2021 november 22. / Lami JuliURL másolásaFacebook megosztásTwitter megosztás

Szőlő és bor inspirálta divat

Tomcsányi Dóri az egyik legsikeresebb magyar divattervező. Jellegzetes mintái és szabásvonalai egyszersmind a védjegyévé váltak, a divatrajongók szezonról szezonra izgatottan várják, ezúttal mi lesz az inspirációja. Az idei őszi-téli kollekció sem okozott senkinek csalódást, a divattervező bebizonyította, hogy a szőlő és a bor olyan örök inspiráció, amely mindig lehetőséget ad arra is, hogy valami újat mutassunk.

Miért pont a bor és a borkultúra ihlette a mostani kollekciódat?


Szeretek minden szezonban egy adott téma köré dolgozni, szeretem, ha a kollekciót az inspiráció részletei vezérfonalként szövik át. A témáim általában olyan magyar vagy kelet-európai vonatkozású témák, amelyek valahogyan élményként vagy emlékként kapcsolódnak hozzám. A borkultúra inspirálta kollekció ötlete onnan ered, hogy a szüret az az esemény ősszel, amit még jókedvvel várunk, mielőtt beköszönt a hideg idő és visszavonulunk az otthonainkba. Közösségi élmény, ahol a főszerepben a szőlő és a borok vannak. Szerettem volna ebből a szüreti jókedvből belecsempészni egy kis ízt a kollekcióba, így egészen biztos voltam benne, hogy ez alkalommal is nagyon színes palettával fogok dolgozni az egyedi minták megalkotásánál. 

 

Látsz párhuzamot a borkészítés és a ruhakészítés között?

 

Abszolút. Leginkább a fenntartható slow fashion márkák (mint amilyen az enyém is), és a családi pincészetek között látom a párhuzamot. Az az odaadás és precizitás, amivel egy ruha vagy egy bor készül, nagyon hasonló. Az én ruháim nem gyári körülmények között készülnek szalagon, hanem szalonmunkában szabászok és nőiruha készítők által. A minta megtervezésétől az utolsó gomb felvarrásáig minden házon belül történik, az alapanyagokat pedig Olaszországban gyártják a legjobb minőségű természetes anyagokból. A szakma iránti szeretet és tisztelet megmutatkozik minden egyes ruhadarabban, mint ahogyan az érezhető minden egyes jó minőségű bor ízében is. 

 

A legújabb Tomcsányi kollekció darabjai a szüreti jókedvet is megpróbálják átmenteni


A minták nagymestere vagy. Hogyan inspirálta a szőlő és a bor a kollekció mintáit?

 

A szőlőből indultam ki és szerettem volna minél sokszínűbben megmutatni, különböző léptékben és színkombinációban. Egyes minták absztrakt módon jelenítik meg a szőlőt, más minták pedig figyelemfelkeltő színekkel keltik életre az inspirációt. A színpalettán helyet kaptak az örök kedvenc színeim is, mint az ultramarin kék, a levendula lila vagy a bordó.

 

Szerinted hol a kapcsolódás a stílus és a bor között? 


Talán a minőség és a mennyiség viszonya itt is hasonló. Nem végtelen mennyiségű ruhára van szükségünk, hanem egy-egy jól megválasztott darabra, ami jó minőségű, illik a személyiségünkhöz és jól érezzük magunkat benne. A borfogyasztásról nagyon hasonló az elképzelésem. Egy-egy karakteres ízt kóstolni sokkal izgalmasabb számomra, mint liter számra gurítani le a fröccsöket. Ha borozom, annak szeretem megadni a módját, mint ahogyan a ruhák kiválasztásánál sem vagyok a kompromisszum híve.


Emlékszel az első találkozásodra a borral?

 

Inkább azt mondanám, emlékszem az első találkozásomra egy igazán jó borral. Tinédzserkoromban házibulit tartottam, amikor a szüleim elutaztak, és kivettem egyet a boraik közül, hogy talán úgysem veszik észre. Amikor kinyitottuk, már az illatából sejtettem, hogy ez valami nagyon más, mint azok a borok, amelyekkel korábban találkoztam. A Tiffán Ede Pincészet Cuvée Carissimae-je volt. Természetesen észrevették a szüleim, és nem voltak túl boldogok a borral való ismerkedésemtől. Azóta is nagyon szeretem a karakteres vörösborokat. 



Te hogy látod, hogyan változott meg a borkultúra az elmúlt 10-15 évben? 


Nem vagyok a bor szakértője, csak lelkes rajongója. Ami nekem a legszembetűnőbb változás, az a borászatok és éttermek megjelenése. Szuper, hogy egyre több olyan birtok van, ahol szívesen látják az embert, és van rá mód, hogy időt töltsünk el náluk.  Nagyon szeretem a Balaton-felvidéki borászatokat, hogy a lokálisan készült borokat gyönyörű környezetben kóstolhatjuk. 

 

Te magad milyen borfogyasztó vagy? Mikor iszol szívesen bort?

 

Nem tudom, hogy tudatos vagyok-e. Az biztos, hogy nem mindegy, hogy mit iszom. Leginkább társaságban szeretek borozni. Szeretem a nagy vacsorákat, és szeretem őket csokoládéval és vörösborral zárni. 



Mit gondolsz a magyar borról?

 

Nagyon szeretem a magyar borokat. Kiismerem már magam annyira a hazai borok között, hogy nem jövök zavarba, ha egy étteremben külföldi ismerősöknek kell ajánlani, vagy ha egy vacsorára viszek ajándékba. Alapvetően mindig magyar az első választásom, de azt hiszem, a legtöbben elfogultak vagyunk a hazai borok iránt.

 

A tervező egyik kedvenc darabjában a kollekcióból (balra)


Melyek a kedvenc boraid, mit iszol a legszívesebben?


Mostanában megismerkedtem a Tomcsányi Családi Birtok boraival, és nagy kedvencemmé vált a pét-natjuk. Később kiderült, hogy nem csak névrokonok vagyunk, hanem ugyanannak a Tomcsányi családnak a leszármazottjai, távoli rokonságban. 



Van felejthetetlen boros élményed?

 

Sok felejthetetlen élményem van, például éveken át Balassa István Nyulászó furmintja volt a kedvencem. Egyik este Peller Áginál, a borszakértő barátnőmnél vacsoráztam, aki jobbnál jobb palackokat bontott ki, majd amikor megjegyeztem, hogy a Balassa borokért élek halok, csak egy karton Nyulászó furminttal a kezemben engedett haza. Majdnem kiugrottam a bőrömből, annyira örültem az ajándékának. 

URL másolása Facebook megosztás Twitter megosztás
Lapozás visszaLapozás előre
Lapozás vissza Lapozás előre

A magyar bor nagykövetei: influenszerevolúció

Elolvasom

Hol és hogyan tanulhatunk borásznak?

Elolvasom

Nem csak a rozé érdekli! - Beszélgetés Elizabeth Gabay-val

Elolvasom

Nem több, hanem jobb bort szeretnék - Beszélgetés Török Csabával

Elolvasom