2023 szeptember 24.
Első ajánlott programunk valójában már szeptember utolsó napjaiban indul és október 1-vel zárul, alig egy órányira a fővárostól.
Csütörtöktől vasárnapig felpezsdül az élet Móron, ahol nemcsak szüreti felvonulással, de népművészeti kirakodóvásárral, kulturális, zenei és sportprogramok sokaságával várják az érdeklődőket. Ezeken túlmenően olyan rendhagyó programok is színesítik a kínálatot, mint a szombatra tervezett csilletoló verseny, díszmadár kiállítás vagy épp élménylövészet. A négy nap folyamán tehát nemcsak a borospoharat tölthetik meg jobbnál jobb móri borokkal az ide látogatók, de színes élményekkel is gazdagodhatnak a szervezők által biztosított izgalmas programoknak köszönhetően. Tovább a program oldalára
Legismertebb borvidékünk, Villány is tartogat októberre kihagyhatatlan programot. Október 6-8. között, a Villányi Vörösbor Fesztiválon minden adott a szórakozáshoz, a borospincéktől a Rendezvénytérig zajlanak majd az események. Zenei produkciók, hagyományőrző bemutatók, az elmaradhatatlan szüreti felvonulás és gasztronómiai programok váltják egymást. Nekünk nem marad más dolgunk, mint hogy kiválasszuk a megfelelő bort a Diófás téri Vadfőző versenyhez, a szimultán sakkhoz Jeszenszky József mesterjelölt sakkozóval vagy épp a szombati esti tűzijátékhoz. Tovább a program oldalára
Pannonhalma sokak számára felfedezésre váró borvidék, amely méltán tart számot egyre nagyobb érdeklődésre a borlaikusok körében. Miért is ne kötnénk hát össze a pannonhalmi borokkal való ismerkedést az első októberi szombaton zajló zenei programokkal és a nap végi utcabállal? A Fő téren a borvidék legjelentősebb borászatai várják az érdeklődőket 14 órától, sőt a Neszmélyi borvidék vendégborászatai is ide érkeznek erre a szombatra, hogy együtt képviseljék a Felső-Pannon borrégió színes borászati hagyományait. Tovább a program oldalára
Ha ősz, akkor Őszi Etyeki Piknik a fővároshoz legközelebbi borvidéken! Budapest szőlőskertjét már senkinek sem kell bemutatni, az Öreghegyen lévő Gasztrosétány annyi izgalmas bor-gasztró programot rendezett az elmúlt évtizedekben, hogy szinte magunk előtt látjuk a pincékkel szegélyezett, macsaköves sétányon andalgó látogatókat, borospohárral a kezükben. Tervezzük hát be ezt a hétvégét, hogy a zenés mulatságnak mi is (ismét) részesei legyünk. Tovább a program oldalára
Nemcsak a külföldiek számára az egyik legismertebb borunk a bikavér, hisz aligha van olyan magyar, aki ne ismerné ezt a vörös házasítást és a hozzá kapcsolódó legendát. De vajon tudjuk, hogy melyik szőlőfajta képezi az alapját és milyen három kategóriája ismert? Amennyiben még nem jegyeztük meg a legfontosabb tudnivalókat ezen hungarikumunkról, érdemes a fesztivál előtt felkeresni az egri bikavérről szóló leírásunkat, hogy a helyszínen már magabiztosan elegyedjünk beszélgetésbe a rendezvényre érkező borászatok képviselőivel… Tovább a program oldalára
És még egy jellegzetes magyar borunk köré épült borfesztivál! A juhfark Somló ikonikus szőlőfajtája, amelyet ezen az október 21-i szombaton nem kevesebb, mint 14 borászat mutat be egy sétálókóstoló keretein belül. A házigazda Tornai Pincészet és a hegy minden oldaláról, minden településéről érkező borászok a legkülönfélébb vulkanikus borokat hozzák el, hogy felfedezzük milyen elképesztő széles spektrumon készítik el juhfark tételeiket a Somlói borvidék pincészetei. Jegyek korlátozott számban, érdemes hát sietni... Tovább a program oldalára
Életelixír: bor az aszú felett
A Csipkerózsika-álom vége?
Pápák és borok
Borozás a kéktúra útvonalán
Bor és természet: Folly Arborétum
ProWein – lesz jövőre is!
Nem kérdés, hogy szükséges a változás - Interjú Gere Andreával
Borturisztikai találkozó Morvaországban