2022 február 21. / Lami Juli
A világ leginkább az X Akták sorozat Scully ügynökeként ismerte meg Andersont, annak viszont már lassan 30 éve. A színésznő évek óta reneszánszát éli, olyan ikonikus szerepekben láthattuk, mint Margaret Thatcher a Koronában, Jean Milburn a Szexoktatásban vagy Stella Gibson a Hajszában. Utóbbi kettőben játékának szinte állandó kiegészítője a bor. A Hajsza szuperintelligens nyomozónőjének szerepében már az egyik indítójelenetben azt láthatjuk, hogy vörösborral eszi a burgerét, borospohárral a kezében azonban a Szexoktatásban maradt igazán emlékezetes. A vagány szexterapeuta annyira vonzó volt a boros jelenetben, hogy készült is néhány grafika, amely őt ábrázolja borral a kezében, ezek a rajzok most már posztereken, kulacsokon, pólókon és noteszokon feszítenek szerte a világban. Gillian Andersonról egyébként több helyen úgy írnak, mint egy kiváló borról, amely az évek előrehaladtával egyre izgalmasabb lett. Egy biztos, ezekhez az izgalmakhoz jól jön hordós érlelésű, testes vörösbor.
Aki szereti a fekete humort, nyilván alig várja a Halott vagy harmadik évadát, és biztosan feltűnt már neki az is, hogy ha az első két évadból kivettük volna az összes bort, akkor halálra untuk volna magunkat. „Szeretlek, jobban, mint a bort” – vall színt a Christina Applegate által alakított Jen bűntársának és barátnőjének, Judy-nak a második évad végén. Ahogy bonyolódnak az események, úgy lesznek egyre szembetűnőbbek a borivási szokások is. A két nő, akiket imádunk – de azért azt elismerjük, hogy van egy kis vaj a fülük mögött –, a történet elején még pohárból isszák a malbecet, ahogyan kell. Ám ahogy durvul a helyzet, elkezdik egyenesen a palackból inni a pinot noir-t. Amikor pedig végleg elszabadulnak az események, bögrébe töltik a rizlinget, hogy ne látszódjon, hogy már megint bort isznak. Különdíj járna a sorozat alkotóinak amiért a dramaturgia részévé tudták tenni a borfogyasztást. Ha együtt szeretnénk érezni a szereplőkkel, a palackból és a bögréből ivást hanyagoljuk, azonban egy pohár malbec bennünk is elmélyítheti a misztikus hangulatot.
A Downton Abbey hat évada annyira sikeres volt, és annyira jól passzol a borhoz, hogy mielőtt kijönne az egészestés változat, már piacra is dobtak egy 18 darabból álló Downtown Abbey borkollekciót. A Crawley család drámájához és a szofisztikált kis szendvicsekhez mi más megy jobban, mint a bor? A kollekcióban kiváló bordói vörös- és fehérborok szerepelnek, és persze némi áfonya aromájú rosé is. A borok címkéin egyébként az emblematikus látkép szerepel a Highclere kastéllyal, – de miért is kellene a kollekcióhoz ragaszkodnunk? Egy díjnyertes kunsági rosé kiváló és hűséges kísérőnk lehet a hat évad végignézése közben. Carson és Mrs. Patmore valószínűleg a jóváhagyását adná.
Amikor az ezredforduló tájékán meghódította a világot a Szex és New York, vele egyidőben koktélbárok ezreiben lett a legnépszerűbb ital a Cosmopolitan, persze többnyire a nők körében. Ma már más idők járnak. A változásokat pedig minden szinten igyekeztek lekövetni a sorozat készítői. Így történt, hogy a kétségek között tépelődő Miranda minden alkalommal egy pohár (még inkább tépelődő pillanataiban pedig egy üveg) chablis-t rendelt magának. Chablis Burgundia legnagyszerűbb fehérbortermő vidéke, amelynek egyetlen engedélyezett szőlőfajtája a chardonnay. Ezért ha stílusosan szeretnénk követni, vagy újra követni az És egyszercsak... című Szex és New York rebootot, a legjobb, ha némi chardonnay társaságában tesszük. Akár azután is, hogy Miranda búcsút mond az alkoholnak.
Ricky Gervais Mögöttem az élet című sikersorozata egyszerre oltári vicces és szívbemarkolóan szomorú. Nehéz is lenne hozzá egyféle bort választani. A történetben is folyamatosan újabb és újabb palackok kerülnek elő, és nem telik el epizód anélkül, hogy el ne fogyna egy-egy üveg vörös- vagy fehérbor. A feleségét gyászoló főhős, Tony, minden nap megiszik minimum egy üveg bort. Bár azt nyilván senki nem javasolja, hogy a főhőshöz hasonlóan akár reggelire is bort fogyasszunk, a gyásznak azonban tagadhatatlanul része, hogy olyan bor segítségével idézzük meg azt, akit elvesztettünk, amelyről tudjuk, hogy a másik nagyon szerette, vagy közös élmény kötődik hozzá. Ha a Mögöttem az életet keserűség nélkül szeretnénk nézni, és az elhunyt Lisához illő, különleges és édes borral szeretnénk fokozni az élményt, válasszunk egy aszút, és sírjunk-nevessünk az élet könyörtelen szépségén.
Hazai pezsgők: az évjárat nélkülitől a csúcsig
Mámor a művészetben
Elindult a Magyarország Régiókalauz az egyik legismertebb nemzetközi borportálon
Vulkanikus bor nincs, de vulkanikus terroir nagyon is van! - Beszélgetés dr. Pál Molnár Elemér geológussal
A finomseprőn érlelt borok kóstolásának titkai
Élet a boron túl: csiger, ürmös, verjus is készülhet szőlőből
Hogyan alakította át a filoxéra a szőlőtermesztést?
A tokaji aszú a világ egyik legelismertebb szakmai influenszerének szemével