Tudás, szeretet, lelkesedés, alázat - interjú Gálné Dignisz Évával

Gálné Dignisz Éva az egyik legismertebb borásznő az országban. A szigetcsépi birtokot együtt viszik férjével, Gál Csabával, de ma már a két gyerek, Zsuzsa és Csabi is bekapcsolódott a borászat munkájába. Éva 2013-ban, a borásznők között elsőként kapta meg Az Év Bortermelője címet. Az ide vezető, és az azóta megtett útról, a szakma szépségeiről és nehézségeiről kérdeztük.

Az Év Bortermelője cím birtokosai között te voltál az első nő. Az elismerést 2013-ban kaptad meg. Milyen érzés volt?

Már az is óriási megtiszteltetés volt számomra, hogy egyáltalán jelöltek a díjra, és amikor végül megkaptam, alig akartam elhinni. Az volt az ötödik jelöltségem, és addig mindig férfiakat választottak. Büszke vagyok rá, hogy a díj történetében én lehettem az első nő, és nagyon örülök, hogy most már Nyúlné dr. Pühra Beáta is bekerült a „klubba”.

 

A pályád során éreztél valaha hátrányos megkülönböztetést azért, mert nő vagy?

Biztosan nagyon szerencsés vagyok, de soha nem éreztem ilyesmit. Pedig többször előfordult, hogy én voltam az egyetlen nő a csapatban, de mindig megtaláltam a kollégáimmal a hangot. Tiszteltem a tapasztalatukat, mertem tőlük kérdezni, ők pedig szívesen segítettek, és elismerték a tudásomat.

 

Népszerű vagy, sokan ismernek, tényleg mindenkivel megtalálod a hangot. Midig ilyen közvetlen voltál?

Közvetlen vagyok, de csak egy bizonyos határig. Nehezen nyílok meg, és nagyon kevés embert engedek magamhoz igazán közel. Régebben beszélni se nagyon szerettem, a borbemutatókat is szívesebben hagytam a férjemre. Aztán később felbátorodtam, és előfordult, hogy együtt tartottunk meg egy rendezvényt. Ő beszélt a szőlőről, én meg a borról, és az egyik rendezvény után azt mondta, hogy sose gondolta volna, de képtelenség mellettem szóhoz jutni. Most már tényleg nem okoz problémát, hogy közönség előtt beszéljek, de ehhez sok évnek el kellett telnie.

 

Érden nőttél fel, ami nem kimondottan szőlőtermő vidék. Hogyan lett mégis borász belőled?

Apukám hobbiborász volt, Mórról hozatta az ezerjó oltványokat a kis háztáji kertünkbe. Ebben nőttem fel, imádtam a természetet, a biológiát, de a fizikáért nem rajongtam, talán ez volt az oka, hogy nem az orvosi pálya mellett döntöttem, hanem szőlész szakra felvételiztem. Viszont túl magas lett a felvételi pontszámom, ezért néhány másik lánnyal együtt engem is átirányítottak a „tartósító” karra. Nem akarták, hogy elvegyük a fiúk elől a helyet. Nem estem kétségbe, gyorsan eldöntöttem, hogy borászatra szakosodom, és ma is boldog vagyok, hogy így alakult az életem.

 

Csaba, a férjed viszont szőlészként végzett…

Igen, és ott ismerkedtünk meg az egyetemen. Készítettem egy bort az apukám olaszrizling szőlőjéből, és aranyérmet nyertem vele a hallgatói borversenyen. Csaba odajött gratulálni. Így kezdődött. Összeházasodtunk, és Csaba diplomaosztóján már Zsuzsi lányunk is ott volt velünk. A férjem Szigetcsépen, a Kertészeti Egyetem tangazdaságában kapott munkát, és vele egy szolgálati lakást is. Csabi már ide született, és a GYES után én is itt kezdtem dolgozni.

 

Hogyan érlelődött meg bennetek a gondolat, hogy saját borászatot hozzatok létre?

Mi alkalmazottként is mindig úgy dolgoztunk, mintha a saját szőlőnket műveltük volna. Nem kíméltük magunkat, szüretkor hajnalig ott voltunk a pincében. Édesanyám nagyon sokat segített, de nem jó visszagondolni arra, hogy ő volt a gyerekeimmel, amikor az első betűket megtanulták, amikor az első szavakat összeolvasták. Ennek ellenére szerettük a munkánkat, csakhogy a rendszerváltás után megszűnt a tangazdaság. Akkor döntöttünk úgy, hogy a saját lábunkra állunk. A családi pincészetünk alapjait 2002-ben raktuk le, és 2004-ben volt az első szüretünk.

 

Mindkét gyereketek csatlakozott a családi vállalkozáshoz. Terelgettétek őket, vagy maguktól döntöttek így?

Zsuzsi gyerekkora óta vonzódik a nyelvekhez. Elsős gimnazista korában letette a középfokú nyelvvizsgát angolból és németből, az egyetemen francia nyelvészetet és irodalmat hallgatott, és olaszul is elég jól beszél. Csabi tehetséges futballista volt, a Testnevelési Főiskolára készült. Egyikük pályaválasztásába se szóltunk bele. Ők maguk döntöttek úgy, hogy nem engedik elveszni, amit felépítettünk. Zsuzsi az egyetem után kezdett velünk dolgozni, ma is ő viszi a marketinget és az exportot. Igaz, hogy most a két kisgyerekével van otthon, de most is besegít, és alig várjuk, hogy visszatérjen.  Csabi pedig végül a Kertészeti Egyetem szőlész szakán kapott diplomát, aztán elvégezte a növényorvosi, majd néhány éve a szőlész-borász mesterszakot, és ő is velünk dolgozik.

 

A pincészetre minden világverseny után valóságos éremeső hull. Úgy tűnik, tetszik a boraitok stílusa a nemzetközi bíráknak…

A nemzetközi szakértők egyre magasabbra értékelik a könnyed, gyümölcsös, ugyanakkor tartalmas borokat, és a mi borvidékünknek jól áll ez a stílus. A szigetcsépi termőhely nagyon szerencsés, itt ugyanis mindenhol öntéstalaj van, kötött, vályogos, és magas benne a mésztartalom. Nálunk nem kell kapkodni a szürettel, nem kell félni attól, hogy elégnek a savak, és ez nagyon kedvez a fehérboroknak.

 

De a többszörös díjnyertes chardonnay-hoz nem Szigetcsépen, hanem a lesencefalui birtokon szüretelitek a szőlőt. Ott mi a titok?

Most már több mint tíz éve, hogy megvettük azt az ültetvényt. Bevallom, én nem voltam oda a chardonnay-ért, hiszen világfajta, mindenki sikeres bort készít belőle. Csabi, a fiam javasolta, hogy tegyük bele fahordóba, és tartsuk egy kicsit seprőn. Igaza lett, a bor bekerült a világ tíz legjobb chardonnay-ja közé, és ebben Csabinak oroszlánrésze van. Csaba, a férjem az álmodó, ő látja mindig az irányokat, a nagy összefüggéseket, viszont az újításokat Csabinak köszönhetjük.

 

Jól sejtem, hogy most is forgat valamit a fejében?

Évek óta rágja a fülünket, hogy készítsünk pezsgőt. A gyöngyözőborunknak hatalmas a sikere, a terület alkalmas rá, a szőlő megvan, hát miért ne vágnánk bele! Úgyhogy lesz pezsgőnk. Az alapbor már elkészült, és sikeresen pályáztunk egy egyszerű berendezésre, úgyhogy most nagy az izgalom, mert hamarosan letöltjük az első évjáratot.

 

Milyen szőlőfajtából?

Kétféle is lesz. Az egyik egy pinot noir rozé, a másik ezerjó, és ennek is megvan a családi története. Amikor Csabával összekerültünk, az édesapám érdi ezerjó ültetvényéről készítettünk 100 palack pezsgőt a magunk örömére. Apukám esztergályos volt, ő esztergálta a rázóállványt. Ennek állítunk emléket az új pezsgővel. És az idén még a chardonnay-nak is nekifutunk. Ez egy kedves játék, színesítjük a kínálatot, de semmiképpen nem ez lesz a főcsapás.

 

Szerinted milyen borokat szeretnek most az emberek?

Évek óta azt mondja mindenki, hogy a rozédivat már lecsengett. Ez egyszerűen nem igaz, nálunk az utóbbi két évben a rozéborok eladása 20%-kal nőtt. Szerintem a könnyű, gyümölcsös rozék és fehérborok soha nem mennek ki a divatból. Az emberek ezeket keresik leginkább, és azt se bánják, ha illatos. Aztán persze tovább lehet lépni a komolyabb borok felé, de ez mindig az első lépés, és van, aki itt meg is áll. Mostanában sokan keresik a narancsborokat, a natúrborokat, de bevallom, hogy ez a világ tőlem kissé távol áll. Egyelőre sokszor találok hibásat közöttük, és ha nem élvezem, akkor az lehet bármilyen természetes, nekem nem esik jól. Azt is sokan mondják, hogy a reduktív borok technológiai borok, de ezzel nem értek egyet. Kell a technológia, de hogy milyen lesz a bor, azt jórészt a szőlő határozza meg. A szőlőre tehát mindig oda kell figyelni!

 

A színészektől meg szokták kérdezni, hogy van-e szerepálmuk. Neked van bor-álmod? Olyan bor, amit még nem készítettél el, de nagyon szeretnél?

Igaz, hogy hozzám a fehérborok állnak igazán közel, de egyszer életemben szeretnék egy nagy vörösbort készteni. Most telepítettünk cabernet sauvignont és cabernet franc-t, és Zsuzsi kedvéért terem majd egy kis merlot is az ültetvényünkön. Ha lesz egy megfelelő évjárat, megpróbálkozom vele.

 

Három évtizede vagy a pályán, sok mindent láttál már. Mit üzensz a most pályakezdő fiataloknak?

Azt, hogy akár van a családjának birtoka, akár nincs, menjen el valahová alkalmazottként dolgozni, és figyelje az idősebbeket. Próbáljon meg minden szőlőtőkére, minden hordóra úgy nézni, mintha a sajátja volna. Lásson világot, szerezzen tapasztalatokat, és csak akkor kezdje el a saját pincészetét vezetni, ha úgy érzi, hogy megvan benne a tudás, a szeretet, a lelkesedés és az alázat. Bármelyik is hiányzik, nem fog menni. Úgy tapasztalom, hogy a mai fiatalok többségéből hiányzik az alázat. Ezért kell sok időt a szőlő mellett tölteni, mert a szőlő alázatra nevel, és bárkié is, felelősséggel tartozunk iránta.