Szerző: Kielmayer Kristian, Herczeg Ágnes
Közösségi kezdeményezésre megalkotott villányi vörösbor típus, amely könnyedséget, frissességet és egyfajta lazaságot céloz meg. Neve az angol „ready” (kész) szó játékos módosításával jött létre, amelyben az „y” az Y – generációra is utal. Villány vidám, fiatalos arcát hivatott bemutatni, amelyben a portugieser fajta kapja a fő szerepet. A házasításnál a portugieser (kékoportó) arányának 51-66% között kell lennie, ezt követhetik az olyan fajták, mint a blauburger, a kadarka, a kékfrankos és a Zweigelt, csak nagyon kis mennyiségben lehet egyéb fajták házasításával készíteni a cuvée-t. A fajtaválasztásnál is ügyeltek, hogy inkább könnyed, friss, piros bogyós gyümölcsökről szóljon a redy. A fajtákat ugyanakkor nem tüntetik fel a palackon, hiszen az összhangról és a stílusról kell szólnia a bornak. Kizárólag csavarzárral lehet forgalomba hozni (elsősorban a gasztronómiát – bisztróbor – célozzák meg vele), illetve követnie kell az egységes megjelenést is.
Villány bizonyította, hogy a komoly, izgalmas, magas minőségű, testes vörösborok hazája, a cabernet franc (Villányi franc), a bordeaux-i házasítások és az egyéb cuvée-k mellett egyes fajtaborok példáival. Az ország legdélebben fekvő termőterülete, amely nagyjából 25 km hosszan terül el. Elsősorban a Villányi-hegység déli lejtőin található a szőlőültetvények nagy része, ahol változatos mészkő, dolomit és lösz is fellelhető. A kontinentális klíma mellett a mediterrán hatás is érvényesül. A cabernet sauvignon mellett a második legtöbbet telepített fajta itt a portugieser. Harmonikus, vörös házasítás, amelyben Villány könnyebb, friss, vidám arca érvényesül.
Vörösbor-házasítás, melynek alapüzenete a könnyedség, a frissesség, jól és könnyen ihatóság. A portugieser felel a friss, piros bogyós gyümölcsös jellegéért, a kadarka a fűszerességet hivatott adni többek között, a blauburger pedig a színmélységet hozza. Valamennyi fajta leginkább az alacsony tannint és a könnyű-közepes testű borokat tolmácsolja. A Zweigelt adja a házasításnak a fűszeres, virágos jegyek mellett a gazdagabb tannint is, ahogy a kékfrankos a további komplexitást, mélységet. A többi engedélyezett fajtáról pedig még nem is beszéltünk. A borász kézjegye mellett a fent említett ismérvek a legfontosabbak: közepesen mély bíbor, rubin szín, bogyós gyümölcsös jegyek, egy kevés virágos, fűszeres tónus, friss savak és közepes tannin. A lényeg, hogy elsődlegesen az aroma- és az ízvilág érvényesüljön a borban és a hordó jelenléte ne legyen érezhető.
A RedY portugieser alapokra épülő villányi házasítás, amely kifejezetten fiatalos, könnyed, gyümölcsös ízekről szól, a mindennapok borának készül, és a fogyasztása egész évben jól esik. Leginkább kadarkát, blauburgert, kékfrankost és zweigelt fajtákat használnak a RedY-hez a portugieser mellett, így az alacsonyabb tannintartalom, a lendületes savak, és a finom fűszeressége miatt különösen erős a mindennapok gasztronómiájában betöltött szerepe. Sült zöldséges fogások, könnyed sült húsok, bográcsban készült ételek, lecsó, rakott burgonya, lasagna, pizzák, paradicsomos tészták, grillételek, mustáros flekkenek, és könnyedebb pörköltek, paprikások mellé is remek választás, de más, nem túl nehéz magyaros fogásokhoz is nyugodtan kínálhatjuk. Jellege miatt leginkább frissen, a legutolsó évjáratokat válasszuk belőle és érdemes pár éven belül elfogyasztani. Figyeljünk arra, hogy mindig tartsuk állandó hűvös hőmérsékleten, közvetlen napfénytől és hőtől távol, hogy az aromáit lehető legjobban megőrizzük, mivel a bora gyorsan oxidálódik. Kínálni a szobahőmérséklettől kicsit hűvösebben érdemes, körülbelül 14-16°C-on, tulipán formájú vörösboros pohárból. Alapanyagok közül a gyökérzöldségek, burgonya, csicsóka, cékla, hüvelyesek, lencse, padlizsán, paradicsom, az érleltebb sajtok, kacsa, vadmadarak, sertéshúsból, borjúból és bárányból készült ételek, állnak ízvilágban és struktúrában legközelebb a RedY-hez.
A magyar bor nyert tizenöt nagykövetet!
Megnyílt Magyarország legnagyobb borbárja, maga a Balaton!
Hétvége Móron és környékén
Az újrafelfedezett kincs: Eger és a kékfrankos