Szerző: Kielmayer Kristian, Herczeg Ágnes
A fajta Franciaországból származik a Loire völgyéből, nagy valószínűséggel a chasselas és a muscat d´Eisenstadt kereszteződése, 19. századi megalkotása Moreau Robert és Jean Pierre Vibert nevéhez fűződik. Valószínűleg egy barátjukról nevezték el, akit Ottonel-nek hívtak. A nevéből már sejthető, hogy muskotályos fajtaként az illatos fehérszőlő kategóriában van a helye, viszonylag jó cukorgyűjtő. Elmarad névrokonától a sárga muskotálytól aroma-, ízanyagban és színben is, ugyanakkor szereti a hűvös területeket, ezért lehet vele előszeretettel Közép-, Kelet-Európában gyakran találkozni. A Mátrai muskotályt az ottonel és az Izsáki fajta kereszteződésével állították elő.
Kis levéllel, közepes fürttel és apró bogyóval rendelkezik, korai érésű.
Míg hazájában már csak ritkán fordul elő, egyes írások Elzászban említik meg a fajtát, ahol intenzív parfümös jegyeket adhat a boroknak. Dél-Németországon Baden és Württemberg borvidékein lehet találkozni vele, Ausztriában elsősorban Burgenland területén, a Fertő-tó környékén található meg, Bulgáriában bukkan fel még nagyobb területen. Magyarországon az ottonel muskotály arányaiban és mennyiségében is a Mátrai borvidéken jellemző leginkább. Találkozni még nagyobb mennyiségben vele Egerben és a Kunsági borvidéken is. Megfelelő termőterületen, a savai megmaradnak vibrálóan, intenzíven és szárazon iskolázva, az édesség sem fedi el az igazi arcát, valamint a virágos, parfümös jegyek erőteljesen mutatkoznak. Akár egy szappanos, olajos textúrával is kiegészülhet az összkép köszönhetően a fajta jellegének.
Ha muskotály szót használunk, akkor az esetek nagy részében az ottonel-re gondolunk. Az illatos fajták esetében a parfümös, virágos és kifejezett illatjegyek dominálnak, nincs ez másképp az ottonel muskotály esetében sem. Habár azt ki kell emelni, hogy nem éppen a legnemesebb az összes "muskotály" fajta közül. Néha túlzásokba esik, könnyed savszerkezete pedig nem segít abban, hogy dinamikát varázsoljon a bornak. A félédes, édes iskolázású borokban ilyenkor az egyensúly teljesen megborulhat. Előszeretettel házasítják, hiszen kifejezett aromatikája mentén a borász egész érdekes játékokba bocsátkozhat. Vulkanikus talajon ígéretes borok is születtek már a fajtából, a Mátrán kívül érdemes még a Balaton környékére is odafigyelni.
Ottonel muskotály szőlőfürt és levél
Az ottonel muskotály az egyik legismertebb muskotályos szőlőfajta hazánkban, egyben a muskotályos stílus egyik legnépszerűbb képviselője is a mindennapokban. Nagyon illatos, jellegzetes parfümös-virágos jegyei könnyen felismerhetővé teszik. Kedves könnyedsége miatt alapvetően tipikusan a kora tavasztól késő őszig tartó időszak bora, azonban a fajta kedvelői egész évben szívesen fogyasztják. Gyakran találkozhatunk vele könnyedebb stílusú félédes és édes borként is, amelyet jól behűtve önmagában nagyon élvezetes elfogyasztani. Mivel a fajtának visszafogottabb a savtartalma ezért is gyakori, hogy bor-étel párosítások helyett inkább a könnyed délutáni, esti beszélgetéseket kíséri. Jellege miatt frissen, mindig a legutolsó évjáratot érdemes belőle választani és érdemes is mielőbb elfogyasztani. Figyeljünk arra, hogy mindig tartsuk hidegen, közvetlen napfénytől és hőtől távol, hogy a törékeny, parfümös aromáit a lehető legjobban megőrizzük. Kínálni is mindig egyenesen a hűtőből kivéve, körülbelül 8-10°C-on kínáljuk, tulipán formájú fehérboros pohárból. Amennyiben magasabb a cukortartalma, akkor egy kicsit még hidegebben lesz a legfinomabb. Alapanyagok közül a zöldsaláták, az édeskömény, a citrusok, trópusi gyümölcsök, szőlő, alma, barack, a friss, könnyed natúr tehénsajtok, gyümölcsös sajtok, a csirke és a nem túl zsíros fehér húsú halak állnak ízvilágban és struktúrában legközelebb az ottonel muskotály szőlőfajtából készült borhoz. Az aromatikus jegyek miatt a könnyed, illatos, egzotikus fűszerezésű, de nem túl csípős csirkés vagy halas fogásokhoz is remekül passzol, főleg ha egy finom natúr basmati rizs van hozzá köretnek.
A magyar bor nyert tizenöt nagykövetet!
Megnyílt Magyarország legnagyobb borbárja, maga a Balaton!
Hétvége Móron és környékén
Az újrafelfedezett kincs: Eger és a kékfrankos