Bor az irodalomban, irodalom a borban

Vajon a bor volt előbb, vagy az irodalom? Már az alapkérdésre sem egyszerű a válasz. Ihlet és mámor, öröm és fájdalom, bátorítás és vigasz. Bor és irodalom ugyanabból az eszköztárból merít, sőt, ha bátor kijelentést akarunk tenni, azt is mondhatjuk, egymás nélkül talán nem is létezhetnének. 

„Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők” – olvashatjuk János Evangéliumában. Ez az egyszerű bibliai metafora ékes bizonyítéka annak, hogy a szőlő és a bor segítségével gyönyörűen meg lehet fogalmazni az élet nagy dolgait. Ahogyan különböző fázisokon keresztül a szőlő eljut oda, hogy bor lesz belőle, az szinte irodalmi átváltozás. Nem véletlen, hogy az ókortól végigkíséri az irodalmat, ihletet és témát ad a költőknek. Egy így van, és valószínűleg így is lesz, amióta és amíg világ a világ.

Dalban mondják el

A bornak saját műfaja is van az irodalomban, ez pedig nem más, mint a bordal. Népszerű műfaj nemcsak a magyar költészetben, hanem szerte a világon. Csokonai Vitéz Mihály életében például egyáltalán nem azok a versei váltak a legnépszerűbbekké, amelyeken ma minden gimnazista átrágja magát valamikor kilencedikes kora környékén, hanem a Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz című műve, amely egyenesen egy szerelmes vers a borhoz, melyben drága kincsének, galambocskájának hívja a bort, és odáig merészkedik, hogy azt írja, száz leányért se cserélné el.

Csokonai Vitéz Mihály - Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz (Sinkovits Imre előadásában)

Nem annyira köztudott tény, de Petőfi első ismert verse egy bordal volt, és egész munkásságát végig kísérte ez a műfaj. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a bor a költészet egyik éltető eleme, hogy Jókai egy helyen azt írja, Petőfi nem is szerette a bort, mégis kitartóan éltette több bordalban is. A nemzetközi porondról Robert Burns-t szokták Petőfihez hasonlítani, a 18. században élt brit költő azonban a whisky elkötelezett híve volt és költészetében is inkább ezt az italt éltette. A magyar irodalom egyik legmeghatározóbb bordala Vörösmarty Mihály Vén cigány című rapszódiája, amely tulajdonképpen a magyarokra oly jellemző sírva vigadás költői dokumentációja.

Vörösmarty Mihály, Barabás Miklós festményén (forrás: Wikipédia)

Borpárosítások könyvekkel

Ahogyan a gasztronómiában egyre nagyobb a hangsúly az étel és bor párosításokon, úgy az irodalomkedvelők és a könyves bloggerek körében is egyre népszerűbb a könyvek borokkal történő párosítása. A módszer nagyjából ugyanaz: ahogyan az ételeknél is próbáljuk meghatározni azokat a tulajdonságokat, amelyek kiválóan egészítik ki egymást a borok sajátosságaival, úgy a könyveknél is ezeket a tulajdonságokat keressük. Egy vaskos klasszikushoz mi más illene jobban, mint egy testes vörösbor, míg egy könnyed nyári olvasmány üdítő kiegészítője lehet a pezsgő vagy egy gyümölcsös fehérbor.

Eredetibbé teheti olvasmányélményeinket az is,
hogy amikor egy író egy adott tájegységre kalauzol bennünket,
akkor megkóstoljuk az adott régió borait is.

Vannak olyan könyvek is, amelyek egyszerűen arra sarkallnak bennünket, hogy vegyünk egy palackkal a sokat emlegetett borfajtákból. És van olyan is, hogy ez mégsem a legjobban sül el. A Bridget Jones naplója például padlóra küldte a chardonnay eladásokat az Egyesült Királyságban. A könyv sikere előtt a chardonnay igazi elegáns bornak számított a brit piacon, ám a fogyasztók elkezdték összekötni a borfajtát Bridget Jones esetlenségével és slamposságával, és a vendéglátóhelyek egyre kevésbé akarták forgalmazni.

De hogy jó dolgokkal zárjuk le a témát, beszéljünk Hamvas Béláról. Ha megkérdezünk bárkit, aki magyar, és kicsit is jártas az irodalomban, hogy szerinte mi a borozás magyar alapműve, akkor tízből kilencen valószínűleg Hamvas Bélát említik, és A bor filozófiáját. Egy kötetnyi tömény elmélkedés a borról, legtöbbször játékosan, viccesen. A bor filozófiája mámoros és idilli, és valószínűleg az is ilyen állapotba kerül, aki olvassa. „A bor folyékony szerelem” – írja. Egyetlen mondatban ott van minden.

Hamvas Béla az 1920-as években (Forrás: Wikipédia)