Szerző: Kielmayer Kristian, Herczeg Ágnes

Szerémi zöld

Szerémi zöld

Története

Régi kárpát-medencei fajtaként tartják számon, amely nevét szerémségi származása miatt kaphatta. Pontos eredetét nem ismerik, feltételezések szerint az 1800-as években már termesztették, a Duna-Tisza közére pedig Bihar és Arad megyéből kerülhetett. Számos németnyelvű hasonneve is van, amelyek a "zöld" szót tartalmazzák, így például a Grüne Spitzler vagy a Spätgrün, amik részben a levél hegyes formájára és a késői érésére utalnak. Kiváló minőségről számolnak be a régi feljegyzések. Szellős, száraz helyen érzi jól magát rövidcsapos metszés mellett.

Alaktani leírása

Levele nagy, inkább hosszabb, mint szélesebb, valamint emelkedő csúcsa van. Fogai hosszúak és élesek. Fürtje közepesen nagy, vállas és tömött, bogyói vastag héjúak, lédúsak. Késői érésű fajta.

Termőhelyei

Viszonylag keveset tudni a fajtáról, hivatalosan a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Intézetének fajtagyűjteményében, illetve a Szerémség néhány dűlőjében található. Statisztikai számadat kevés létezik róla. Magyarországon hivatalosan 0,1 hektáron a Zalai borvidéken említik.

A bor jellemzése

Nehéz pontosan meghatározni a fajtát, mert igen kevés van belőle. Magyarországon inkább házasításokban fordul elő legtöbbször. A borászati technológia - mint minden esetben – itt is nagyban befolyásolja a végterméket. Általánosságban elmondható, hogy friss savak mellett érett gyümölcsösség, gazdag, tartalmas és olajos textúra jellemzi a bor, amely minden bizonnyal a termőterület sajátosságait is nagyon jól vissza tudja adni. Fűszeres, szikár stílusú tétel.

Szerémi zöld szőlőfürt és levél 

Bor-étel párosítás

A szerémi zöld nagyon ritka fajtának számít, hazánkban hivatalosan csupán 0,1 ha-on termesztik így ritkán találkozhatunk vele. Alapvetően a visszafogottabb aromákkal bíró határozott savú, olajos textúrájú borok közé sorolható. Citrusos, köves jegyeivel inkább a gasztonómiában van a helye, ahol száraz borként saláták, zöldséges ételek, főzelékek, zsírosabb sajtok, és tejszínes húsételek mellett alkot egyensúlyos párost. Eltarthatóságáról nem sok tapasztalatunk van, de kiváló minőségét számos régi feljegyzésben kiemelik. A szerémi zöld esetében is figyeljünk arra, hogy mindig tartsuk hidegen, közvetlen napfénytől és hőtől távol, hogy az aromáit a lehető legjobban megőrizzük. Kínálni is mindig a hűtőből kivéve, körülbelül 8-10°C-on kínáljuk, tulipán formájú fehér boros pohárból. Alapanyagok közül a zöldsaláták, karfiol, édeskömény, hüvelyesek, citrusok, barackok, alma, körte, friss, könnyed kecske- és tehénsajtok, friss zöldfűszerek, szárnyasok, fehér húsú halak, és a könnyedebb sertésből készült ételek állnak a ízvilágban és struktúrában legközelebb a szerémi zöld szőlőfajtából készült borhoz. Tökéletes lehet mellé például egy friss zöldsaláta citrusos dresszinggel és grillezett gomolyával, egy tavaszi vitaminsaláta, vagy egy papírban sült fogasfilé vele sült zöldségekkel is. Levesek közül a nem túl fűszeres krémlevesek, és friss tavaszi zöldséglevesek mellé a legfinomabb.

Lapozás vissza Lapozás előre
A furmint szerencsés házasságot kötött Tokajjal
Folyékony arany: a legjobb aszús évek. Vajon az idei is közéjük tartozik?

Folyékony arany: a legjobb aszús évek. Vajon az idei is közéjük tartozik?

Elolvasom
Magnum-hatás – révbe ért a Sauska
A gyümölcs az úr: 2023-as forralt boros trendek

A gyümölcs az úr: 2023-as forralt boros trendek

Elolvasom
One man show helyett generációs csapatmunka a Vida Családi Borbirtokon
A kadarka dicsérete

A kadarka dicsérete

Elolvasom
Divatba jönnek a rezisztens szőlőfajták
Generációs sikerek, alázat, hit és hivatás – Hatszemközt két Lőrincz Györggyel

Generációs sikerek, alázat, hit és hivatás – Hatszemközt két Lőrincz Györggyel

Elolvasom