Szerző: Kielmayer Kristian, Herczeg Ágnes

Szürkebarát

Szürkebarát

Története

Számos szinonimája van a világban, Franciaországban pinot gris-nek, Olaszországban pinot grigio-nak, német nyelvterületen Grauburgunder-nek (vagy ha maradékcukorral készítik, akkor Ruländer-nek) hívják és a sort még hosszan lehetne folytatni. Származását tekintve viszont egyszerűbb a történet, a pinot noir mutációja. Szőlőbogyói színe is jóval mélyebb, mint azt a fehérszőlőknél megszoktuk, a rózsaszíntől/bíborszíntől egészen a mély pirosig terjedhet a színskála. Korai rügyfakadás jellemzi, korán érő fajta, mely bő vegetációval és jó cukorgyűjtőképességgel rendelkezik, ugyanakkor azt is hallani, hogy savaiból gyorsan veszít.

Alaktani leírása

Levelei nagyok, tagoltak, kisbogyós, kompakt és tömör a fürtszerkezete. Magyar elnevezését számos történet színesíti, valószínűleg a 14. században a ciszterci rend barátai által került hazánkba és ruhájuk elnevezését fordították le a fajta magyar neveként. A magyar fordításnak megfelelő német elnevezés (németül: Grauer Mönch) mára már egyáltalán nem használatos a német nyelvterületen.

Termőhelyei

Franciaország (Elzász) mellett Olaszországban elterjedt és divatos fajta, de megtalálható Ausztriában főleg Stájerországban, Németországban (elsősorban Baden területén), de találkozni vele az Egyesült Államokban és Új-Zélandon is. Sokszínű és izgalmas borok születnek a fajtából, amelynek ahány neve van, annyi helyen fellelhető. Magyarországon 1720 hektáron termesztik, arányaiban leggyakrabban a Badacsonyi borvidéken fordul elő, mennyiségileg pedig 500 hektár felett a Mátrai borvidéken lehet vele találkozni. Lényegében ennek a két borvidéknek a nevével forrt össze a magyarországi fajta ismertsége. Ha megfelelően odafigyelnek rá, az igazán tartalmas, gazdag borok mellett a savaknak sem kell csorbát szenvedniük. A vulkanikus, meleg talaj nagyon jól áll neki, főleg, ha visszanézzük, hogy a nagyvilágban is itt készülnek a legizgalmasabb borok a fajtából. A vulkanikus talajoknak köszönhetően akár egyfajta fűszeresség, erő és mélység is felbukkanhat a borokban, ha kellő odafigyeléssel készülnek. De ahogy kétféle fő fajtaneve is van - pinot grigio és pinot gris -, úgy leegyszerűsítve két fő stílus is létezik: a komoly, testes, mély és gazdag ízjegyekkel rendelkező, valamint a másik vonal a könnyed, kedves, egyszerű, jóivású, semleges stílusú fehérbor.

A bor jellemzése

Míg valamennyi fajta jellege függ attól, hogy milyen természeti körülmények között és milyen borászati eljárásokon esik át, addig a szürkebarát esetében ez hatványozottan fennáll, hiszen sokféle stílusban készülhet. Csontszáraz, testes, magas alkoholtartalommal és mérsékelt savakkal rendelkező bor az egyik lehetőség, a másik oldalon pedig ott vannak az akár jelentős maradékcukorral vagy nagyon könnyed, ropogós, semleges stílusban készült tételek, melyekben a citrusos és zöldes jegyek dominálnak. Az érettebb stílusokban a trópusi gyümölcsök mellett érett csonthéjasok, viasz, tűzkő, gyömbér és méz is megjelenhet. És akkor rosékról még nem is beszéltünk, köszönhetően a bogyó színének a fajta erre is képes.

Szürkebarát szőlőfürt és levél 

Bor-étel párosítás

A szürkebarát is azok közé a különleges szőlőfajták közé tartozik, amelynek számos arca van a környezeti adottságok és a borászati munka eredményeként. Ebbe a nagyon sokféle stílusba a könnyed, szikár száraz boroktól kezdve, a simogatóan gyümölcsös maradékcukros tételeken át egészen a sűrű szövésű bortytis-es szürkebarátig szinte minden belefér. Mivel a szőlő héja viszonylag sötét színű, így az is előfordul, hogy rózsaszín, rosé szerű borok készülnek belőle. Ezek az úgynevezett “pink pinot grigio”-k. A könnyedebb, egyszerűbb ízvilágú száraz, félszáraz vagy félédes szürkebarátok a mindennapok kellemes kísérői, amelyeket fiatalon, általában a legutolsó évjáratokból érdemes választani. Körülbelül 8-10 °C-on tulipánformájú fehérboros pohárban felszolgálva mutatják a legszebb formájukat. A komolyabb, magas minőségű maradékcukros szürkebarátok nagyon szépen fejlődnek a palackban, így ezeket érdemes lehet palackosan még pár évig érlelni. Ezeknek a boroknak az izgalmas ásványos jellege, és tartalmas ízvilága miatt érdemes az elfogyasztáskor is időt adni. Az érlelés során a gyümölcsös, citrusos-barackos-viaszos jegyek egy nagyon jellegzetes gyömbérességgel egészülnek ki, amely a fajta sajátossága. Ázsiai fűszeres tésztaételekkel, citrusos salátákkal, vad madarakkal, házi szárnyasokkal, halakkal, és sertéshúsból készült ételekkel is nagyon sokféleképpen párosítható. Kitöltéskor 8-10°C-os hőmérsékleten a legfinomabbak, a legszebb aromáit pedig a tulipán formájú fehérboros pohárból fogyasztva tapasztalhatjuk meg.

Lapozás vissza Lapozás előre
Hihetetlen, hogy milyen emberekkel hozott már össze a bor!
A magyar bor nyert tizenöt nagykövetet!

A magyar bor nyert tizenöt nagykövetet!

Elolvasom
Magyarország a díszvendég a Dél-Koreában rendezendő közelgő borkiállításon
Megnyílt Magyarország legnagyobb borbárja, maga a Balaton!

Megnyílt Magyarország legnagyobb borbárja, maga a Balaton!

Elolvasom
Villány leglazább szőlőfajtája, a portugieser
Hétvége Móron és környékén

Hétvége Móron és környékén

Elolvasom
Borok járatlan utakon – Villányba érkezett a Magyar Bormarketing Ügynökség őszi kampánya
Az újrafelfedezett kincs: Eger és a kékfrankos

Az újrafelfedezett kincs: Eger és a kékfrankos

Elolvasom
2019 - 2024 Bor.hu Minden jog fenntartva!
Spotify Facebook Youtube Instagram tiktok