2022 július 29. / Kaposi Márton BálintURL másolásaFacebook megosztásTwitter megosztás

Boros programajánló: július 29 - augusztus 27.

Augusztus közeledtével a borászatok életének egyik legizgalmasabb időszaka következik. Egy évnyi munka és hosszas előkészületek után elérkezik a szüret ideje. A szőlő betakarításával járó rengeteg feladat mellett szerencsére hazánk bortermelői az utolsó nyári hónapra sem hagynak minket változatos boros programok nélkül.

Farkasmály Borudvar -  július 29. - július 30.

A hétvégi program után kutatók számára van egy jó hírünk, ugyanis július utolsó napjaiban a Mátrai borvidékre várják az érdeklődőket a régió borászai. A legendás pincesoron megrendezésre kerülő Farkasmály Borudvar POP-UP fesztivál a kiváló borok mellett változatos zenei programokat is felvonultat. Többek között Éliás Gyulát, a Peter’s Pant, vagy éppen a helybéliek egyik kedvencét, Mátra Gusztit.

 

XXIV. Lellei Borhét - július 29. - augusztus 07.

A dunántúli szőlőtermelők védőszentje, „Villáműző” Szent Donát tiszteletére rendezik meg a XXIX. Lellei Borhetet. Az egyhetes Balaton-parti rendezvénysorozat a Balatonboglári borvidék bortermelői borászai számára kiemelt eseménynek számít. A fesztivál kiállítóinak és előadóinak részletes listája elérhető az esemény oldalán. Irány a Dél-Balaton!

 

Ördögkatlan Fesztivál - augusztus 02. - augusztus 06.

Ördögkatlan Fesztivál – a név, amely hallatán nemcsak a kiváló borok kedvelői, de a színes zenei és kulturális programok rajongói egyaránt felkapják a fejüket. Hazánk egyik legnépszerűbb borvidéke ad ugyanis otthont az immáron tizenötödik alkalommal megrendezésre kerülő fesztiválnak, amely a Villányi borvidék nyári időszakának meghatározó eseménye. Az eseménydús kavalkád két koncertje között az árnyékban hűsölve érdemes időt szakítani a jobbnál jobb villányi borászatok tételeire is.

 

Zalai Borcégér - Keszthelyi Borünnep - augusztus 03. - augusztus 07.

A magyar tenger észak-nyugati csücske sem marad borfesztivál nélkül a nyár utolsó hónapjában, hiszen augusztus 3. és 7. között öt napon át élvezhetjük a magyaros ételek és a balatoni borok üdítő párosítását. A Zalai Borcégér – Keszthelyi Borünnepen párosul a zenés vásári forgatag és az Észak-Balaton hangulata. Tervezzünk hát Keszthellyel is augusztusban!

 

Debreceni Bor- és Jazznapok - augusztus 04. - augusztus 07.

Habár borvidéken kívül eső terület, a Hajdúság fővárosában idén nyáron is találkozik a jazz zene és a bor. Az ország minden szegletéből érkező magyar pincészetek borait kóstolhatjuk meg a hajdú-bihari megyeszékhelyen a 2015-ben indult Debreceni Bor- és Jazznapokon. Látogassatok el az esemény oldalára és tudjatok meg többet a résztvevő borászatokról, valamint az izgalmas zenei felhozatalról!

 

Balatonfüredi Borhetek - augusztus 05. - augusztus 28.

A híres balatonfüredi Tagore sétányon sétálva augusztus 6. és 29. között egy igazi balatoni gyöngyszem, a Balatonfüredi Borhetek részesei lehetünk. A térség borászai három héten át kínálnak betekintést az igazi balatoni fajtákból készült borok világába. Használjuk ki a nyár utolsó hónapja adta lehetőségeket, és miután megmártóztunk a Balatonban, irány a borfesztivál a városközpontban!

 

Neszmélyi Borünnep és Halnapok - augusztus 05. - augusztus 07.

A Neszmélyi borvidék identitásának fontos része a Duna és a víz közelsége. A halételek és borok által tematizált eseményen, a hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Neszmélyi Borünnep és Halnapokon keresztül ténylegesen megismerhetjük a térség üzenetét. A rendezvény helyszínéül a tatai Eszterházy kastély szolgál, ahol augusztus 5. és 7. között találkozik a zene, a jókedv, a kiváló borok és ételek.

 

Etyeki Piknik - Augusztusi Akusztik - augusztus 12.

A méltán híres Etyeki Piknik programsorozat augusztus havi állomásán a bor mellett az akusztikus zenéé a főszerep.Az Augusztusi Akusztik során mindenki garantáltan megtalálja a kedvenceit, hiszen zene és bor üdítő párosítása mellett gasztro különlegességeket is felfedezhetünk Buda szőlőskertjében. A résztvevő pincészetek listájáról, valamint az esemény programtervéről részletes információk elérhetőek a weboldalon és a Facebook felületen is.

Hévízi Bor- és Gasztrokorzó - augusztus 18. - augusztus 21.

A hőforrásairól ismert város ad otthont augusztus 18. és 21. között a Hévízi Bor- és Gasztrokorzó elnevezésű események. A négynapos rendezvénysorozaton a látogatók színes zenei programkínálattal, ételkülönlegességekkel, és a nem utolsósorban a régió neves bortermelőivel is találkozhatnak.

Boglári Szüreti Fesztivál - augusztus 18. - augusztus 21.

Augusztus közepe után országszerte megsokasodnak a szüreti fesztiválok. A bortermelők és borkedvelők számára egyaránt ez az év egyik legizgalmasabb időszaka. Ebben a szellemben várja a látogatókat a Boglári Szüreti Fesztivál a Balatonboglári borvidék központjába. A nyolcvanezer négyzetméteren megvalósuló programegyüttes lehetőséget nyújt a teljesség igénye nélkül kézműveskedésre, bor- és ételkóstolásra, zenei eseményeken való részvételre, és meg sok más izgalmas programlehetőségre.

 

Bor- és Csemegeszőlő fesztivál - augusztus 19. - augusztus 21.

Vonyarcvashegyről fantasztikus kilátás nyílik a Balatonra, így a Bor- és Csemegeszőlő fesztiválra látogatva egyszerre mélyedhetünk el a táj szépségében és a természet adta örömökben. A fesztivál a remek Balaton-felvidéki borok mellett lehetőséget nyújt a környéken termesztett csemegeszőlők megismerésére, valamint izgalmas zenei programokon való részvételre. A Szent István napi ünnepséget is magába foglaló rendezvénysorozatra augusztus 19. és 21. között várják a látogatókat.

 

 

Vulkanikus Borok Fesztiválja - augusztus 26. - augusztus 28.

A gyöngyöspatai Hétsoros Pincedombon megvalósuló Vulkanikus Borok Fesztiválján a nagyobb bortermelők mellett olyan kisebb „házi” borászatok is kitárják kapuikat, akiknek a bortételeivel nagykereskedelmi forgalomban nem találkozhatunk. Így a fesztivál nagyszerű lehetőséget kínál a Mátrai borvidéket alaposabban megismerni vágyók számára. Augusztus 26. és 28. között vegyük az irányt a Mátra felé!

 

Szüreti Mulatság és Halászléfőző-verseny - augusztus 27.

A halászlé kiváló kísérője a balatoni bor, és ez persze fordítva is igaz! A verseny a legjobbat hozza ki a főzőmesterekből, így igazi halászlé- és borkülönlegességet kóstolhatunk majd Balatongyörökön augusztus 27-én. Az egynapos mulatság zenével színesített programját részletesebben az esemény oldalán ismerhetitek meg.

 

 

URL másolása Facebook megosztás Twitter megosztás
Lapozás vissza Lapozás előre

Hol és hogyan tanulhatunk borásznak?

Elolvasom

Nem csak a rozé érdekli! - Beszélgetés Elizabeth Gabay-val

Elolvasom

Nem több, hanem jobb bort szeretnék - Beszélgetés Török Csabával

Elolvasom

Hungarian Wine Summit 2024, Közép-Kelet-Európa legexkluzívabb boros szakmai rendezvénye

Elolvasom