2023 november 08. / Szabó EditURL másolásaFacebook megosztásTwitter megosztás

Márton napi vigasságok

November 11-én, vagyis Márton napján libát eszünk és újbort iszunk – de nem mindegy, hogy hol. Írásunkban néhány izgalmasnak ígérkező programra hívjuk fel a figyelmet.

A bornak Szent Márton a bírája – tartja a mondás. És ez bizony így igaz, hiszen novemberre szinte mindenhol kiforr az újbor a pincékben, és a friss, üde tételek megmutatják, mit adott az évjárat. Egyetlen korty elég, hogy felidézzük a nyarat, a gyümölcsillattól édes levegőt, a lusta vasárnap délutánokat, amikor szobánk hűvösébe húzódunk a szikrázó napsütés elől. Nincs is ennél jobb a szeles, nedves novemberi napokon! Persze nem mindegy, hogy mi kerül a poharunkba. Aki szeretne biztosra menni, lapozza fel Tabula rasa – Újborok itthonról című írásunkat.

November 11., azaz Márton napja nem csupán az újborok ünnepe. A népi kalendárium szerint ilyenkor fejeződött be a gazdasági év, véget ért a munka a földeken, és ezt persze meg kellett ünnepelni. Malacot karácsony vagy újév előtt vágtak a falusi portákon, de a libák már meghíztak november közepére, így szinte mindenhol libasült volt az ünnepi menü. A madarak gondosan fosztott tollával meg lehetett tömni a párnát, a kisült zsír pedig heteken át elég volt a reggeli kenyérre.

Mosni, ruhát szárítani viszont nem volt szabad Márton napján, aki mégis megtette, jószágai elvesztésével bűnhődött. A libalakoma elkészítése azonban enélkül is adott elég munkát erre a napra, nem kellett hát attól tartani, hogy valaki mosásra adja a fejét.

A régi szólás szerint: aki Márton napon libát nem eszik, egész évben éhezik. De miért éppen a Márton nappal forrt össze ez a szokás? Sokan azt gondolják, hogy Szent Márton története a kulcs, aki a legenda szerint szerénysége miatt nem akarta, hogy püspökké válasszák, ezért a libák óljában bújt el, ám az állatok hangos gágogása elárulta hollétét, és végül el kellett fogadnia a méltóságot. A püspököt – aki egyébként Pannónia provincia területén, egyes források szerint Szombathelyen (Savaria) született – gyakran ábrázolják libával a kezében. Híres volt jóságáról, egyszerű, szerzetesi életmódjáról, és tevékenységét csodák egész sora kísérte, ezért halála után szentté avatták.

A valóság azonban az, hogy a libalakoma hagyománya még ennél is korábbi. A római időkben Aesculapius, a gyógyítás istene tiszteletére rendeztek ünnepséget november 11-én, és ilyenkor kötelező volt a libaáldozat. A Márton napi libator tehát valójában ennek a régi ünnepnek a továbbélése.

A Márton napi libavacsorának Magyarországon is nagy hagyományai vannak, és ez az este nálunk szinte kötelezően fonódik össze az újbor megünneplésével.  Se szeri se száma ilyenkor a jobbnál jobb programoknak, amelyek többsége még napközben elkezdődik, és este, a terített asztalnál ér véget. Közülük gyűjtöttünk most össze egy csokorra valót. A szubjektív válogatás mindegyikében van olyan elem, amely miatt a program kilóg a Márton napi borvacsorák klasszikus sorából.

 

Szent Márton Újborfesztivál és Libator a szentendrei Skanzenben

November 11-én és 12-én kétnapos rendezvényt szervez a szentendrei Skanzen a Márton nap jegyében. A program rendkívül színes, és minden korosztályt megszólít. A gyerekeket színpadi előadások, koncertek, kézműves foglalkozások várják, lehet tollat fosztani, szalmalibát és Márton lámpást készíteni, a felnőttek benevezhetnek a főző workshopra, a sétálókóstolón pedig egyebek között a szekszárdi Dúzsi Tamás Pincéje, a mátrai René’s Wine Heaven, a villányi Polgár Pincészet és a szentendrei Kőhegybor mutatja be újborait.

 

Libadalom Etyeken

A Rókusfalvy Birtok hagyományos Márton napi programja a felnőtteket borbárral, a gyerekeket mustfröccsel várja, az ételeket a Rókusfalvy Fogadó szakácsai készítik. A délutánt élő koncertek színesítik, a nap legkülönlegesebb eseményére viszont délelőtt kerül sor. A libafutam a szőlőben mindig nagyon mókás, felnőttek és gyerekek egyaránt élvezik, érdemes benevezni.

 

Tállyai Libadalom

A tállyai hagyományőrző program a hungarikumok jegyében zajlik. A Tokaji borvidék kedves településének rendezvényén a hízott liba és a tokaji aszú mellett a pálinkák és a törkölypálinkák is fókuszba kerülnek. A sétálókóstolón tizenegy helyi és környékbeli borászat mutatja be újborait, de a Tokaj-Hegyalja Magasabb Fokon Párlatverseny díjnyertes tételeit is megkóstolhatják a vendégek. A napot a Számadó Zenekar népzenei koncertje zárja.

 

Márton napi pincejárás a Pannonhalmi borvidéken

A november 10-12. között látogatható program különlegessége, hogy szombaton a közlekedést autóbuszos körjárat biztosítja, így a sofőröknek sem kell lemondaniuk az újborok kóstolásáról. A rendezvény ideje alatt hét pince tart nyitva. Vezetett kóstolókkal, kacsás-libás fogásokkal készülnek a vendégek fogadására, és a látogatók mindegyik helyszínen bebarangolhatják a borok szentélyét.

 

Márton Napi Nyitott Pincék a Neszmélyi borvidéken

A rendezvényre a Baji-szőlőhegyen található pincészetek várják az érdeklődőket. Nyolc helyi pince ajtaját tárják szélesre a látogatók előtt a jeles napon, lesznek vezetett borkóstolók, a poharakba új és régebbi borok, a tányérokra pedig libás finomságok kerülnek. A rendezvény komoly túrának is beillik, a vonattal érkezők ugyanis jó 40 perces sétával érik el a helyszínt a tóvároskerti vasútállomástól, viszont biciklivel mindössze 8 perc a táv.

 

Borvacsorák

A pincészetek többsége ültetett borvacsorára várja a vendégeket Márton nap estéjén, és sok helyen zenei programokkal is készülnek. A szekszárdi Garai Pincénél egy tehetséges fiatal séf, Ádám Orsolya, a Heimann Családi Birtokon Bucsek András mesterszakács, a szentjakabfai Dobosi Birtokon a ház konyhafőnöke, Domokos Béla készíti az ételeket, és több borászat külön Márton napi borcsomagot is összeállított az ünnep alkalmából.  

A rendezvényfolyamból nemcsak a pincészetek, hanem az éttermek is alaposan kiveszik a részüket. A pázmándi Bálint Boráriumban libás menüvel és Velencei-tavi borokkal, a villányi Mandula Étteremben Gere Attila boraival várják a vendégeket. A balatonfüredi Zelna Borbisztró Márton napi menüje mellé a Zelna Borászat egyik tulajdonosa, Lukács Lilla mesél a borokról, a soproni Tastevino borbárban Molnár Titi (Vincellér Borbirtok) újborai mellé Magos Zoltán ételpárosításait kóstolhatják meg a vendégek, a dombóvári Gunaras Étteremben pedig hajnalig tartó bál lesz a vacsora után, ahol a talpalávalót a Wemender Sextett játssza.

 

A Márton napi programokat a libabor.hu oldalon gyűjtöttük össze, aki a fenti ajánlóban nem talált kedvére valót, szemezgessen bátran közülük!

 

URL másolása Facebook megosztás Twitter megosztás
Lapozás vissza Lapozás előre

Legendás évjáratok: borok hosszú szavatossági idővel

Elolvasom

Hazai pezsgők: az évjárat nélkülitől a csúcsig

Elolvasom

Elindult a Magyarország Régiókalauz az egyik legismertebb nemzetközi borportálon

Elolvasom

Hogyan alakította át a filoxéra a szőlőtermesztést?

Elolvasom
2019 - 2024 Bor.hu Minden jog fenntartva!
Spotify Facebook Youtube Instagram tiktok