2024 december 10. / Magyar Bormarketing Ügynökség
Idén, december 10-én már nyolcadik alkalommal koccinthattunk boldogan egy pohár aszúval a világ bármely pontján a Nemzetközi Aszú Napot - International Aszú Day - ünnepelve, mi azonban egyenesen a természetes édesborok királyának szülőhelyére, Tokaj-Hegyaljára utaztunk, hogy áldozhassunk Dionüszosz oltárán és csodálhassuk a folyékony aranyat.
Nem kell semmit túlmisztifikálni, de az igazság az, hogy az aszú önmagában egy isteni csoda. A világ más tájain joggal rettegett szürkepenészt a Bodrog és Tisza ködfoltjai, a szárító, késő őszi napsütés és Tokaj-Hegyalja mással össze nem hasonlítható adottságai nemespenésszé alakítják, így ez a szőlőbetegség ezen a tájon nem, hogy nem öli meg a termést, hanem botritiszes édesborrá, sőt, egyensúlyánál és beltartalmi értékénél fogva egyenesen ezen borstílus koronázatlan királyává varázsolja. És ezt nem csak mi, magyarok gondoljuk így.
A jeles nap kapcsán először Bodrogkeresztúrra látogattunk, ahol Bárdos Sarolta fogadott minket kedves mosollyal a Tokaj Nobilis Szőlőbirtok kóstolótermében. Az idei év Borászok Borásza díj tulajdonosa számos csodás borral ajándékozta már meg a borrajongó közönséget, most pedig arra kértük, hogy egy rövid beszélgetés keretében ossza meg velünk gondolatait egy pohár aszú mellett.
Bárdos Sarolta
Ezt követően átruccantunk Mádra, ahol a hazai és nemzetközi versenyeken is rendre díjnyertes borokat adó Zsirai Pincészet romantikus és zegzugos picéjében kérdeztük Zsirai Katát az aszúhoz fűződő viszonyáról, miközben egy "aszúcsecsemőt", tehát egy fiatal aszúmintát kóstoltunk lopóval, közvetlenül a hordóból.
Zsirai Kata
A Nemzetközi Aszú Napot a tősgyökeres mádi Kardos Gábornál zártuk, a rendkívül közkedvelt Supreme BorBisztróban, mert kíváncsiak voltunk, hogyan látja az aszút egy olyan termelő, akit generációk óta a mádi szőlőkhöz köt az élet.
Kardos Gábor
Bár az aszú hagyományait, értékét és lenyűgöző komplexitását tekintve is a különleges pillanatok, kiemelkedő események itala, ne csak évente egyszer-kétszer emeljük poharunkat Tokaj dícséretére, hanem próbáljuk időnként a hétköznapokban is megtalálni az élet apró örömeit és azok megünneplésének okát, hogy a borfogyasztás kultúráját és a tokaji aszú tiszteletét utódainknak is át tudjuk adni, segítve ezzel ennek a párját ritkító borkülönlegességnek az átmentését a következő évszázadokra is!
Boldog Nemzetközi Aszú Napot kívánunk mindenkinek!
Badacsonyi-e és egyáltalán magyar-e a hungarikumok közé bejegyzett kéknyelű?
Szuper magyar eredmények, sok cseh trófea és platinaérem az olaszrizlingvébén
A pezsgő lehet kitörési pont
Emblematikus dűlőink: az Ördögárok
Merre tovább, BalatonBor? – interjú a Balatoni Kör elnökével a 10. évforduló alkalmából
A hordó „kézjegye”
Van okunk az optimizmusra
Hallottatok már a kék arbstról?