2022 június 07. / Geri ÁdámURL másolásaFacebook megosztásTwitter megosztás

6 boros-kerékpáros túratipp Tatától Esztergomig!

Duna, enyhe lankák, bejárható távolságok, tanösvények – a Neszmélyi borvidéket kifejezetten érdemes kerékpárral felfedezni.

Bár a KRESZ a bicikli esetében nem ír elő zéró toleranciát, vagyis nem tiltja a szeszes ital fogyasztását kerékpározás előtt, kerékpározásra alkalmatlan állapotban felülni viszont szigorúan tilos és balesetveszélyes. Útközben legfeljebb csak kóstolgassunn és ami megtetszik, azt inkább vigyük magunkkal haza estére. Amennyiben úgy érzezzük, hogy már nem tudnánk biztonságosan folytatni a túrát, inkább pihenjünk hosszabban az adott állomáson, esetleg kérjük meg vendéglátónkat, hogy segítsen a hazajutásban. Az alábbi túrák csak ajánlások, bármikor vissza lehet fordulni és egy másik alkalommal folytatni.

 

2022-ben Magyarországról indult a világ egyik leghíresebb kerékpáros körversenye, a Giro d’Italia, a legelső szakasz pedig áthaladt a Neszmélyi borvidéken is, érintette annak két települését, Tátot és Esztergomot. A környék szerencsére nem kizárólag a profi biciklisták „paradicsoma”, azoknak is kiváló terep, akik kevésbé gyorsan űzik ezt a sportot, cserébe viszont közben bort is szívesen kóstolnának. A Neszmélyi borvidék a már említett, keleti kapunak is joggal nevezhető Esztergomtól egészen Dunaalmásig gyakorlatilag párhuzamosan fut a Duna mellett, akárcsak az Európai Kerékpáros Hálózat, vagyis az Euro Velo 6-os szakasza. Mint látni fogjuk ráadásul, a Dunát elhagyva sem merülnek ki a borvidéken a kerékpározási lehetőségek.

 

Esztergom-Neszmély-Dunaalmás(-Komárom) az erős lábú Duna-rajongóknak

Ha csak az említett Euro Velo 6 borvidéki szakaszán megyünk végig, akkor is érintjük az olyan boros településeket, mint Lábatlan, Süttő, Neszmély és Dunaalmás. Különösen a „fővárosban”, Neszmélyen tobzódhatunk a pincészeteknél (Rábai Katalin borászat, Hilltop Neszmély Borászat). Ha kevés lenne az Esztergom-Dunaalmás 40 kilométere, rácsatlakozhatunk az Euro Velo 6-ra már Budapesten, így további 84 kilométert teszünk hozzá a túrához, bár kétségtelen, hogy a Dunakanyar látványa sok mindenért kárpótolni fog minket.

 

Esztergom-Kesztölc az erdőkerülőknek

Esztergomnál dönthetünk úgy is, hogy lemondunk a Dunáról és az Euro Velo 6-ról és dél felé vesszük az irányt. Kiépített kerékpárút nincs, mégis eljuthatunk autótól gyakorlatilag elzárt útvonalon egészen a kesztölci pincesorig, hogy ott bekopogjunk mindenek előtt a Szivek Pincéhez. A nyugodt biciklizéshez nincs más dolgunk, mint Esztergom-kertváros vasúti átjárónál jobbra rákanyarodni a földútra és eltekerni Dorogig. Onnantól már ki lesz táblázva a Pilis Bike által ajánlott, erdőn-mezőn vezető út Kesztölcre.

 

 

Neszmély és környéke azoknak, akik a borra szeretnének koncentrálni

Ha otthonról hoznánk a kerékpárt, de nem szeretnénk egészen Budapesttől tekerni, akkor sincs ok az aggodalomra: Budapest Déli pályaudvar és Győr között alacsonypadlós személyvonatok járnak, amik megállnak Almásfüzitőn és Komáromban is, az Euro Velo 6-nak köszönhetően mindkét városból hamar megközelíthető Neszmély. A Dunaalmás-Neszmély-Dunaszentmiklós hármas egy 10 kilométeres, jól kerékpározható tengelyre felfűzve várja a borbarátokat, a már említett Rábai Katalin borászat és Hilltop Neszmély Borászat a két másik településen kiegészül olyan további pincészetekkel, mint a Simecz Pince, a Kősziklás Borászat és a Gottwald Borászat. A dunaszentmiklósi pincesoron kiépített kerékpáros pihenőpont és információs tábla is várja a (borok mellett) a megfáradt turistákat.

 

 

Tatai kör a sétabiciklizésre vágyóknak

A legkisebb étvágyú borkedvelők Tatán belül maradva is számos boros élménnyel gazdagodhatnak. Nekik javasoljuk a Tatai-tó megkerülését a Neszmélyi Borút Egyesület tulajdonképpeni székhelyének, a Bordó háznak az érintésével (2890 Tata, Fazekas utca). Kívülről is impozáns az 1880-as években épült, pár éve felújított épület, ha szerencsénk van, akkor megnézhetjük a csodálatos belső udvarát, ha hatalmas szerencsénk van, akkor egy borkóstolóba is belefuthatunk. A tótól eltávolodva semmiképpen ne hagyjuk ki az egykor az Esterházy pezsgőgyárának otthont adó „borpalotát”. Mindenképpen foglaljunk előre időpontot, akkor egy közel 2 órás vezetett túra keretében megmutatják a hajdan volt báltermet, szőlőskertet, pincerendszert – itt még ma is érlelnek pezsgőket, amiből igény esetén kóstolót is tartanak.

 

Tata-Baj kirándulás azoknak, akiknek kicsit megdolgoznának a borért

A közepesen bátrak kerekezzenek ki a településtől 10 kilométerre elterülő baji szőlőhegyre – természetesen csak miután ők is megtekintették a tatai boros látványosságokat. Bajra kerékpárút vezet, a pincéket megtalálni onnan már gyerekjáték. Kihagyhatatlan a Turay Családi Pincészet, valamint szomszédjai, a Borboléta Pincészet, a Wéber Családi Pince és az N3 borműhely. Bátran érdeklődjünk a vendéglátónknál a Neszmélyi Borút Egyesület gondozásában nemrég felújított Esterházy kispincéről. Ha szerencsénk van, lesz idejük (és kulcsuk) megmutatni nekünk az ipari műemléknek számító 18. századi prést. Itt az udvaron szokták megrendezni augusztusban a Baji Bornapokat.

 

 

Tata-Neszmély kör azoknak, akiknél a kerékpározáson van a hangsúly

A legelszántabb bringásoknak nem is jöhet szóba más, mint a 40 kilométer hosszú Tata-Szomód-Dunaalmás-Neszmély-Dunaszentmiklós-Szomód-Tata kör, ami „felkészülést igénylő túraként” hirdeti magát. A Dunaalmási ágon végig kerékpárút vezet az Által-ér szépséges völgyében, Dunaszentmiklós felé pedig a piros kereszttel jelölt ökoturisztikai tanösvény vehető igénybe. Számítani kell rá, nemcsak felkészülést igénylő a terep, de néhol elég keskeny is, előfordulhat, hogy olykor ki kell pattanni a nyeregből. Ezzel együtt mindenképpen megér kirándulást, a korábban felsorolt dunaalmási, neszmélyi és dunaszentmiklósi pincék (Rábai Katalin borászat. Hilltop Neszmély Borászat, Simecz Pince, Kősziklás Borászat, Gottwald Borászat) meglátogatásával bőven kitesz egy napot.

URL másolása Facebook megosztás Twitter megosztás
Lapozás vissza Lapozás előre

Új podcast adás - beszélgetés Kneip Antal szőlészeti kutatóval

Elolvasom

„Teret kaptam, hogy kibonthassam a szárnyaimat” – Beszélgetés Gere Andreával

Elolvasom

Igen, ez Neszmély!

Elolvasom

„Milyen krémes textúrájú ez a chardonnay!” – A bornyelvről

Elolvasom