Duna - A Borfolyó

2004 óta a mai nap a Dunáé. Persze nem kell feltétlenül kinevezni erre egy napot, számomra például az év minden napja a Dunáé, a kedvenc helyeim az életben szinte mind kötődnek valahogy ehhez a csodálatos folyóhoz, rajta evezek és néha még vele is álmodom. De ez a nap mégis más, mint a többi, ez a Nemzetközi Duna Nap!

Nem is tudom, hol kezdjem és hogy ne tűnjön ömlengésnek, vagy éppen vallomásnak a dolog. Lehet, hogy a legjobb, ha belevágok a közepébe: a Duna szerelmese vagyok! Nem pusztán azért, mert 1992-ben a legjobb barátom lecsábított evezni Gödre, de biztosan ez is közrejátszott. Vagy azért, mert Claudio Magris végigkalauzolt a Dunán (Duna, 1986), amire persze Esterházy Péter regényben válaszolt (Hahn-Hahn grófnő pillantása, 1990), ami viszont Szálinger Balázst inspirálta (Al-dunai álom, 2020). Nem, ez mind kevés lenne hozzá. De az is igaz, hogy ha a Dunakanyarban kajakozom, mindig nálam van Marcus Aurelius Elmélkedések c. műve, méghozzá a nagyapám példánya, aki turbinatervező gépészmérnökként aktív tagja volt a Duna Körnek, tiltakozván a nagymarosi erőmű megépítése ellen. A könyvespolcomon a Duna hajózási térképei mellett ott vannak a XX. században megjelent vízitúra térképek is hiánytalanul, de minden más könyv is, ami valahogyan kapcsolatos a kedvenc folyómmal. Német nyelvű leírások kétszáz évvel ezelőttről, naplók angolul és magyarul, kortársak és rég meghalt evezősök visszaemlékezései, Kabdebó Tamás folyamregénye és az Európa kék szalagja filmsorozat összes epizódja DVD-n. Mondtam már, hogy szerelmes vagyok a Dunába?

A Neszmélyi borvidék dűlői és a sarokban megbújó „kék szalag”

 

Éppen ezért izgalmas az a tény is, hogy a Duna bizony borvidékeket is összeköt, mi több, volt idő, amikor a borkészítési eljárások is a folyam hátán terjedtek, gondoljunk csak a szerbek „nagy vándorlására“, ami nélkül ma nem lenne vörösbor Villányban, Mohácson, Szekszárdon, Baján, Pakson, Szentendrén de talán még Komáromban sem. A Duna összeköti napjaink Magyarországán a Neszmélyi borvidéket és a Pécsi borvidéket, fizikailag és szellemileg egyaránt. Ha a Hilltopnál ebédelünk, ugyanazt a folyót látjuk, mint a mohácsi Planina Borház szurdokának tetejéről, ha vörösbort kóstolunk a Kőhegybortól Szentendre girbegurba utcáin, ugyanazzal a metódussal készült, mint a bátai Sőrés Andrásnál és itt a folyó nem csak térben, de időben is összeköt, mert ugyanazok hozták el mindkét helyre a múltban a tudást, amivel ezek a borok megszületnek.

 

 

Ha csak felsorolás szintjén akarjuk láttatni, a Neszmélyi, a Kunsági (a Szentendrei-szigeten), a Hajós-Bajai, a Tolnai, a Szekszárdi, a Pécsi (Mohácson) de még a Mátrai borvidék is kapcsolódik valahogyan a Dunához, utóbbi a váci szőlők kapcsán. Valaha régen az egész Dunakanyar is szőlőtermő vidék volt, présházak és pincék őrzik a múltat Nagymaroson, Verőcén és Vácon is, de Dunabogdányban és Szentendrén annak ellenére is van már új szőlőtelepítés, hogy nincsen még kész a területek végleges borvidéki besorolása. Vajon mivé lenne a világ, ha a Borgarázs Manufaktúra nem mentené meg a Bogdányi Dinka szőlőfajtát a kihalástól és nem telepítene a Kutyahegyre? Helyben a helyit? Mi történne, ha a Kőhegybor nem fedezné fel nekünk újra a Kőhegy vulkanikus lejtőit és Szentendre nagy hírű zsuppos borát? Ha a Planina Borház teraszán a szurdokban nem szólalna meg többet a tambura egy pohár olaszrizling mellé? Alighanem szegényebb hely lenne a világ és mi magunk is. Hiszem, hogy ezekben a történetekben a Duna is ott van, dolgozik a lelkekben, nyomot hagy és eligazít, alakít és megőriz egyben. Segítsünk a folyónak, hogy ez így maradhasson!

A kevesek által ismert paksi pincefalu, a Duna szomszédságában