2021 szeptember 27. / MTÜ
A tanfolyammal az MTÜ szeretne hozzájárulni, hogy a hazai éttermek, egyéb vendéglátóhelyek munkatársai naprakész információk birtokában tudjanak munkájuk során borral kapcsolatos döntéseket meghozni és a vendégeknek bort ajánlani, felszolgálni. A tanfolyamon résztvevők megismerkedhetnek hazánk borvidékeivel, a jellemző borstílusokkal, valamint a borfelszolgálás és a bor-étel párosítás alapelveivel.
A képzésen résztvevők megismerik majd a szakszerű borbemutatás alapismereteit, a borlap tudatos kialakítását, de a legújabb hazai trendeket is, ezzel elősegítve azt, hogy a vendéglátóhelyek, illetve a résztvevő munkatársak személyesen is a magyar bor nagyköveteivé válhassanak. A tanfolyamot elismert boroktatók és hazánk legkiválóbb sommelier szakemberei tartják, négy gyakorlatorientált képzési modulban. A résztvevők a Magyar Turisztikai Ügynökség által kiállított Tanúsítványt kapnak.
A tavalyi képzésen 7 helyszínen 250 fő vett részt, a nagy érdeklődésre való tekintettel a helyszínek száma idén bővült. Összesen 10 alkalommal vehetnek részt a képzésen a szakmabeliek az alábbi városokban: Balatonfüred, Budapest 2 alkalommal is, Debrecen (új), Eger, Győr (új), Nyíregyháza, Pécs, Sopron, Szeged.
A tanfolyamra elsősorban felszolgálók, pincérek, pultosok, étteremvezetők, teremfőnökök, sommelier-k, éttermi borbeszerzésért felelős kollégák jelentkezését várják a szervezők.
A képzés ingyenes, azonban helyszínenként 50 főben korlátozott. A kepzes.bor.hu weboldalon ingyenes videós tananyag is elérhető azoknak, akik személyesen nem tudnak részt venni.
A jelentkezéseket érkezési sorrendben fogadják be a szervezők. Időpontok, regisztráció: www.kepzes.bor.hu.
„Nem csak olyan borokat kell készíteni, amitől mindenki rögtön vigyázzba áll.” – beszélgetés idősebb Heimann Zoltánnal, a 2023-as év Borászok Borászával
Teltházas Tokaj mesterkurzus Strasbourgban
Sikeres borpromóciós rendezvény Rómában
Kóstolás mesterfokon
Képriport: részvétel a ProWein kiállításon
Tavaszi rendezvények borospohárral a kézben
Három magyar nagyarany és három Best of Show díj a Mundus Vini versenyen!
Egy boros úticél, ami még nincs túlhájpolva: Monor