Szerző: Kielmayer Kristian, Herczeg Ágnes
Egy igazi közép-európai fajta, amelynek eredete nem teljesen tisztázott, ugyanakkor számos izgalmas történettel, legendával rendelkezik. A legfrissebb kutatások szerint valószínűleg a mai Ausztria területéről származik és a kék zimmettraube és a gouais blanc (hajnos) kereszteződésével jött létre. Az első említések Ausztriában (blaufränkisch) és Németországban (Württemberg tartományban lembergként ismerik) az 1800-as évek középső felére tehetők. Magyarországon először 1890-ben említik, régi szinonimája a nagyburgundi volt. Napóleoni legenda szerint az értékesebb kékfrankkal kellett a soproni boros gazdáknál fizetni érte, mindez azonban nagy bizonyosággal tényleg csak legenda lehetett, hiszen Sopronban még leginkább fehérbor volt akkoriban elterjedt, illetve a fajtát is később kezdték el jegyezni az országban.
Nagy és nem tagolt levelekkel rendelkezik, a fürtöt mérsékelten tömöttnek, a bogyókat pedig közepes nagyságúnak szokták jellemezni, melyek viszonylag vastag, sötétkék színű héjjal rendelkeznek. Bőtermő fajta, korai rügyfakadással és késői éréssel.
Magyarország legtöbbet telepített szőlőfajtája, majdnem 8000 hektáron található, így a világ összes kékfrankosának a fele Magyarországon található. Legfontosabb termőterülete kétségkívül Sopron, ahol több mint a borvidék fele kékfrankos, ezt követi a szekszárdi termőterület. Mennyiségileg a Kunsági borvidéken lehet vele a legtöbbet találkozni, melyet Eger követ. Ha egy pillanatra áttekintünk a nyugati szomszédokhoz, akkor Ausztriában Burgenlandban a legelterjedtebb, mint eredetvédett DAC bor: Eisenberg, Mittelburgenland és Leithaberg. Magyarországon az említett területeken, így Egerben és Szekszárdon nemcsak fajtaborként készítik, hanem a bikavér alapú házasításokban is követelmény, hogy a fő fajta kékfrankos legyen. Itt a termőterületen és a stíluson van a hangsúly, nem a fajtákon, ugyanakkor köszönhetően a kékfrankosnak a bikavérek magukban hordozzák a frissességet, a gyümölcsösséget, a fűszerességet, valamint többségében a piros bogyós gyümölcsök uralkodnak a fiatal tételekben. A soproni borokra jellemző a magasabb sav, a friss gyümölcsösség és a határozott feszesség a kifinomult, selymes, könnyed tanninok és az intenzív gyümölcsösség mellett. A Kunsági borvidéken gyakran rosé és könnyed, friss, gyümölcsös vörösborok formájában találkozhatunk a fajtával.
Ha egy mondattal kellene jellemezni, akkor azt mondanánk róla, hogy sokszínű és magas minőségre képes fajta. A könnyű rosék és a gyümölcsös vörösborok mellett nagyformátumú, hordós, érlelt borok és az említett házasítások formájában mind-mind izgalmas tételek születhetnek belőle. Borai legtöbbször (stílustól függően) friss, gyümölcsös, epres, málnás, ibolyás, virágos és finoman fűszeres jegyekre emlékeztetnek. A kifejezett savak mellett közepesen intenzív tannin jellemzi, jól alkalmazkodik a termőterület és a kisfahordó adta érleléshez egyaránt. A kékfrankosból készült borok több szempontból is érdekesek, hiszen a legtöbbet telepített fajta ma Magyarországon, magas minőségre és változatos stílusokra képes, ugyanakkor a termőterület sajátosságait is jól át tudja adni, valamint egy igazi kárpát-medencei, helyi fajta.
Kékfrankos szőlőfürt és levél
A kékfrankos hazánk egyik legnépszerűbb kékszőlőfajtája. Fajtaborként is nagyon népszerű, de házasításokhoz is nagyon gyakran használják. Az legnépszerűbb és legismertebb kékfrankos alapú házasítások például az egri és a szekszárdi bikavérek. Sokszínű és maga minőségre képes fajta, így a belőle készült boroknak is számos arca van. Általánosságban elmondható azonban, hogy a kékfrankosból készült borok a könnyű rosétól kezdve a magas minőségű, hordós érlelésű tételekig nagyon jó gasztroborok és egész évben helyük van a borkedvelők poharában. A kékfrankos rosék és könnyedebb kékfrankosok paradicsomos ételek, tészták, pizzák, sült zöldségek, rakott húsos fogások, és ragulevesek, magyaros levesek, halászlevek remek kísérői, míg a testes, érlelt kékfrankosok nagyon finomak például rántott vagy resztelt májjal, sült húsokkal, fasírtokkal és őzpörkölttel, őzsültekkel is. A rosékat és a könnyedebb kékfrankosokat jellegük miatt leginkább frissen, a legutolsó évjáratból érdemes választani, míg a magas minőségű kékfrankosokat bátran érlelhetjük pár évig mielőtt elfogyasztjuk őket. Figyeljünk arra, hogy mindig tartsuk állandó hűvös hőmérsékleten, közvetlen napfénytől és hőtől távol, hogy az aromáit a lehető legjobban megőrizzük. Kínálni a szobahőmérséklettől kicsit hűvösebben érdemes, a rosékat 8-10 °C-on, tulipán formájú vörösboros pohárból. Alapanyagok közül a gyökérzöldségek, burgonya, csicsóka, gomba, cékla, padlizsán, paradicsom, az érleltebb sajtok, liba, kacsa, vadmadarak, sertéshúsból, borjúból és bárányból készült ételek, őz, valamint a belsőségek állnak ízvilágban és struktúrában legközelebb a kékfrankos szőlőfajtából készült borhoz.
A magyar bor nyert tizenöt nagykövetet!
Megnyílt Magyarország legnagyobb borbárja, maga a Balaton!
Hétvége Móron és környékén
Az újrafelfedezett kincs: Eger és a kékfrankos