2021 december 28. / Szabó EditURL másolásaFacebook megosztásTwitter megosztás

Trendi szilveszter: bontsunk formát – nyissunk pét-natot!

Fura, zavaros, tele van üledékkel, mégis imádjuk. A pét-nat jött, látott és győzött, és aki igazán trendi szilveszteri italra vágyik, a pezsgők mellett behűt egy-két palackkal ebből a formabontó buborékos borból is. Van öt biztos tippünk azoknak, akik nem bízzák a véletlenre!

A méthode ancestrale nevű pezsgőkészítési technológia a 17. században érte virágkorát. Aztán – ahogy az lenni szokott – jó sok időre elfelejtettük, majd néhány éve, a természetes borok térhódításával felfedeztük újra.

A technológia lényegét egy korábbi írásunkban már megfogalmaztuk, ha valaki kíváncsi rá, itt (https://bor.hu/magazin/a-pezsgo-termeszetesen) utánanézhet, a lényeg azonban az, hogy a tradicionális eljárással készült hazai pezsgőknek remek versenytársuk akadt. A természetes gyöngyözésű pétillant naturel borok szinte berobbantak a hazai boros közéletbe, nekünk, fogyasztóknak pedig tovább főhet a fejünk, hogy vajon melyik palackot vegyük le a polcról.

Nagyon menő lett pét-natot inni, az igazi fanok direkt a palack alján összegyűlt üledékre utaznak, az italnak ugyanis egyebek között épp a zavarossága adja a különlegességét.

 

Télen, vagy nyáron?

Míg a pezsgők legjavát szilveszterre tartogatjuk, a pét-natokat nyáron szeretjük inni, a vízparton, meg a kertben, ahol nem probléma, ha a kissé zabolátlan ital kifut a palackból, és nyomot hagy a szőnyegen. A pét-nat ugyanis hajlamos erre. Sebaj! Ne féljünk tőle, hűtsük be és nyissuk ki bátran a téli ünnepek alatt is, csak mindig legyen egy pohár, na meg egy konyharuha a kezünk ügyében.

 

Öt pét-nat a javából – nem csak ünnepekre!

 

Bussay Pincészet: Méthode Ancestrale 2020

A 32 éve működő pincészetet dr. Bussay László alapította Csörnyeföldön, ahol egyébként háziorvosi praxist is folytatott. Boraiban különlegesen mutatkoztak meg a Zalai borvidék értékei, és Bussay doktort sokan csodálták ezért, de emberségéért még többen szerették. Fájdalmasan korai halála után a birtokot, és vele együtt a háziorvosi praxist lánya, Dorottya vette át, aki azóta is helytáll mindkét szerepben.

 

 

A pincészet 2020-as pét-natja tramini és szürkebarát házasításával készült, és az ősi módszerre utalva a Méthode Ancestrale nevet kapta. A bor bájos és lendületes, ízében a sárgadinnyés, zöld bogyós gyümölcsös jegyek viszik a prímet: egy kis egres, egy kis kivi. Könnyed, üde, szerethető pét-nat, jól behűtve, aperitifnek az igazi.

 

Bodrog Borműhely: Wild Tokaj Pét-Nat 2020

A bodrogkisfaludi pincészetet két frissdiplomás jó barát, Hajdú János és Farkas Krisztián alapította 2007-ben. A birtokközpont János nagyszüleinek régi portáján kapott helyet, a borokat János készíti, az értékesítésért Krisztián felel. Jelenleg 4,5 hektáron gazdálkodnak, a környék emblematikus dűlőiben található szőlőjüket 2015 óta organikusan művelik.



 

 

Wild Tokaj névre keresztelt pét-natjuk furmintból készült. Az első pillanatban látszik, hogy a borban a szokásosnál kevesebb az üledék, így azok is bátran kóstolhatják, akik ódzkodnak a szedimenttől (vagyis az üledéktől, ami az erjedés után a palack alján marad). A gyöngyözés friss, lendületes, a bor kirobbanó gyümölcsösségét gyömbéres-mézes aromatika kíséri. Nagyon jó inni, könnyen csúszik, tökéletes vendégváró ital, de könnyű salátákhoz is kínálhatjuk.

 

Kristinus Borbirtok: Zenit Pét-Nat 2020

A Kéthelyen található balatoni birtokon 2018 óta biodinamikus elvek szerint folyik a gazdálkodás. Sem az ültetvényen a szőlő, sem a pincében a bor életébe nem kívánnak beavatkozni, visszatértek az alapokhoz, minden tekintetben a fenntarthatóságot helyezik előtérbe. Pét-natjukhoz egy magyar nemesítésű szőlőfajtát, a zenitet választották, amely bouvier és ezerjó keresztezésével született.

 

 

A bor illata nagyon kedves és sokrétű, a citrusos, birses, puncsos világhoz fűszernövények – menta, kakukkfű, levendula – illata társul. Kóstolva lendületes, intenzív gyöngyözésű, ízvilága citrusokat, nyári almát, friss körtét idéz. Lecsengése hosszú, kissé fanyar, frissítő. Kínálhatjuk vendégváró italként, vagy zöldfűszerekkel megbolondított, friss krémsajtos falatkához.

 

Sziegl Pince: Pét-Nat 2020

Mi lesz abból, ha két szőlész-borász egymásra talál, és kapnak két parcellát meg két hordót ajándékba? Természetesen családi birtok. Idős szőlőtőkéiket ápolgatják, dédelgetik, szigorúan organikusan gazdálkodnak, és ami a lényeg: soha nem készítenek kétszer ugyanolyan bort. Hajós-Baján működnek egyébként, mindketten értenek mindenhez, de ha szigorúan nézzük, Petra a borász, Balázs a szőlész. Az első boruk 2012-ben hagyta el a Hajósi Pincefaluban található, gyönyörű kis pincéjüket, és aki fogékony a minőségre, azóta megtanulta a nevüket.

 

 

Életük első pét-natja úgy készült, hogy a merlot-t és a kékfrankost egybeszüretelték, és egész fürtösen préselték. Ha óvatosan nyitjuk, nem fut ki, és nincs is benne túl sok üledék. Illatában finom élesztősség, mellette harsogóan friss, piros bogyós gyümölcsök: málna, cseresznye, szamóca. Nagyon elegáns, könnyed, szerethető, a leghétköznapibb estét is ünnepivé varázsolja. Nem kell hozzá semmi, csak két ember, két pohár, és kész a boldogság.

 

Hoop Wines: Pink 2020

Két fiatalember, Kerekes Zoltán és Németi Zoltán összefogott, és hipp-hopp megalapította a Mátrai borvidék egyik legfrissebb garázsborászatát. A saját területük egyelőre mindössze egy hektár, de még az se terem teljes egészében, ezért javarészt vásárolt szőlővel dolgoznak. Fő fajtájuknak a kékfrankost tekintik, boraikat a fiatal borok színárnyalatairól nevezik el: a rozét „Rosé”, a cabernet franc-t „Magenta”, a pét-natot „Pink”, a kékfrankost pedig „Violet” néven hozzák forgalomba.



 

 

A Pink névre keresztelt, kékfrankosból készült pét-nat színe észveszejtően púderrózsaszín, és még a zavarosság is jól áll neki. Illata áthatóan gyümölcsös, leginkább szederre, szamócára, cseresznyére emlékeztet, egy pici mentás fűszerességgel. Kóstolva gyümölcsös, enyhén grépfrútos, rebarbarás, finoman fanyar. Könnyed, üde, mégis tartalmas bor, apró, de kitartó buborékokkal, viselhető mennyiségű szedimenttel. Szusi mellé kiváló, de bármilyen halételhez tálalhatjuk.

 

Hogyan kínáljuk?

Jegyezzük meg: a pét-nat időt és figyelmet igényel. Mindig jól behűtve szolgáljuk fel, és a nyitáskor járjunk el körültekintően. Vannak olyan pincészetek, amelyek a palackokat eleve fejjel lefelé tárolják, és így is hozzák forgalomba, a szedimentet előzékenyen összegyűjtve ezáltal a nyakban. Ezeket a pét-natokat érdemes vízben kinyitni, hagyni, hogy kilökődjön az üledék, majd hüvelykujjunkkal befogni az üveg száját, és a palackot óvatosan talpra állítani.

A pét-natok többsége egyszerű koronazárral záródik, a nyitása tehát nem bonyolult, de – ahogyan korábban is mondtuk – hajlamos rá, hogy kiszökjön a palackból, ezért legyünk résen.

Töltsük fehérboros pohárba, és legyen rá gondunk, hogy a pét-nat elfogyasztása után cseréljünk poharat.

Kalandra fel, koccintsunk hazai pét-natokkal szilveszterkor is! Kellemes készülődést, békés karácsonyt, és boldog új évet kívánunk a bor.hu valamennyi munkatársa nevében!

 

 

Amennyiben mégis klasszikus pezsgőket kóstolnál, ezt a cikket ajánljuk: Szisszenjen vagy pukkanjon?

URL másolása Facebook megosztás Twitter megosztás
Lapozás vissza Lapozás előre

Milyen borral induljunk vendégségbe?

Elolvasom

Állandósult a reprezentációs adókedvezmény az SZJA törvényben!

Elolvasom

A bor lehet Dél-Korea következő italtrendje

Elolvasom

Ezért igyunk tokaji aszút! - Interjú Konstantin Baum Master of Wine-nal

Elolvasom
2019 - 2024 Bor.hu Minden jog fenntartva!
Spotify Facebook Youtube Instagram tiktok