Rózival a szüret – Barta Anna borásznál jártunk

Javában zajlik a szüret az ország minden pontján, így a Mátrai borvidék szőlőiben is. Annak érdekében, hogy aktuális helyzetképet adjunk, ezúttal a Nagygombos Borászat kulisszái – és szüretelőládái - mögé lestünk be a pincészet arca, Barta Anna segítségével. A borász egyéves Rózi lányával a karján, mosolygósan fogadta kis csapatunkat első szüreti napjukon, pedig ez az év a szokásosnál is több kihívást tartogatott a szőlőben…

A 90 hektáron gazdálkodó borászatnál a munkamegosztás jelenleg úgy alakul, hogy Anna elsősorban édesanya Rózi és két nagyobb gyermeke mellett, de tekintve, hogy férje, Vicián Károly a birtok igazgatása mellett szívesebben bízza rá a borokkal kapcsolatos döntéshozatalt, így Annát továbbra is a Nagygombos borászaként mutathatjuk be.

Esős időszakot követően érkeztünk Hatvanba, a Grassalkovich Antal alapította birtokra. Az aszály jelei nem voltak feltűnőek, a szőlősorok között láthatóan zöldellt a takarónövényzet. A kézi szüret – mivel gépi betakarításra még nem állt át a birtok – már elindult, épp a tramini szüretét volt módunk megtapasztalni és fotókon megörökíteni. Aztán Anna belekezdett az idei év összegzésébe:

„Elég sokkoló volt az egész év. Döbbenetes volt látni július végén, augusztus elején, hogy a gyomnövényzet először megállt a növésben, majd teljesen elszáradt. Van egy új telepítésű ültetvényünk, egész évben ment a pánik, hogy a 10 hektárnyi területen minden növény elszárad, de végül maga a szőlő bírta – a termés már egy másik történet…” - utalt Anna arra, hogy a vízhiány miatt teljes érésben is csak apró méretű bogyók keletkeztek a fürtökön, emiatt pedig nagyon lecsökkent a lékinyerés. „A cabernet sauvignon-ról eddig is tudvalevő volt, hogy kis méretű bogyói miatt rosszabb a lékinyerése, de most gyakorlatilag mindegyik fajtánál ez várható.”

A munkaerőhiány náluk szerencsére nem jelentkezett, ottjártunkkor is vagy 30 fős szüretelőcsapat szedte a szőlőt, azonban a feldolgozóba nagyon hiányzik egy pincemunkás, hosszú hónapok óta próbálnak ide kollégát találni. Anna egy félmosollyal teszi hozzá, hogy már azon is elgondolkodott, talán Rózi mellé könnyebben talál bébiszittert, hogy beállhasson e feladatok mellé, mint hogy pincemunkás kerüljön.

A feldolgozó- és főképp tárolókapacitás még nincs akkora méretű, hogy a hatalmas területről beérkező alapanyagot mind fel tudják dolgozni, így a termény egy része szőlőként kerül értékesítésre. A fajtaszerkezetről beszélgetve kiderül, hogy nemrég tovább gazdagodott azzal, hogy 10 hektár Irsai Olivért telepítettek („végre egy nagy fürtű fajta, amit jó leszedni” – teszi hozzá), emellett sauvignon blanc, tramini és hárslevelű képezi a fehérszőlő-szortimentet. A kékszőlők pedig többnyire kékfrankost, merlot-t, cabernet fajtákat és blauburgert jelentenek, de megtalálható néhány hektáron néró, kadarka és gamay is.

Palackos boraik közül a rosé a slágertermék; a Nagygombos roséból kétféle is készül, egy játékos és egy renitens. Azt, hogy ez a borok esetén mit jelent, a legjobb, ha magunk tapasztaljuk meg kóstolás útján – mindenesetre e jelzők nem véletlenül váltak bornévvé. Illatos fehérboruk, a hordós érlelésű rosé és a hosszan héjon tartott vörösboruk viszont azt is mutatják, hogy sokféle vevői igénynek szeretnének eleget tenni.

Ahogy felérünk az ódon és egyben romantikus hangulatot árasztó, 1872-ben épült barokk stílusú borházhoz, Anna elmeséli, hogy a felújítása ugyan megkezdődött két évvel ezelőtt (a tetőről több tonnányi salak került le és a régészeti feltárások is befejeződtek), de továbbhaladni már nem tudtak.

„Embert, fát és építőanyagot találni teljesen reménytelen. Láttuk, hogy olyan szinten telített az építőipar, hogy se előre, se hátra. A lenti kis feldolgozó tetejét teljesen le tudtuk cserélni, de a borház még várat magára az építőipar kapacitáshiánya miatt. Pedig jó lenne, ha a borház borházként működhetne.” Jelenleg a szőlő feldolgozása, az erjesztés nagyja a lenti feldolgozóban és a mellette lévő szín alatt történik, és csak kis bormennyiség erjesztése, illetve a hordós érlelés zajlik a kúriaépületben.

Mindeközben Rózi baba jóízűen eszi egyik szőlőbogyót a másik után, matat a tőkék között, látni, hogy otthon érzi magát a szőlőben. A gyerekek – ahogy a borászcsaládoknál elképzeljük – már kiskoruktól a szőlőben és a pince környékén nőttek fel. Egyikük kétévesen a csömöszölőfát nyalogatva, másikuk a kármentőben elhelyezkedve adta egyértelmű jelét, hogy közel áll hozzá a szőlő.

Anna édesapja (Barta Károly, a tokaji Barta Pince tulajdonosa) sok hasznos tanáccsal látta el a fiatalon felelősségteljes munkát megkezdő lányát, de mára szinte teljesen levette a kezét a birtok ügyeiről, bár Anna mindig nagyon örül az útmutatásának. Pláne ilyen nehéz időkben, amikor egyik kihívás követi a másikat. A covidot ők is megszenvedték, főleg a munkaerő folyamatos kiesése okozott nehézséget, de a gasztronómia leállása és az emiatti forgalomkiesés is óriási kihívást jelentett. Most pedig az elszálló energiaárak fognak újabb terhet jelenteni, a tartályok hűtésének költségeiben számítanak jelentős kiadásnövekedésre. Ráadásul a papírhiány is kezd erősen érzékelhetővé válni, a címkeárakon legalábbis mindenképp.

Az eladásokról beszélgetve megtudjuk, hogy valamennyi export van a borászatnál, Angliába, Kanadába és Svédországba megy a boraik egy kisebb része.

„Egyelőre nincs túl sok exportunk, ezen még kell dolgoznunk. A Nagygombos egyébként nem ideális exportnév, így egy ideig Grassalkovich néven mentek a gamay rosék. Ezt a nevet azonban le kellett cserélni, mivel a külföldiek nem tudták értelmezni, hogy egy németes hangzású név hogyan kerül egy magyar borra. Ugyan magyaráztuk egy ideig, hogy a Grassalkovich uradalom része volt Nagygombos, de rájöttünk, hogy így sem lehet megtartani a nevet. Olvastunk statisztikákat, hogy a vevők nem szeretik a nehezen kiejthető, bonyolult neveket, és ez valamelyest bizalmatlanságot szül a borral szemben. Ezért ma már Barta Anna néven kerülnek forgalomba a szofisztikáltabb tételek.”

Időközben felérkezünk a borház rusztikus épületéhez, amely alatt a méretes pince húzódik. Kívül-belül erősen felújításra szorul, jelenleg rendezvényekre nem használható, ezért az asztalokat csoport érkezésekor a hársfák alá teszik be, hogy az impozáns épület legalább mint autentikus, izgalmas háttér szolgálhasson egy-egy kóstolónak. Volt már itt esküvő, fotózás, sőt futóverseny is, a borászat szívesen részese és helyszíne ilyen projekteknek.

Jelenleg tehát bőven akad munka, a nagy mennyiségű szőlő és a 20 ezer palack bor elkészítése folyamatos elfoglaltságot ad, az egymást követő kihívások pedig állandó adaptációt kívánnak meg. Mindez azonban egy percig nem volt érezhető Anna hangulatán és hozzáállásán, a borai – mint volt lehetőségünk megtapasztalni – épp olyan kiegyensúlyozottak, mint az őket készítő borász.