre nehezebb, egészségtudatos világunkban sokan jobban félnek a cukortól, mint az ördög a tömjénfüsttől. Pedig nem a cukor a lényeg, de hogyan mondjuk ezt el valakinek, aki egy édes bort megkóstolni sem hajlandó?!

A tokaji aszúborok egyik legfontosabb értéke az, hogy minőségüket – éppen a magas cukor- és savtartalomnak köszönhetően – évtizedekig vagy akár évszázadokig is megőrzik. És hogy ez nem csak üres szólam, arra én magam vagyok az élő bizonyíték, ugyanis volt szerencsém 1866-os, tökéletes állapotú, rendkívül élvezetes tokaji aszúbort kóstolni. Még mielőtt azt hallanám, hogy az lehetett véletlen is, gyorsan elmondom, hogy hibátlan volt az 1876-os és az 1884-es is.

Felidézni egy korty borban egy letűnt kor emlékét csodálatos élmény, ám ezeket az aszúkat nem lehet mindennap megkóstolni. Értéküket éppen a különlegességük adja, ezért is fontos, hogy a kereskedők, a sommelier-k és az újságírók kihasználjanak minden alkalmat az idős borok kóstolására.

Dr. Kovács Tibor, a Tokaji Kutatóintézet Szőlészeti és Borászati Kutató Nonprofit Kft. vezetője még beiktatásakor elhatározta, hogy a Nemzetközi Aszú Nap tiszteletére szervez egy történelmi aszúkóstolót, amelyen az 1990-es, és egy másikat, amelyen a 2000-es években született aszúkat kóstolhatják meg a szakemberek. Az elsőt meg is tartották 2023-an, a másodikra pedig szűk egy hónapja, december 9-én került sor a tarcali Rákóczi Szüretelőházban.

25 borászat, 50 aszúbor

A találkozón 25 pincészet mutatta be borait. Volt, aki több évjáratot is hozott, de a legtöbben csak egyet, viszont így is 50 tétel állt a szakemberek rendelkezésére, hogy képet alkossanak a kétezres évek első évtizedének tokaji aszúiról. Jó lett volna mindegyiket megízlelni, viszont sajnos csak három óra állt a rendelkezésünkre, és ennyi idő alatt 50 bort érdemben végigkóstolni képtelenség. Én 33-ig jutottam, beszámolómban tehát ezekre a kóstolási élményekre szorítkozom.

Mindenekelőtt szögezzük le: pazar volt és felemelő! Megtiszteltetésnek éreztem, hogy részem lehet ebben az élményben, de fontos megjegyeznem, hogy ez nem befolyásolta a borokról alkotott véleményemet. A többségük kifejezetten fiatalnak tűnt, a színük a világos arany és a borostyán között játszott, kávébarna talán egy volt közöttük. Ízükben felsorakoztak a természetes édes borok jellegzetes jegyei, és sok közülük még friss gyümölcsösséget is mutatott. Őszi- és sárgabarack, füge és mangó, aszalt gyümölcsök sokasága és szép, gyömbéres, vaníliás fűszeresség jellemezte a borok aromavilágát, kiegészülve persze mézzel és kifejezetten izgalmas fűszerességgel. Fáradtságnak nyomát sem mutatták, a selymes textúra és a jó sav-cukor egyensúly viszont szinte mindegyiket jellemezte. Éppen ezért eljátszottam a gondolattal, hogy vajon milyen ételek mellett mutatnának meg legtöbbet magukból.

A libamáj és a kéksajt persze klasszikus, és ma már az sem meglepő, ha valaki az ázsiai konyha különböző fogásait említi, de véleményem szerint az aszú és a homár párosa ajándékozza meg a legfennköltebb ízélményekkel a fogyasztót.

Az általam kóstolt 33 bor érzéki és árnyalt képet rajzolt az évtizedről. A legkiemelkedőbbek talán a 2006-os évjáratban születtek, de szinte mindegyikben volt valami kedves és szerethető, amiért szívesen elidőznék mellette. A Tokaj Oremus 2000-es 5 puttonyosa például döbbenetes fiatalságával és szinte borsmustáros csípősségével lepett meg, a Füleky 2003-as 6 puttonyosa virgoncságával és gyógynövényességével vett le a lábamról. A Tokaj Kikelet 2004-es 5 puttonyos aszúja kedvességével és eleganciájával hódított, a Pajzos Tokaj 2005-ös 5 puttonyosában a kakukkfüves fűszerességet szerettem leginkább, a Disznókő 2005-ös Kapi 6 puttonyosa pedig játékos lendületével, csábító fűszerességével és eleganciájával győzött meg. A kóstoló számomra legemlékezetesebb bora a Dobogó Pincészet 2006-os 6 puttonyos aszúja volt. Krémes textúrájával, selymességével, remek arányaival és trópusi gyümölcsös aromáival egyszerűen tökéletesnek tűnt aznap délután. A Hétszőlő 2008-as 5 puttonyosa lendületes volt és őrületesen madártejes, a Royal Tokaji 2009-es Mézes Mály 6 puttonyosa pedig szédítő fűszerességével tette magát emlékezetessé.

Rosszul elkészített, hibás bort nem találtam, de még olyat sem, ami valami miatt csalódást okozott volna. Szépek voltak, gazdagok és nagyon üdék. Szakértő kezek formálták valamennyit, gondosan, féltve, hogy megőrizzék egy évjárat munkáját az utókor számára.

A kóstoló után azon töprengtem, hogy vajon miért nem érik ilyenkor egymást az aszús rendezvények az országban. Pedig van már Nemzetközi Aszú Napunk is, december 10-én tartjuk, éppen karácsony előtt, amikor minden háztartásban vezető szerephez jutnak az édes borok. Talán még nem késő, talán még megtaníthatnánk az embereket arra, hogyan élvezzenek egy falatnyi étel mellett egy gyűszűnyi aszút. Mert nem kell több, egyetlen korty elég, hogy megédesítsen egy estét, minden csepp magában hordozza azt a páratlan gazdagságot, ami miatt a tokaji aszút a világ legjobb édes borának gondoljuk. És ez a kincs a miénk, büszkék is vagyunk rá, de ha nem teszünk meg mindent azért, hogy az évente elkészülő alig egymillió palack fogyasztóra találjon, félő, hogy el fog tűnni örökre.

Fotók: Magyar Bormarketing Ügynökség