2022 május 26. / Lami JuliURL másolásaFacebook megosztásTwitter megosztás

„Milyen krémes textúrájú ez a chardonnay!” – A bornyelvről

Az igazán fontos dolgokat a legnehezebb szavakba önteni, tartja a mondás. A bor nagyon fontos dolog, és igazán mélyen, komolyan és izgalmasan nagyon nehéz beszélni róla. Sokan megpróbálják, mert a borról beszélni manapság nagyon sikkes, de vajon biztos, hogy ezek egy része nem felesleges beszéd?

Kezdő újságíró koromban egyszer egy szürreális rendezvényen találtam magam, ahol egy kerekasztal-beszélgetés egy pontján valaki azt a kérdést szegezte nekem, hogy hogyan gondolkozom a kékfrankosról. Őszinte leszek, húszas éveim elején jártam, és még soha az életemben nem gondolkoztam a kékfrankosról. Előttem már néhányan megszólaltak, legtöbben olyan kifejezéseket használtak, amelyeket ott hallottam először, így kissé megsemmisülve éreztem magam, amikor rám került a sor. Csak hebegtem-habogtam. És végül feltettem az őszinte kérdésemet: biztos, hogy a kékfrankos azt akarja, hogy pont én gondolkozzam és beszéljek róla?

 

 

Nincs rossz válasz?

Biztosan sok olvasó látta az egyik streaming szolgáltatón nagy sikert arató Borvidék című filmet. A történet egy pontján az egyikük ötvenedik születésnapját ünneplő barátnők ellátogatnak egy borkóstolóra. Ott a borász arra biztatja őket, hogy mondjanak el mindent, ami a borról eszükbe jut, nevezzenek meg minden ízt, amit érezni vélnek, hiszen nincsenek rossz válaszok. Az egyik szereplő megpróbál eleget tenni ennek a kérésnek, de kiderül, mégiscsak vannak rossz válaszok, mert ő csak olyan dolgokat tud mondani, amelyeknek köze nincs az adott borhoz.

Manapság szinte kötelező elvárás, hogy ha valaki tudatos borfogyasztó, akkor ismerje a borászati szakzsargont és lehetőleg minél többször használja is. Baráti beszélgetésekbe is bekúszik a tannin, a terroir, a savak, de a dozázs vagy a degorzsálás szavak hallatán sem szokás visszakérdezni, hogy miről is van szó pontosan. Ha az ember szeretne jártasnak mutatkozni a borok világában, tulajdonképpen elég, ha van 3-4 olyan mondat a tarsolyában, amelyeket bárhol, bármikor el tud sütni. Ha nincs a társaságban borszakértő, senki nem fogja leleplezni. Nem tudom, a kedves Olvasó hogy van vele, de én gyakran hallom ezt a 3-4 mondatot.

Az interneten számos tippet lehet találni arra vonatkozóan, hogyan beszéljen az ember úgy a borról, mintha profi volna. Gondosan összeállított listák gondoskodnak róla, hogy aki szeretne értő borfogyasztónak tűnni, annak sikerüljön is. „Szereted a chardonnay-t? Próbáld becsempészni mondandódba a krémes és a vajas kifejezéseket. A syrah a kedvenced? A gyümölcsössel és a lekvárossal valószínűleg nem lősz mellé. Épp egy bordóit kóstolsz? Hozakodj elő a földes jegyekkel, de használhatod a fűszeres szót is.” Ilyen és ehhez hasonló tippeket valóban tömegével találunk az interneten, kérdés, hogy kit akarunk lenyűgözni ezekkel a jól hangzó jelzőkkel.  

 

 

Sokszor van szerencsém hallani igazán nagy borszakértőket a borról beszélni, talán pont ezeknek is köszönhető, hogy gyorsan kiszúrom annak a bizonyos fentebb említett 3-4 mondatnak a felszínességét. Amikor komoly borszakértő beszél a borról, legyen szó például egy borászról vagy egy sommelier-ről, az ember azt érezheti, mint amikor egy számára lenyűgöző idegen nyelvet hall, és késztetést érez, hogy elsajátítsa ezt a nyelvet. Ilyenkor nem is a szakkifejezések és az idegen szavak nyűgözik le a hallgatóságot, hanem a mögöttük rejlő tudás.

 

A magyar bornyelv

A magyar borászat nyelve nem egységes, ez persze szinte az összes szaknyelvre igaz: mind magyar, mind idegen kifejezések is a részét képezik. Tokaj-Hegyalján például számos idegen származású, közülük is sok német telepes is együtt dolgozott a szőlőültetvényekenés a környéken élő magyar lakossággal. Ebből a keveredésből fontos bornyelvi kifejezések születtek.

A borleíró nyelv magyarországi meghonosítását egyébként a nemrégiben elhunyt dr. Rohály Gábor nevével kötik össze. A Magyar Köztársaság lovagkeresztjével kitüntetett borszakértő eredetileg fogorvos volt, azonban a ’90-es években elhagyta a pályát és a magyar borkultúra újjáélesztésén kezdett el dolgozni. Az ő nevéhez köthető több, az elmúlt három évtizedben meghonosodott, borkóstolással és borismerettel kapcsolatos elmélet és gyakorlati útmutató.

A borászatnak megvan a maga sajátos szaknyelve és bennfentes szlengje, különös módon azonban ezt a szaknyelvet és ezt a szlenget igyekszik használni nagyon sok hobbi fogyasztó is. Ebben talán a gasztro-forradalomnak is szerepe van. Ahogy a gasztronómiai szakzsargon része lett szinte minden étterembe járó ember szókincsének, úgy úsznak be a borászati kifejezések is azok nyelvhasználatába, akik a borral kapcsolatban is tudatosabbak lettek. Ennek persze megvan az előnye is, és azt biztosan nem szeretném állítani, hogy a borról beszélni egy „amatőr” borkedvelőnek ördögtől való dolog. A tudatosságnak része, hogy megpróbáljuk szavakba is önteni élményeinket. A végére azonban hadd jöjjön egy személyes gondolat: teljesen rendben az is, ha az ember szereti a bort, és egy kukkot sem tud vagy akar beszélni róla. Egy világhírű séf mondta nekem egyszer, amikor a gasztronómia bonyolult nyelvezetéről beszélgettünk, hogy tulajdonképpen a végső ítélet azzal a két nagyon egyszerű mondattal írható le legjobban, hogy „ízlik” és „nem ízlik”. Ugyanez igaz a borra is. Aki nem szeretné bonyolítani a dolgokat, az szorítkozhat ezekre a mondatokra, akinél viszont itt nem áll meg az élmény, annak ott vannak a savak, a tannin és a csodálatos magyar nyelv végtelen számú jelzője.

 

 

URL másolása Facebook megosztás Twitter megosztás
Lapozás vissza Lapozás előre

Új podcast adás - beszélgetés Kneip Antal szőlészeti kutatóval

Elolvasom

„Teret kaptam, hogy kibonthassam a szárnyaimat” – Beszélgetés Gere Andreával

Elolvasom

Igen, ez Neszmély!

Elolvasom

„Milyen krémes textúrájú ez a chardonnay!” – A bornyelvről

Elolvasom