A finn Master of Wine, aki Villányban venne nyaralót

Több mint két évtizede esett szerelembe Pasi Ketolainen finn Master of Wine a magyar borokkal, pedig annak idején inkább a sörvilágban képzelte el a karrierjét. Fejből sorolja borvidékeinket, ismeri a termelőket, és fontolgatja, hogy nálunk vesz nyaralót, hogy karnyújtásnyi távolságban legyen az ő megfogalmazásában világklasszis vörösborainktól. Idén márciusban ismét magyar borokról szóló mesterkurzust tart a finn szakember a ProWeinon – ennek apropóján beszélgettünk vele.

A magyar borokkal kapcsolatosan évek óta két kiváló brit szaktekintélyt s egyben Master of Wine-t, Elizabeth Gabay-t és Caroline Gilbyt szokás emlegetni. Ahogyan arról nemrégiben Caroline mesélt Ercsey Dánielnek, hazánkhoz való kötődésük évtizedeket ölel át: gyakorlatilag figyelemmel kísérték a rendszerváltozás utáni nemzedék összes szárnypróbálgatását. Ezzel azonban nincsenek egyedül a címzetes társaságban. Pasi Ketolainen szintén régóta figyelemmel kíséri a magyar borok alakulását, amely tény, azt követően, hogy a finn szakember 2020-ban sikeres Master of Wine vizsgát tett, egyre többször kerül reflektorfénybe. Erről, illetve a skandináv piacban rejlő lehetőségekről és sajátosságokról is beszélgettünk vele.  

Hogyan változott meg az életed azt követően, hogy Master of Wine lettél?

Őszintén szólva nem igazán. A vizsga első felét már 2008-ban letettem, úgyhogy elég sok idő telt el addig, hogy Master of Wine lettem, 2020-ra pedig már a borvilágban betöltött szerepem is kialakult. Elkezdtem viszont borversenyekre járni zsűrizni, illetve tartok mesterkurzusokat is, olyanokat például, mint az idei ProWeinon. És hát van egy kis hobbim is, amit a három gyerekem jelent… (nevet) Nincsen sok szabadidőm.

Vissza tudsz emlékezni rá, mikor került a poharadba magyar bor és hogy tetszett?

Még a vendéglátóipari tanulmányaim alatt lehetett, 1996-ban: egy három puttonyos aszú volt, szerintem a Grand Tokajtól. Arra emlékszem, hogy édes volt, és hát persze, mint minden aszú, csodálatos. Akkoriban inkább a sörök érdekeltek, az egyik tanárom viszont borbolond volt, végül ő indított el ezen a pályán. Emlékszem, beadta a nevezésemet egy skandináv tanulóknak kiírt borszakmai versenyre, és amikor hiányos tudásomra hivatkozva azt mondtam, hogy nem szeretnék ezen részt venni, azt válaszolta, hogy ha nem megyek el, akkor nem enged át a vizsgán. Így kezdődött. Aztán a vendéglátóipari tanulmányaim utolsó évében, 1998-ban ellátogattunk Egerbe és Tokajba, és ez a kirándulás volt az, amely végül felkeltette az érdeklődésemet a magyar borok iránt. 

Ha jól emlékszem, a magyar közönség először 2022-ben találkozhatott veled a Villányi Franc&Franc konferencián. Majd tavaly a ProWeinon tartottál magyar borokkal kapcsolatos mesterkurzust – ezek szerint ennél azért jóval régebbre nyúlik vissza a velünk kapcsolatos múltad. 

A 2000-es években Hollandiában tanultam, ahol lett pár magyar barátom, akik gasztronómiai vonalon mozogtak és őket néhányszor meg is látogattam. 2002-ben a budai hegyoldalban ott voltam egy kereskedő által szervezett, több mint 100 kiállító részvételével megrendezett kóstolón – itt estem szerelembe a magyar fehérborokkal, amelyek akkor Finnországban még abszolút ismeretlennek számítottak. Emlékszem, különösen tetszettek Figula Mihály borai, a vörösök közül pedig a Gere pincészet tételei – ez utóbbiakkal egyébként dolgoztam is később. 

Mit gondolsz, milyen erősségei vannak a magyar boroknak, amelyek vonzóvá tehetnek bennünket külföldön? 

Erre a kérdésre nagyon sok válaszom van. Mindenekelőtt ott van az évszázados kulturális örökség és tudás. Aztán a földrajzi elhelyezkedés: Ausztriával való évszázados kötődése nyomán Magyarország egyszerre tartozik nyugathoz és kelethez. Ez utóbbi minőségében a szovjet érában ráadásul az egyedüli exportőrnek számított a régióból, az elmúlt években pedig a kelet-európai borok iránti kereslet megnőtt. Olyan meghatározó piacok, mint például Ausztria vagy Németország nagyon közel vannak. Fontos, hogy az ország turisztikai szempontból vonzó desztinációnak számít, jó időjárással, gazdag gasztronómiai kultúrával. Szerintem lenyűgöző, amikor egy ország ennyire változatos adottságokkal rendelkezik, legyen szó akár klimatikus, akár geológiai viszonyokról. Nagyon jó látni, hogy sokan invesztálnak borászatba, gondolok itt például Sauskára vagy a Vega Siciliára, és, ha jól tudom, akkor politikailag is kiemelkedő ágazatnak számít a bor. Meglátásom szerint a magyar borstílusok igazodnak a jelenlegi világtrendekhez: roppanós, jó savú fehérek mellett sok a gyümölcshangsúlyos vörös – mint például a kadarka, de említhetném a kékfrankost is. Fontos üzenet az is, hogy sok őshonos fajtája van az országnak. 

A kereskedők visszajelzése alapján az autochton mellett az organikus a másik legfontosabb hívószó ma a nemzetközi piacon. Mi a véleményed ezzel kapcsolatosan? 

A fogyasztó szempontjából ez mindenképpen előny. Ugyanakkor, ha az átlagos vásárlót nézem, azt kell mondjam, hogy ha a polcon az organikus drágábbat jelent, akkor a fogyasztó az árcédula alapján dönt és az olcsóbbat veszi le. A fenntarthatóság viszont nagyon fontos. Az olyan dolgok, mint például a könnyített palack használata vagy alternatív csomagolások bevezetése erős hívószavaknak számítanak a skandináv piacon, különösen a monopóliumoknál. A fenntarthatóság nem csupán előny a versenyképességben, hanem a kötelező minimum. Tudom, hogy az organikus borkészítés most Magyarországon is egyféle trend, és sok fiatal, nemzetközi tapasztalattal is rendelkező termelő jelent meg az elmúlt években, akik már figyelnek erre – miközben akár nagy nevek is azt mondják, hogy ez csak ún. greenwashing. Sokat utazom a világban, úgyhogy tisztában vagyok vele, hogy sokan úgy vannak az organikus bizonyítvány megszerzésével, hogy inkább kimennek a szőlőbe kapálni, csak ne kelljen papírokat töltögetni. Ugyanakkor azt is látom, hogy hiába dolgozik valaki az ökológiai szőlőművelés szabályai szerint, ha nincsen papírja róla, akkor az semmit sem jelent a kereskedelemben. És egy kis fekete humor így a végére: sok szülő azért vesz biobort, mert mindig késve hozza el a gyereket az óvodából, és így akar könnyíteni a lelkiismeretén. Mi vagyunk az a generáció, akiknek törődnie kell a fenntarthatósággal. 

Foglalkozol borimporttal, illetve eladással is: hogyan győzöd meg a vevőidet arról, hogy magyar bort válasszanak? 

Ugye nálunk monopóliumrendszer van, úgyhogy a vásárlóval így nem találkozunk, viszont, együtt dolgozunk éttermekkel. Bevezettünk egy átfogó, több lépésből álló kommunikációs programot Top 10 magyar termelővel olyan borvidékekről, mint Tokaj, Eger, Szekszárd, Sopron és Villány. Sajnos, jelenleg ezt rajtunk kívül álló okok miatt szüneteltetnünk kell, remélem, hogy ezt lassan tudjuk majd folytatni. Amit fontos ezzel kapcsolatosan még megemlítenem, emlékszem, amikor Covid alatt Caroline Gilby tartott egy online előadást a magyar borokról Master of Wine-oknak. Ahhoz képest, amennyire ezek a szakemberek ismerik mondjuk a német piacot, a magyar borokkal kapcsolatos tudásuk elég hiányos. Fontos a megfelelően előkészített ismeretterjesztő anyagok megléte, valamint biztos, hogy az ismertségen sokat segít az olyan borkiállításokon való részvétel, mint mondjuk a ProWein. 

Itt idén is tartasz előadást a magyar borokról: miről szól majd a mesterkurzus? 

Kettő is lesz: az egyik a termelők organikus irányba történő elmozdulásáról, a másik pedig az ország diverzitásáról – amely szerintem Magyarország legerősebb üzenete. Az, hogy itt tényleg minden típusú borral lehet találkozni. És bár 45 perc csak arra elég, hogy átfussuk az első két oldalt a háromszázból, remélem, hogy sikerül majd felkeltenem az emberek érdeklődését. Ki tudja, ha annyira lelkesek lesznek, mint én annak idején 2002-ben, akár el is jönnek majd személyesen áprilisban a Hungarian Wine Summit rendezvényre. 

A mesterkurzuson bemutatott borok kiválasztása hogy történt? 

Bár sokszor jártam Magyarországon, azt hiszem nem tudnám én objektíven összeállítani a borsort, úgyhogy ezt a Magyar Bormarketing Ügynökség tette meg. Örülök viszont, hogy többféle méretű pince, modern és tradicionális borászatok egyaránt felkerültek a listára. 

Ahogyan meséled az élményeidet, tapasztalataidat, olyan érzésem van, jobban ismersz bennünket, mint sok hazai borfogyasztó. Maradt-e még valami a bakancslistádon, ahova szeretnél ellátogatni nálunk? 

Azt hiszem a legtöbb borvidéken már jártam, ugyanakkor az is igaz, hogy az ízlésvilágom nem szükségszerűen tükrözi a közízlést. Legalábbis vannak olyan boraim – gondolok itt például a szekszárdi borokra –, amelyek szerintem lenyűgözőek, viszont nehezen találok olyan barátot, akik segítene befejezni a palackot. Ha említhetek itt egy nevet, akkor Vida Péter fantasztikus munkát végez. Szerintem a Villányi borvidék borai világklasszisok, talán a külcsínen van még mit igazítani, de már felmerült bennem az is, hogy veszek ott egy nyaralót. Jó helyen van, tele finom borral, és jó barátokkal – azt hiszem ott könnyen el tudnék több időt tölteni.