Világok találkozása

Lendületesek, eltökéltek, és szívvel-lélekkel dolgoznak a saját területükön. Jelena Szavercsenko Belaruszból, Susann Hanauer Németországból, Laurent Comas pedig Franciaországból érkezett hazánkba. Mindhárman kiválóan beszélnek magyarul, és sikeres borászatot vezetnek. Ismerjük meg őket!

A pezsgő türelemjáték – Jelena Szavercsenko, Kern Pincészet

 

Jelena Szavercsenko, vagy ahogyan a barátai hívják, Léna Belaruszban, Minszkben született. Programozó matematikusként kapott diplomát, de az életét a sport határozta meg. Profi kosarasként érkezett Magyarországra 1991-ben, játszott Szarvason, Kecskeméten, Szolnokon, és az utóbbi városban ismerte meg férjét, Kern Pált, akivel évekkel később a Kern Pincészetet is létrehozták. Jelenleg nem is két-, hanem „háromlaki” életet élnek. A bázis Budapest, ahová főállású munkahely köti mindkettőjüket, de az eltelt évek alatt két komoly szőlőbirtokot is felépítettek. Balatonszőlősön és Tarcalon egyaránt 10-10 hektárt művelnek, és a kezdeti rövid útkeresés után egyértelművé vált, hogy – bár a csendes bort is fontosnak tartják – a cél a pezsgőkészítés. (A címfotó forrása a Kern Pincészet)

 

 

Mennyire érzed Magyarországot az otthonodnak?

Teljes egészében. Mindent megtaláltam itt, ami nekem kedves. Itt van a férjem, a családom, itt vannak a barátaim, és néhány éve a szüleim is Kecskeméten telepedtek le.  Szeretem az itteni klímát, a tájakat, a gyönyörű városokat, és a főállásom mellett most már borokat és pezsgőket is készítek, ráadásul két izgalmas borvidékről, úgyhogy a kreativitásomat is kiélhetem.

 

Képzelted valaha, hogy egyszer az életedben borász lesz belőled?

Nem, soha! A balatonszőlősi birtok vásárlásakor Figula Mihálytól kértünk segítséget. Ő egy kéthektáros ültetvényt talált nekünk, amibe azonnal beleszerettünk, pedig nem akartunk akkorát.  Eldöntöttük, hogy megvesszük, és Misi megkérdezte, hogy ki fogja a borokat készíteni. Aztán csak néztek rám csendesen. Egy pillanat alatt megértettem, hogy ezt nekem kell vállalnom. De ha már valamit elkezdünk, azt csináljuk rendesen. Egyetemre mentem, nem adtam alább, a Corvinuson végeztem borászként, az a második diplomám.

 

Balatonszőlős után Tokajban is vásároltatok néhány hektárt. Melyik terület áll hozzád közelebb?

Nem tudnék választani, mindkettőt nagyon szeretem, és igyekszem magam megosztani közöttük. Hétközben, amíg a munkahelyemen dolgozom, a birtokokra vincellér vigyáz. Hétvégén aztán eljön az én időm, és megyek a szőlőbe dolgozni, hogy levezessem a stresszt. Engem az a munka tényleg megnyugtat.

 

A pezsgők a kezdetektől jelen voltak a pincészet kínálatában, sőt, Balatonszőlősön 2019 óta teljesen egészében átálltatok erre az irányra. Mi áll a döntés hátterében?

Nagyon egyszerű. Szeretjük a pezsgőt, és egyszer Pali tréfásan azt mondta, hogy olyan sok pénzt elköltünk rá, jobban tennénk, ha elkészítenénk magunknak. Így is lett, és azt hiszem, jól döntöttünk. Most már egyértelműen a pezsgő a pincészet fő iránya, és nemcsak szerintem egyre jobb, amit csinálunk, de a kritikusok is ezt mondják.

 

Jól viseled a kritikát?

Az őszinte, szakmailag megalapozott kritikát nemcsak jól viselem, hanem örülök is neki. Ha valaki elmondja, hogy szerinte mi miért nem jó, és ő hogyan csinálta volna, abból tudok tanulni, és erre nyitott is vagyok. Ha viszont valaki csak fanyalog, azt nem tudom komolyan venni. Meghallgatom nyugodtan, mert mindenkinek érdekel a véleménye, de azzal nem tudok mit kezdeni, az nem visz előbbre, nem segít.

 

A boraid, pezsgőid értékesítése szempontjából jelent az valamit, hogy Fehéroroszországból származol, és tökéletesen beszélsz oroszul?

A Budapesten élő oroszajkú barátaim természetesen az állandó fogyasztóink közé tartoznak, de egyébként nincs ebből különösebb előnyöm. Az viszont fontos, hogy mindkét borászatunknál van terasz, ahol szívesen látjuk a vendégeket, és én az értékesítésnek ebben a módjában nagyon hiszek. A közvetlen kapcsolattartáson sok minden múlik. Odajönnek, találkoznak velem, hallják, hogy akcentussal beszélek, kérdeznek, mesélek, összebarátkozunk. Fontos, hogy lássák, ki áll a történet mögött, hiszen ezeket a borokat én hitelesítem.

 

Számodra mi a legfontosabb a borkészítésben?

Az, hogy mindig a legjobb legyen. Erre törekszem, ezért tanulok, ezért dolgozom. Ha külföldre megyünk nyaralni, mindig felkeressük a helyi borászokat, megnézzük az ültetvényt, felteszem a kérdéseimet, és általában választ is kapok. Így merítek további ötleteket, így tudok fejlődni.

 

Mi a legnehezebb ebben a munkában?

Tudod mi? Temperamentumos ember vagyok, nem nagyon szeretek várni, viszont a pezsgő türelemjáték. Nem szabad vele kapkodni, nem szereti a sietséget, mert akkor nem lesz jó. Így tanulom a türelmet, és próbálom gyakorolni is. Azt hiszem egyre jobban megy, és látom, hogy a borok ezt meghálálják.

 

 

Figyelni kell, mert a bor üzen! – Susann Hanauer, Wassmann Bormanufaktúra

 

Susann Hanauer Stuttgart közelében, egy festői völgyben nőtt fel, imádta a természetet és a lovakat. A jogi egyetemen szerzett diplomát, aztán egy italkereskedéssel foglalkozó cég munkatársa lett. Ott tanult meg kóstolni, becsülni a borok értékét, és ott hallott először egy Villány nevű magyar településről is, amelyről Hugh Johnson, az egyik legismertebb borszakértő azt írta, hogy ott készül a világ legjobb portugiesere.  Italtechnológiai mérnök férjével, és néhány barátjukkal el is jöttek bortúrázni, aztán már csak azért mentek vissza Németországba, hogy a formaságokat elintézzék. 1998-ban vették meg a házukat Pécsdevecseren, azóta is ott élnek. Másfél hektárnyi szőlőültetvényüket biodinamikus szemlélettel gondozzák, Wassmann márkanév alatt forgalomba kerülő boraikon ott díszlik a Demeter védjegye.

 

 

Most már kiválóan beszélsz magyarul, de amikor letelepedtetek Pécsdevecseren, egy szót sem tudtál még a nyelvünkön. Nem volt nehéz a beilleszkedés?

Egy kicsit sem, Pécsdevecser ugyanis sváb település, és abban az időben itt szinte mindenki németül beszélt. A problémát inkább az okozta, amikor a szőlővel és a borral kapcsolatos hivatalos ügyeket kellett intézni. Szerettünk volna minél gyorsabban megtanulni magyarul, de akkor még Pécsett sem volt ilyen lehetőség, nem hogy a faluban! Tankönyveket és oktató kazettákat vettünk, és fél éven keresztül volt egy magántanárunk is, de ő sajnos elköltözött Németországba.

 

Befogadó volt a faluközösség?

Főként idős emberek éltek itt, akik nagyon örültek nekünk, a fiatalok ugyanis elköltöztek Németországba, mi meg végre itt akartunk letelepedni. Azóta huszonnégy év telt el, az akkori öregek közül már csak egy néni él, német szót alig hallani, de a közösség még mindig összetartó, és mi is megtaláltuk a helyünket benne.

 

Gyerekkorodban nagyon szerettél lovagolni, aztán éltél néhány évig Izlandon, ahol lovakkal dolgoztál, sőt, lett is egy saját lovad. Megvan még?

Igen, megvan, de már rég nem láttam. A világjárvány miatt nem lehetett utazni, de nagyon remélem, hogy nyáron újra találkozunk. Készülök Izlandra, egy kereskedő ugyanis rendelt tőlünk borokat, és megyek kóstolót tartani. Magyar fehérbort már lehet ott kapni, de pezsgőből és vörösborból a miénk lesz az első. Nagyon várom, ugyanis beszélek izlandi nyelven, és úgy fogom tartani a kóstolót. Szerintem nagyot néznek majd, ha megszólalok.

 

A szőlőt együtt gondozzátok, a borokat együtt készítitek a férjeddel. Mi izgat téged a borkészítésben?

Mi a kezdetektől natúrbort készítünk, olyan régóta, hogy akkor még nem is használtuk ezt a kifejezést. Tudjuk, hogy mi hogyan működik, nem manipuláljuk a borokat, bízunk a természetes folyamatokban, de azért az mindig okoz egy kis izgalmat, hogy hogyan tudjuk megmutatni az évjárati sajátosságokat a borban.

 

Kommunikálsz a boraiddal?

Hogyne! Figyelni kell, mert a bor üzen. A biodinamika ilyen, mi nem anyagokkal dolgozunk, hanem információkkal, rezgésekkel. Előfordul, hogy ráírunk valamit a hordóra, például, hogy lehetne egy kicsit gyümölcsösebb, hátha a bor megérti, hogy mit szeretnénk, és tesz érte.

 

Sokan mondják, hogy biodinamikus módszerekkel nehéz megvédeni a szőlőt. Neked is ez a tapasztalatod?

Egyáltalán nem. A vegyszermentességnek köszönhetően nálunk nagyon gazdag a talaj élővilága, és a biodinamikus növényvédelemmel is egészségesen lehet tartani a szőlőt. Annyi a titok, hogy rugalmasabbak vagyunk a permetezési intervallumokkal kapcsolatban, de összességében általában kevesebbet permetezünk, mint azok, akik konvencionális módon védekeznek a kártevők ellen. A gombák stresszelik a növényt, ezért rézzel vagy kénnel igyekszünk elpusztítani a gombákat, de mellette növényi kivonatokat, gyógyteákat is alkalmazunk, így adunk egy kis plusz „wellnesst” a szőlőnek, hogy csökkentsük a stresszhatást, és a növény jobban érezze magát.

 

Hányféle bort készít a pincészet?

Jelenleg kilencféle borunk van, és évjárattól függően 6-9 ezer palackot töltünk. Mindig születik valami újdonság, aminek lehet örülni. 2020-ban például készítettünk egy ottonel muskotály narancsbort, amit Otto névre kereszteltünk, előtte pedig egy fehér cabernet franc pét-natot, ami a Blanc de Franc nevet kapta. Szeretünk kísérletezni.

 

Két 100 pontos borral ajándékoztuk meg a világot! – Laurent Comas, Pajzos Tokaj 

 

Laurent Comas Dél-Franciaországban nőtt fel. Az egyetemen termelésirányítást és logisztikát tanult, és először katonai szolgálatra érkezett Magyarországra. Abban az időben ugyanis a fegyveres, vagy a polgári szolgálaton kívül a diplomás fiatalok francia érdekeltségű külföldi vállalatoknál is letölthették a katonaidőt. Így került Laurent 1994-ban a hatvani cukorgyárba. A szolgálat után ugyan még hazatért, de 1998-ban visszajött, és egy rövid bukaresti tartózkodástól eltekintve azóta is itt él. 2014-ben került a francia érdekeltségű Pajzos Tokaj élére. Ma is ő vezeti a birtokot, amely az idén ünnepli a 30. születésnapját.

 

 

Milyen volt az első találkozásod Magyarországgal, a magyar emberekkel?

Párizsban voltam diák, így amikor 1994-ben megérkeztem Hatvanba, elég nagy volt a kontraszt. Meglepett, hogy mennyire szegényes a boltok kínálata, lakbérfizetéskor pedig mindig el kellett autóznom Budapestre, akkor ugyanis összesen három bankjegykiadó automata működött az országban. Az emberek viszont nyitottak, érdeklődőek voltak, és nagyon jól éreztem magam ebben a barátságos közegben. Először szűk két évet töltöttem itt, aztán visszamentem Franciaországba, de szinte azonnal felvettek egy nagy nemzetközi áruházlánchoz, és 2018-ban már itt voltam újra.

 

Kiválóan beszélsz magyarul. Hogyan tanultad meg a nyelvet?

Eleinte nem volt könnyű, de az első pillanattól megpróbáltam kommunikálni. Rámutattam a tárgyakra, kérdeztem a nevüket, így tanultam a szavakat, aztán amikor már éreztem, hogy jó úton járok, Budapesten vettem nyelvórákat, hogy a nyelvtannal is egyenesbe kerüljek. A többi pedig jött magától. Mindenkinek más a stratégiája, nekem ez vált be, így tanultam meg románul is. A magyarral most már tényleg nincsenek nehézségeim, írok, olvasok, akár szépirodalmat, sőt, pszichológiai szakirodalmat is. És persze az is sokat számít, hogy szinte folyamatosan ebben a nyelvi környezetben élek.

 

2014-ben kerültél a Pajzos Tokaj élére. Mennyire állt akkor közel hozzád a bor?

Úgy nőttem fel, hogy mindig volt bor az asztalon, de túl sokat nem tudtam róla, viszont elérkezettnek láttam az időt, hogy kilépjek a multivilágból. Úgy éreztem, egy borászati vállalkozás vezetéséhez lenne kedvem, affinitásom. A termelést ismerem, dolgoztam kiskereskedelemben, imádok csapatot vezetni, a stratégiaalkotás pedig az erősségem. Így hát belevágtam. Amit most csinálok, persze sokkal több, komolyabb feladat, mint azt eleinte gondoltam, de ez így is van rendjén.

 

Mennyire kapcsolódsz be a borkészítési folyamatokba?

Elég intenzíven. Amikor megszületik egy bor, mindig úgy érzem, hogy az az enyém is. Nálunk nem a borász dönti el, hogy milyen paraméterekkel, milyen mennyiségben és milyen bort készít, hanem én. Előtte persze rengeteget kóstolunk, mindent megbeszélünk, de a végső döntés az enyém. Látom, hogy mit igényel a piac, ismerem a trendeket, a fogyasztókat, a munkánkat nem az intuíciók, hanem a tudatosság vezérli, de azért ezen belül az alkotásnak is megvan a maga terepe.

 

Melyik borotokra vagy a legbüszkébb?

Két 100 pontos borral ajándékoztuk meg a világot. Az 1993-as Esszencia Robert Parkertől, az 1999-es Eszencia pedig Neal Martintól kapott 100 pontot a Wine Advocate című lapban. Sok komoly sikert elértünk, de azt hiszem, erre méltán lehetünk büszkék. Most már kóstolgatjuk a 2016-os natúreszenciát is, és úgy tűnik, méltó lesz a nagy elődökhöz. 

 

Ezek után vannak még megvalósításra váró tervek, álmok?

Szeretném, ha az új borászatot fel tudnánk építeni végre a Pajzos-dűlő aljában. A tervek már megvannak rá, egyelőre pályázatra várunk. Egyébként pedig azt szeretném, hogy a Pajzos erős márkává váljon a piacon, és minél több elégedett fogyasztóval találkozzunk a későbbiekben. Ha így lesz, nyugodtan töltöm Provence-ban a nyugdíjas éveimet.