Sikk-e, ha natúr?

Van annak már két éve is, hogy egy hazai boros magazinba Natúr francia címmel írtam cikket. Azóta sok víz lefolyt a Sión, kirobbant, majd elcsitult egy vezető hazai hírportál videója kapcsán a natúrboros botrány, és afölött is napirendre tértünk, hogy kinek mitől nem fordul ki a gyomortartalma. Eközben persze én magam is fejlődtem, vagyis – ha lehet ilyet mondani – még több natúr vagy natúrnak mondott bor került a poharamba és utána a köpőcsészébe. Ez utóbbinak – ha valaki félreértené – semmi köze a minőséghez, én kóstoláskor majdnem mindent kiköpök…

Azóta is időről időre elcsábulok, főleg, mert delejesen hatnak rám a címkéken szereplő rohamsisakos majmok, kifigurázott náci idézetek, csöpögős arannyal festett, egyiptomi halotti maszkok és egyéb ínyencségek. Valljuk be, lejárt az ideje a stilizált kastélyábrázolásoknak, a Times New Roman feliratoknak, sőt talán a château szónak is, gondoljunk csak a szerbiai Chichateau Borászatra, ahol minimális területről igazán menő és hipszter (tegyük hozzá gyorsan, hibátlan) borokat szűrnek! Persze a név nemcsak a francia château-k kifigurázása, hanem utalás a közelben található, ortodox šišatovaci kolostorra is. De vajon elegendő-e az, ha natúr a borunk? Egyáltalán, ki mit ért ezen?

 

 

Egyesek szerint a natúr azt jelenti, hogy „nem teszek hozzá, de nem is veszek el belőle semmit”, vagyis nem kénezem a bort, nem derítem, nem szűröm, értelemszerűen nem adok hozzá savat, tanninport, cukrot, répalevet, gránátalmaszirupot, bentonitot, fahéjat és szegfűszeget, nem keverek a murciba felmosórongyot és boszorkányok szemöldökét, de ha ez utóbbi véletlenül belekerült a szőlőben, akkor biztosan benne is hagyom.

 

Karner Fanni

 

Mások már elnézőbbek: némi kén azért belefér, nehogy kárba vesszen az egész éves munka, persze ehhez nem feltétlenül kell kén, elég a hosszabb héjon áztatás is, de azért a kén sem árt. Megint mások már a szőlőben kezdik a dolgot, eszerint lehet egy terület bio- vagy biodinamikus, organikus – és maga a borász esetleg atletikus –, annak függvényében, hogy a művelésmód tekintetében a gazda mennyire megengedő: vagyis jöhet a traktor és a bazi nagy ökológiai lábnyom, vagy marad a kasza, a kapa és a nagyharang. A biodinamikus művelés kapcsán már belefutottam egy-két pofonba és zsákutcába, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy nem egészen biztos, hogy a rendszernek köze van Jancsó Miklós filmjeihez, amelyekben mezítelen lányok szaladgálnak a mezőn holdtöltekor, de az biztos, hogy köze van a hold ciklusaihoz, amelyek befolyásolják a nedvek áramlását a növényben, akárcsak az árapályt a tengerekben, és ha jobban belegondolunk, azért ebben van valami.

 

 

Mindenesetre a lényeg fogyasztói szempontból a termék, vagyis a bor. Nem igaz? Persze ez sem ennyire egyszerű: vannak olyan szupertudatos fogyasztók, akik a fenntarthatóság érdekében hajlandóak bizonyos engedményeket tenni a borok ízénél. Itt nem arra kell gondolni, hogy megisszák az ihatatlant is, csupán arra, hogy elnézőbbek az apróbb testi hibákkal, mint a konvencionális borokat kedvelő társaik. Netán nem is tekintik hibának azt, hiszen végső soron ki mondja meg, hogy mi a hiba és mi nem az? A régi iskolán nevelkedett, konzervatív fogyasztók viszont akár vaskalaposnak is tűnhetnek, hiszen némi brett – vagyis istállószag –, egéríz és zavarosság náluk kiveri a biztosítékot. Vajon hol van a határ hiba és hiba között? Mi számít megbocsáthatónak és mi nem? Én – megpróbálván a legtöbb fogyasztót képviselni – azt vallom, hogy ha egy bor nem büdös – vagyis nincs olyan szaga, hogy nem szeretném meginni –, az már jó. Ha pedig belekortyolva nem marja le a zománcot a fogamról, nincs rothadósajt-íze és nem nyálkás az állaga, akkor bőven elért arra a szintre, hogy érdemes legyen beszélni róla. A színről és a kinézetről direkt nem szóltam egy szót sem – a pét-natok és a hordós rozék korában, amikor a ramato stílusban elkészített, narancsos-rézszínű szürkebarátok uralják a hipszter közízlést, ez már vérbeli boomer hozzáállásnak hatna. Fogadjuk el, hogy a bor, ha a készítője ezt akarta – és itt fontos a tudatosság –, lehet zavaros, sőt, van olyan szegmens a piacon, ahol fel is kell rázni a palackot a bontás előtt, hogy biztosan zavaros legyen!

 

Tomcsányi Árpád

 

Összegzés helyett álljon itt néhány olyan bor, ami maradandó élményt okozott, annak ellenére – vagy éppen azért –, mert natúr! Egly Márk rozé pét-natja eleve merlot és furmint házasítás, szóval bőven kiveri a biztosítékot, de ennek, valamint a naturista készítési módnak semmi nyoma a pohárban. Ugyanez a helyzet Sándor Zsolt összes cserszegi fűszeresével. Azért írom, hogy összes, mert jószerével csak vörösbort nem készített eddig a cserszegiből, minden mást már igen! Igazi somlói élmény volt Tomcsányiék traminije, szerethetőek a Sziegl Pince kadarkái, a badacsonyi Bencze Birtok elegáns fehérborai és a mátrai Karner Gábor feszes vöröse. A villányi Wassmann cabernet franc-járól a fekete öves borjedik sem mondják meg, hogy natúr, de Losonci Bálint gyöngyöspatai borairól is előbb ugrik be az elegancia szó, mint bármi más. Ezek a borok és ezek a borászok mind-mind a natúr szemléletet követik így vagy úgy. Van, aki biodinamikus, és olyan is, aki nem. Van, aki a holdnaptár szerint kel és fekszik, de másnak belefér, hogy autóval megy a kisboltba sajtért. Az azonban közös bennük, hogy megalkuvás nélkül hisznek a minőségben, és erről nap mint nap meggyőzik a fogyasztókat is. Engem legalábbis már ráébresztettek, hogy érdemes próbát tenni a borvilág naturista felével is. Most ti jöttök, kedves fogyasztók!