Portugál-e a portugieser?

Ismerik a viccet ugye? Hogy vagy? Jól. Bővebben? Rosszul. A címben feltett kérdésre is lehetne ilyen válaszokat adni. Portugál eredetű a portugieser szőlőfajta? Természetesen nem. Bővebben? Lehet, hogy mégis…

Vannak olyan mantrák, amelyek úgy tűnik, kitörölhetetlenül részei lettek a magyar borkultúrának. A tokaji bor világhírű, lám-lám már XIV. Lajos, a franciák Napkirálya is azt mondta, hogy a borok királya, a királyok bora. Aztán ott van az olaszrizling, a legmagyarabb szőlőfajta, a magyar néplélek kifejeződése a borban szlogen. Ebben azért van némi igazság, no nem abban, hogy magyar eredetű volna, ráadásul a horvátok sokkal inkább a magukénak érzik, többet is isznak meg belőle, de az igaz, hogy a magyar ember, ha fröccsöt iszik, leginkább az olaszrizling jut az eszébe, mint alapanyag. Szóval legyünk megengedők, az én lelkemet tényleg ki lehet fejezni egy pohár somlói olaszrizlingben. A harmadik mantra pedig így hangzik: A vörösbor készítési technológiát a törökök elől menekülő szerbek hozták el Magyarországra az 1690-es években, ahogy a kadarka szőlőfajtát is. Az oportó (szó sem volt még portugieserről) a sváb telepesekkel érkezett az 1700-as években, akik felhasználva a szerbektől tanult technológiát, gyönyörű vörösborokat kezdtek készíteni belőle. De vajon igaz ez?

A portugieser szőlőfajta

 

Rácok és svábok

 

Most nem a szerbek „nagy vándorlását“ kell megcáfolnom, elég jól dokumentálva van, ahogy Csernojevics Arzén szerb pátriárka a népe élén megérkezik a Dunán (vagy a Duna mellett, részletkérdés) Szentendrére, és ez tényleg az 1600-as évek végén történt. De hogy ők hozták volna be, éppen ekkor a nyílt kádban, vagyis káciban történő erjesztés (csömiszkölés, visszhangzik a fejemben Heimannék bon mot-ja, miközben lelki szemeim előtt megjelenik Márkó elkenődött arca) know how-ját? Aligha. Ekkor már a török háborúk vége felé járunk, pár évtized, és felszabadul az ország, a szerbek pedig már 150 évvel korábban, a törökök segédcsapataiként is megérkeztek az országba. Ez tehát egy folyamat volt, az 1690-es évekre minden bizonnyal már mindenhol ismerték ezt az eljárást, akárcsak a kadarka, a csókaszőlő és a kratosija szőlőfajtákat, utóbbiból készült a híres szentendrei zsuppos bor.

Márkó és Barna a csömiszköléshez készülődve a Mi folyik itt? második epizódjában

 

Ami pedig a portugiesert és a svábokat illeti, a betelepítés első majd második hullámában, vagyis az 1720-as majd az 1740-es években a kezükben oportó vesszőket szorongató, kipirult arcú sváb telepesek képe minden bizonnyal a képzelet szüleménye. Először is, a betelepülő „dunai németek“ szinte egyáltalán nem voltak svábok, akik ugyebár Svábföldről kellett volna, hogy érkezzenek, de ilyen apróságokon ne akadjunk fenn. Másodszor pedig érdemes figyelembe venni, hogy Németországban csupán az 1840-es években jelent meg a blauer portugieser szőlőfajta, méghozzá egy Johann Philipp Bronner nevű osztrák oltványiskola tulajdonos jóvoltából. Azt is érdemes figyelembe venni, bár a tárgyhoz nem kapcsolódik szorosan, hogy a villányi német betelepítés inkább az 1700-as évek közepén zajlott, 1740 és 1770 között.

Hordóminta kóstolás a Villányi borvidéken

 

Portugieser Villányban

 

Jó-jó, de akkor hogyan és mikor került Villányba az oportó és lett a borvidék fő fajtája? És miért nem hívhatjuk oportónak? Amit biztosan tudunk, hogy 1772-ben bukkant fel először a fajta, méghozzá az ausztriai Bad Vöslau-ban. Nem véletlen, hogy egyes helyeken - no nem Magyarországon - még mindig Vöslauer-nek hívják a szőlőfajtát! Az elkövető, bizonyos Johann von Fries báró, aki tényleg Portugáliából, méghozzá Portó környékéről hozatta be a portugiesert a Bécs környéki birtokára, legalábbis ezt állítja a legenda. A genetikai kutatások azonban azt mutatják, hogy a portugieser a fahéjszőlő (Zimttraube) és a zöldszilváni kereszteződéséből jött létre valahol Stájerországban. Azt még továbbra sem tudjuk - érdemes lenne kutatni a témában -, hogy mikor került a portugieser Villányba, de azt igen, hogy az 1800-as évek végén már ez volt az egyik fő fajta a kadarka mellett. Összehasonlítva a két szőlőfajtát termésbiztonságban mindenképpen a portugieser vezet, ráadásul a kor testes és tüzes villányi vörösborainak is ez lehetett a fő összetevője, és csak fokozatosan szorította háttérbe a kékfrankos. Érdekes belegondolni, hogy az 1800-as évek végén a Stájerországban és Bécsben is kapható villányi vörösborok alapvetően oportó alapú házasítások lehettek, hiszen napjainkban inkább az újborok alapanyaga a portugieser, illetve a Villányi RedY fő összetevőjét tisztelhetjük benne. De ha komolyan vesszük a kérdést, most is találhatunk a borvidéken 2-3 olyan portugiesert, ami 4-5 évesen lesz a csúcsán, mély színű, nagy testű és selymes tanninú, csak hogy végképp összezavarjuk a nagyérdeműt.

 

A villányi RedY

 

Mi a helyzet most?

 

A kétezres évek elejére Villányban minden téren átvette a kadarka-kékfrankos-portugieser szerepét a merlot, a cabernet sauvignon és legfőképpen a cabernet franc. Ez azzal is járt, hogy kezdett eltűnni az oportó, amíg rá nem jöttek a borászok, hogy a kibontakozó újbor-őrület tökéletes alapanyagot talált a portugieserben, amit az EU döntése értelmében nem lehet már oportónak hívni, nehogy megtévessze a fogyasztókat, akik a névről bizonyosan a portugáliai Portó városára asszociálnának. Jött tehát a Márton-napi portugieser, az egész fürtös erjesztés, a Beaujolais-technológia és a banános újbor aromák, de ez is kevés lett volna, ha egyrészt nem találják ki Villányban a RedY-t, mint fiatalos bormárkát, amiben előírás a rendkívül magas portugieser tartalom, másrészt ha nem jön létre néhány elkötelezett „borőrült“ ötleteként a Portugieser du Monde borverseny, ami mára a szőlőfajta legfontosabb nemzetközi megmérettetésévé nőtte ki magát. Úgy tűnik ezek együttesen elhozták, ha nem is az oportó reneszánszát, de a szőlőfajta túlélésének a zálogát. A portugieser újra fontos, ha nem is a legfontosabb szőlője Villánynak, és a környékbeli országokban is elkezdtek beszélni és gondolkodni róla…

A Szársomlyó látképe