2024 július 06. / Kalmár BorbálaURL másolásaFacebook megosztásTwitter megosztás

Poncichterek, akik a zöld velteliniben és a kékfrankosban hisznek

Orosz Csaba 17, testvére, Péter pedig 11 éves volt, amikor gyakorlatilag eldőlt a sorsuk: belőlük egy szép napon borász lesz. A családi szőlőterületeiket nagymamájuk és szüleik művelték, édesapjuk idő előtti elvesztésével viszont azt a kérdést, hogy „Mi legyen a szőlővel?”, korábban megkapták, mint ildomos lett volna. Megtartották. Ma az övék az egyre gyakrabban emlegetett Stubenvoll Pince a Soproni borvidéken.

A családfő elvesztése óta eltelt több mint húsz év. Az Orosz testvérek ma már mindketten családapák, akik büszkén viszik tovább a hagyományaikat, miközben egy aránylag kis palackszámmal dolgozó borászatot igazgatnak. A 2020-as alapítású Stubenvoll Pince borait nem szeretnék különösképpen magyarázni: annak örülnek, ha a fogyasztóknak ízlik a végeredmény. 

Bár tradíciókat emlegetni divatos, amikor róluk írunk vagy beszélünk, nem a trendek miatt szükséges hangsúlyozni a hagyomány szerepét. Csaba és Péter büszke poncichterek, akik egy nagy múltú családi örökséget éltetnek, és olyan szőlőfajtákban látják a jövőt, mint a Soproni borvidéken egyértelmű zöld veltelini vagy természetesen a kékfrankos. Történetükről, a poncichterlétről, törekvéseikről és céljaikról most egy páros interjúban beszélgettünk.

 

 

Kezdjük az alapoknál! Hogyan kell kiejteni a pince nevét? 

 

Orosz Csaba: Stubenfoll! Fauval, mint a Volkswagent. 

 

Miért ez lett a név? 

Cs.: Ugyan a családnevünk Orosz, a szőlő viszont édesanyánk ágáról jön, aki Stubenvoll, és az ő révén vagyunk mi is poncichterek. 

 

Akkor a következő, amit tisztázzunk: mit jelent az, hogy poncichter? 

Cs.: Így nevezték régen a német ajkú soproni bortermelőket. A Stubenvollok ténykedését 1710-ig sikerült visszakutatni, tehát tudomásunk szerint a családunk azóta foglalkozik szőlővel és borral Sopronban. A poncichter a Bohnenzüchter – vagyis babtermelő – szóból alakult, mivel régen a szőlősgazdák babot is termeltek a tőkék nevelése mellett. Ez egyrészről jó volt bevételkiegészítésnek, hiszen ami nem fogyott el családon belül, azt értékesíteni tudták – ha visszaemlékszem, gyerekkorunkban a mi nagymamánk is sokszor készített babos ételt: babos rétest, babstercet vagy babos gombócot. Másrészről pedig őseink trágyáztak is a babbal mint növénnyel, hiszen a hüvelyesek képesek megkötni a levegőből a nitrogént, ami a szőlő számára fontos tápanyag. Igaz, inkább ez utóbbi megfontolásból, de ma is jellegzetes talajtakarónak számít a bab: elég csak Toscanára gondolni, ahol a sorközöket lóbabbal vetik be.

 

Miért fontos a poncichter mivoltotok?

Cs.: Számunkra ez az örökség megkülönböztető erővel bír, hiszen a poncichterek mindig jelentős bortermelő családoknak számítottak itt, a Soproni borvidéken. Ha az ember megérti, hogy mi is az pontosan, amit a szülei és a dédszülei megteremtettek; és ennek egy pici szeletét szeretné megőrizni és továbbvinni, az az életben mindenképpen jó irány. 

Mi sokat merítünk a gyerekkorunkból: nagyszerű időszak volt, tele szép emlékekkel, élményekkel, beszélgetésekkel, amelyek akár borozásokkal is összefonódtak. Gyerekként ugyanis mi is kaptunk fröccsöt, málnaszörpnek álcázva – itt nyilván sportfröccsöt kell elképzelni –, és így részeseivé válhattunk a borozás melletti beszélgetéseknek. Manapság ez ugyan már legtöbbször más fórumokon zajlik, de mi próbáljuk ezt a tradicionális megközelítést fenntartani. 

 

 

Orosz Péter: Azért mi nem adunk fröccsöt a gyerekeknek! (nevet)

Cs.: Jó, persze, azt valóban nem! (nevet) Viszont ezekre a hozott értékekre építettük fel a birtokot, és elégedettek lehetünk, ha olyan üzenetet közvetít, ami önazonos, és közben jól is érezzük magunkat. Szerintem jó úton járunk. 

P.: Amire mindenképpen büszkék lehetünk, és amit még érdemes kiemelni ebben a történetben, az a kitartásunk. Olyan szakmánk lett, ami inkább a nyakunkba szakadt, mintsem tudatos választás eredménye lett volna, de belenőttünk. És az is fontos, hogy testvérekként kezdtük, és még mindig benne vagyunk mindketten.

 

A történetetek a szőlővel kezdődött: milyen területeitek vannak ma?

P.: Leginkább a Sopron–Balf–Fertőrákos háromszögben találhatók a dűlőink; egy pedig kicsit arrébb, Harkánál – ezt a köves, agyagos, hűvösebb, szeles jellege miatt mi Champagne-hoz szoktuk hasonlítani. Itt van egyébként a pezsgőalapnak való chardonnay szőlőnk. 

 

 

Azt olvastam rólatok, hogy soproniként nálatok a kékfrankos a zászlóshajó. Hogyan képzelitek el ezt a szőlőfajtát és a borát? 

P.: Kistermelőként a saját utunkat szeretnénk járni, és valami olyat létrehozni, ami egyedi, ami különbözik mindattól, ami a piacon van. A növénytermesztés terén elsősorban a terméskorlátozásban hiszünk. Amikor kékfrankosról vagy bármelyik fajtaborról beszélünk, mindig az a célunk, hogy testesebb, koncentráltabb alapanyag érkezzen be. A borkészítésnél pedig a gyümölcsök megőrzése a fontos – nem az, hogy gyümölcsös bort készítsünk –, ehhez mérten én a jól bejáratott fahordókban és a hosszú mikrooxidációban hiszek. Igazából úgy tekintek a fára, mint fűszerre: ha hozzátesz a borhoz, az jó, de soha nem cél, hogy a fa adja az uralkodó ízjegyeket.

Cs.: A kékfrankos akkor lesz domináns egy borászatnál, ha az a termelés volumenén is meglátszik. Jelenleg egy ilyen tételünk van, ehhez jön majd még egy dűlőszelektált verzió, ami árképzés szempontjából is a termékpiramisunk csúcsára kerül. Nekem a mostani kékfrankosunk inkább a mindennapok bora – a szó jó értelmében: megfizethető, nem feltétlen akar rajta gondolkozni az ember, viszont szívesen kér belőle még egy pohárral. A dűlőszelektált pedig majd abszolút a csúcsbor lesz: elegánsabb tétel, ami hűen képviseli a terroirt és azt a szellemiséget, amiben hiszünk.

 

Ha azt mondom, hogy zöld veltelini, mi jut eszetekbe?

P.: A másik imádott fajtánk! Régen a Soproni borvidék és Burgenland egynek számított, az adottságaink is ugyanazok – így amivel ők foglalkoznak, az tőlünk sem idegen. És ha ők tudnak világszínvonalú zöld velteliniket készíteni, akkor erre mi is képesek vagyunk, és hiszem, hogy van keresnivalónk a világban ezzel a szőlőfajtával.

Cs.: A világháború elejéig a kékfrankos mellett egyébként a furmint is meghatározó volt errefelé, úgyhogy abból is telepítettünk 1500 tőkét. Egy grillpartira viszont nem viszel el egy karton furmintot – szerintem a zöld veltelininek ott jobban helye van. 

 

 

A furmintot talán kevésbé kell ma magyarázni a fogyasztóknak. Mennyire könnyű eladni a zöld veltelinit?

P.: Majdnem húsz évig egy másik borászatban dolgoztunk – ebből váltunk ki 2020-ban –, ott is foglalkoztunk zöld veltelinivel. A 2010-es évek elején, amikor elkezdtünk kiállításokra járni, az emberek odajöttek hozzánk, és kérdezték, hogy milyen borunk van. Mikor mondtuk, hogy zöld veltelini, már érkezett is a második kérdés: jó, de az milyen szőlőből készül? Aztán ez az egész átfordult: néhány évvel később, amikor egy kifejezetten olaszrizlinges rendezvényre vittem második borként a zöld veltelinit, már mindenki úgy jött oda hozzám, hogy ő is kér, mert mennyire jó, hogy nekünk ilyen is van.

 

 

Cs.: Kifejezetten hálás fajta. És ha tudsz valami újat mutatni az olaszrizlingek és a furmintok között, az szerintem a fogyasztó szempontjából is érdekes – ehhez mérten jól is megy nálunk. A nemzetközi piac persze más. Ott a sok grüner veltliner mellett nehéz zöld veltelinivel érvényesülni; a furmintot ezért is telepítjük, mert talán kiugrás szempontjából ez a könnyebb. Bár ha belegondolsz, a blaufränkisch is ismertebb a nemzetközi piacon, mint a kékfrankos – ebből inkább előnyt kell tudni kovácsolni, mint hogy hátránynak tekintsük.

P.: Majd tisztul ez a kép is jobban. Elültetsz egy szőlőfajtát, majd eltelik öt év, mire szépen zöldell és terem. Ahogyan érkeznek a fogyasztói és partneri visszajelzések, úgy alakulunk mi is, és próbáljuk minden helyzetből a legjobbat kihozni. Elvégre a borászkodás nem sprint, hanem maraton.

URL másolása Facebook megosztás Twitter megosztás
Lapozás vissza Lapozás előre

A világ legjobbjai között a Gizella Pince 2019-es aszúja

Elolvasom

Poncichterek, akik a zöld velteliniben és a kékfrankosban hisznek

Elolvasom

„Igazából mindig is a nyári borok specialistái voltunk”

Elolvasom

„A kékfrankosban a sokszínűség és a megbízhatóság a csodás”

Elolvasom
2019 - 2021 Bor.hu Minden jog fenntartva!
Spotify Facebook Youtube Instagram tiktok