Magyarország legnaposabb borvidéke

A Csongrádi borvidék adottságai jók, borászai lelkesek, mindenképpen érdemes esélyt adni az ottani boroknak. A cikkben arról is szó esik, hogy hol lehet megkóstolni őket.

A mai Csongrádi borvidék területén már a 11. században bizonyíthatóan műveltek szőlőt. Az első megbízható adat a garamszentbenedeki apátság 1075-ös alapítólevelében szerepel: az okiratban a Tisza melletti Alpár mezejének szőlőit is felsorolják a királyi adományok között. Csongrádi borvidék egészen a rendszerváltásig mégsem létezett külön, az több más egységgel (például a mai Hajós–Bajaival, valamint a Kunságival) alkotta az Alföldi borvidéket. Az északon Csongrád település, délen az országhatár által keretezett Tisza menti sáv 1990-ben vált ki és lett önálló borvidék. „Nálunk nagyon változatos a talajszerkezet, nem mindenhol van süvítő homok, mint a Kunságon. Sok helyen sokkal sötétebb, humuszosabb a talaj, a Tisza közelsége miatt több helyen feketébb öntéstalaj és rajta lösz a jellemző a homokiak mellett” – indokolta az önálló létezés jogosultságát Pusztai Csaba, a Csongrádi Hegyközség elnöke.

Megkülönböztető jegynek tekinthető még, hogy az országban ezen a vidéken a legmagasabb a napsütéses órák száma, azaz a hőösszeg, viszont ezt ellensúlyozza a Tisza párája. Mindez együtt – a klímaváltozás káros hatásait nem számítva – ideális környezetet biztosít a szőlőtermesztéshez. A déli, Mórahalmi–Pusztamérgesi Hegyközség a fehérboros rész. A fő fajta errefelé az olaszrizling, a rajnai rizling, az ottonel muskotály, a chardonnay, de termesztenek kékfrankost is. Az északi, Csongrádi Hegyközség 70 százalékán kék szőlő terem. Vezető fajta a kékfrankos, hozzá jön még egy kevés cabernet sauvignon, cabernet franc, zweigelt és széles választékban, de arányait tekintve nem nagy termőterületen fehér szőlő: Irsai Olivér, cserszegi fűszeres, zöld veltelini, rajnai rizling, szürkebarát és chardonnay. Általában könnyebb, jó ivású, gyümölcsös borok születnek a borvidéken, mindazonáltal megvan errefelé is a nyitottság és a kísérletezőkedv: több pincészetben készül már narancsbor vagy éppen pét-nat, a szeged-kiskundorozsmai Ujvári Pincészetnél pedig még pezsgőt is lehet kóstolni.

Habár a déli és az északi rész ritka módon még földrajzilag is elkülönül egymástól, nagy az összetartás közöttük. „A két hegyközség évente felváltva rendezi a borvidéki borversenyt, és a borvidéki elnököt is vetésforgóban adja” – magyarázza a már idézett Pusztai, aki jelenleg „csak” hegyközségi elnök, a borvidék vezetését nemrég vette át déli kollégája.

Jó klíma ide, összetartó közösség oda, a késői, rendszerváltás utáni „megszületés” sok szempontból meghatározza a fejlődési pályát. A szakmának alig van megtartó ereje a magyar–szerb határon. Az ezredfordulón még 2400 hektáron termesztettek szőlőt, mára a terület – Pusztai szerint – 800 hektárra, vagyis a harmadára zsugorodott. Az említett borvidéki borversenyen alig 10-12 pince 60-80 tétele szokott versenyezni. Dacára annak, hogy még külföldről is térnek haza csongrádi borok aranyéremmel (főleg rozék), aki meg szeretné őket kóstolni, annak bizony el kell zarándokolnia a borvidékre, mert a megyén kívül csak elvétve találkozni velük. Még a „fővárosi”, azaz a szegedi vinotékákban is nagyítóval kell keresni őket.

A borvidék legnagyobb és legismertebb borászata, az 1968-ban alapított, ma 40 hektáron gazdálkodó Ungerbauer Családi Pincészet is szinte minden borát a környék vendéglátóegységeiben, boltjaiban, illetve szervezett borturizmus keretében magán a birtokon értékesíti. Egy ideje már a térség legnagyobb – és országosan is jegyzett – borfesztiváljaira, a minden év májusában megrendezett Szegedi Borfesztiválra és a szeptemberi Bortérre sem települnek ki. „Országos hírű, nagy marketing-költségvetéssel bíró borászatokkal nehéz ott felvenni a versenyt. Ráadásul a május nekünk kiemelt fontosságú időszak. Szőlőszaporítóanyag-iskolát is üzemeltetünk, 50 szőlőfajtát állítunk elő évről évre, ott pedig éppen abban az időszakban zajlik a kiiskolázás. Édesapám, Ungerbauer György 2023 júniusában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Ő volt a pincealapító, a családi gazdaságunkban a mindennapi feladatokra így még kevesebben lettünk” – mondja Ungerbauer Anikó tulajdonos. Szerinte egyébként hasonló (szűk) cipőben jár a csongrádi borászatok többsége, ez is lassítja a fejlődést. Kevés idő jut például a közösségi marketingre, és emiatt nehezen tudják hatékonyan és céltudatosan csinálni. Valószínűleg mindezek együttes következménye, hogy a már említett két borfesztiválon is csak két-három csongrádi borászatot látunk a kiállítók között.

Aki egy lendülettel mindjárt szélesebb keresztmetszetet szeretne kapni a csongrádi borokról, az jól teszi, ha Csongrád-Bokros, Mórahalom vagy Ásotthalom települések felé veszi az irányt – de előtte mindenképpen jelentkezzen be, hogy a kiszemelt pincészeteket biztosan nyitva találja! A fő esemény a borvidéken egyébként az augusztus 20. köré időzített Csongrádi Borfesztivál, amelyen a borvidék összes jelentős szereplője képviselteti magát. Említést érdemel még a novemberi Márton-nap, valamint a januári, ópusztaszeri Vince-napi vesszővágás.

A legizgalmasabb talán mégis az évente úgy ezer főt megmozgató, szeptember végi Bokrosi Szüreti Mulatság, amelyen gondosan ügyelnek arra, hogy minden úgy történjen, ahogyan száz éve. Ezt erősíti a hagyományos csőszjáték, amelynek szereplői régi, magyaros ruhákat viselnek, valamint a lófogatos felvonulás és a csősztánc Bokros falu utcáin. A „Csongrádi borvidék – Bokrosi szüreti felvonulás és szüreti bál” bekerült néhány éve a Hungarikumok Gyűjteményébe. Ungerbauer Anikó szerint mindez nem véletlen, hiszen „minden csongrádi borász a szőlő iránti szerelemből, az ősök iránti tiszteletből teszi a dolgát”. Úgy véli, ha valami, akkor éppen ez lehet a Csongrádi borvidék számára a kitörési pont, a sikeres jövő záloga.

Borítókép és Fotók: Bokrosi Hagyományőrző Egyesület/Révész Gábor; Magyar Bormarketing Ügynökség