Milyen borral induljunk vendégségbe?

Év végével sűrűsödnek a családi, baráti, üzleti találkozók. Amennyiben minket hívtak meg, illik ajándékot vinni; és akár közeli viszonyban vagyunk a házigazdával – és így ismerjük az ízlését is –, akár csak felületes kapcsolatban állunk, virággal és borral gyakorlatilag nem lehet mellélőni. De hogyan és mit válasszunk, ha vendégségbe megyünk? Ezt a témát járjuk körbe.

Minden nemzetnek megvannak a maga kulturális szokásai; nálunk például az a megszokott, hogy ha vendégségbe vagyunk hivatalosak, illik valamilyen ajándékkal kedveskedni a házigazdáknak. Egy palack jó borral általában még akkor is célba találunk, ha vendéglátónk csak amatőr szintű borrajongó, és nem fekete öves szakértő sokéves gyakorlattal. Akármelyik táborról is legyen szó, egy alapigazságot ne tévesszünk szem elől: nincsen egy mindenki ízléséhez egyformán jól illeszthető recept! Egy kis körültekintéssel, belegondolással, valamint néhány szabály betartásával viszont könnyen találhatunk olyan bort, amelynek a megajándékozott garantáltan örülni fog. 

Íratlan szabályok, apró trükkök

Még a borstílus kiválasztásánál is előbbre való kérdés, hogy mennyit bír el a költségvetés – különösen így év végéhez közeledve, amikor egyébként is többször és mélyebben nyúl az ember a zsebébe. Legyen akármekkora is a büdzsénk, azért ne nyújtózkodjunk tovább, mint ameddig a takarónk ér; különben még a végén a vendéglátónk érezheti kellemetlenül magát. Emellett pedig ne feledjük, hogy ajándékba visszük a bort: próbáljunk valamilyen különleges vagy egyedi tételt választani – az is lehet, hogy ez éppen csak annyi, hogy organikus vagy natúr bort szemelünk ki. 

Ha van a környékünkön borbolt vagy delikátesz önálló borszelekcióval, ne habozzunk: keressük fel, így jó eséllyel olyan tételt vihetünk majd magunkkal, amit vendéglátónk nem fogyaszt mindennap, és akár kevesebből gazdálkodva is emelhetjük az összejövetel ünnepi fényét. 

Túl azon, hogy könnyedén bezsebelhetünk néhány elismerő pillantást és lelkes, léleksimogató bókot, izgalmas ajándékot választani ilyenkor azért is kifizetődő, mert a bor íratlan illemtankönyve úgy diktálja, hogy vendéglátónk fel is bontsa, amit kapott. Tehát – bármilyen nevetségesen is hangzik – ne érkezzünk vendégségbe olyan borral, amit mi magunk nem innánk szívesen! Képzeljük csak el a helyzetet: az általunk vitt tétel éppen nekünk nem ízlik. Abba pedig jobb nem is belegondolni, hogyan magyarázzuk ki magunkat a vendéglátónk előtt, ha a minősége nem a kedvünkre való, vagy ha éppen ugyanolyan palack lapul már nála otthon a hűtőben.

Fehéret vagy vöröset, buborékosat vagy csendeset? 

Amennyiben nem ismerjük sem a menüt, sem a vendéglátónk ízlését, a második kérdés, amely az anyagiak után felmerül, minden bizonnyal a borstílusra vonatkozik: könnyű fehér, testes vörös vagy elegáns buborékos legyen? 

A pezsgő az egész világon divatba jött, így a borfogyasztók zöme előszeretettel kortyol selymes buborékokat – és már régen nem csak ünnepi alkalmakkor. A pezsgők illenek az étkezés előtti beszélgetésekhez, de méltó kísérői lehetnek az előételeknek, sőt, akár a főételeknek is. Ha a társaság nagy, érdemesebb magnum palackot választani; ha kísérletező kedvű, akkor jöhetnek a pét-natok: a buborékosokkal csupán akkor lehet mellényúlni, ha figyelmetlenül nem a megfelelő cukortartalmút választjuk. 

A brut nature, a zero dosage vagy a nyerspezsgő mind ugyanazt az édességet, vagyis ebben az esetben inkább szárazságot jelenti: ezek ugyanis a piacon elérhető legszárazabb pezsgők. Akkor válasszuk őket, ha vendéglátónkról egyértelműen tudjuk, hogy borfanatikus, aki egyébként valószínűleg még az extra brut tételekre is mosolyogva tekint. Pezsgőknél megtévesztő a dry és az extra dry kifejezés a címkén: ezek ugyanis – nevükkel ellentétben – a száraz pezsgők közül a legédesebbek. Akkor érdemes ezek felé orientálódni, ha tudjuk, hogy vendéglátónk inkább alkalmi borfogyasztó, vagy még csak most ismerkedik a borok világával: a cukor számára sokkal kedvesebbé fogja tenni a kortyokat. Kimaradt a sorból a brut kategória, és nem véletlenül: erre tekinthetünk amolyan jolly jokerként is: ha abszolút nem ismerjük a házigazdánk ízlését, ez a legbiztosabb választás, hogy a kedvében járjunk.

A pezsgők esetében némileg kevésbé releváns a szőlőfajta, már csak annak okán is, hogy számos címkéről nem is olvasható le, hiszen sokszor házasítások eredményeként látnak napvilágot. Ha azonban mégis megadja a termelő, kezdő borfogyasztók esetében érdemes illatos fajtákban, például egy jó sauvignon blanc-ban gondolkodni; míg a komolyabb borértők nagy valószínűséggel a furmint- vagy a chardonnay-alapú buborékokat fogják preferálni.

Jöjjenek a csendesek!

Látszólag nehezebb a dolgunk a száraz csendes borok esetében, már csak azért is, mert jóval szélesebb a választék ezen a téren. Sok éven keresztül tartotta magát az a tévhit, hogy pezsgőt csak ünnepekre érdemes választani, és vendégségbe csak egy testes villányi házasítás való. Szerencsére mára mindkettő megdőlt, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy a vendéglátónk – csendesen megjegyezzük: nemtől függetlenül – nem örülne jobban egy szépen elkészített fehérbornak.

Hacsak nincs kifejezetten tudomásunk arról, hogy a házigazdánk az olyan illatos fajtákat kedveli, mint például az Irsai Olivér, igyekezzünk ennél szofisztikáltabbat választani! Ismeretlen helyre mindig biztos tipp a balatoni olaszrizling vagy a tokaji furmint: az alaptól a legkomolyabb hordós tételekig széles a kínálat. Bár nem mindig igaz az a tézis, hogy a drágább a jobb, az helytállónak tűnik, hogy készítőik a drágábbat komolyabb alapanyagnak gondolják – ezt vendéglátónk borértő szintjéhez érdemes igazítani. 

Amennyiben biztosan tudjuk, hogy akinek visszük a bort, nagyobb jártasságot szerzett már a magyar tételek világában, akkor válasszunk valamilyen igazi kuriózumot: kéknyelűt Badacsonyból – ne feltétlen a legfrissebb évjáratot, hiszen a kéknyelűnek kifejezetten jól áll az érlelés – vagy juhfarkot a Somlóról, esetleg valamilyen egyéb hazai, ritkábban fellelhető, őshonos szőlőfajta borát. Ha pedig lehetőségünk adódik rá, akkor válasszunk valamit egy alulértékeltnek vélt borvidékről!

Egy sokfogásos vacsorán valószínűleg előtérbe kerülnek a masszívabb főételek, így egy palack vörösbornak egészen biztos, hogy lesz mit kísérnie. Egy jó vörösbor – már csak amiatt is, hogy többségében hordóban érlelték, és így hosszabb ideig élvezte a pince nyugalmát, mint fehér társai – ritkán olcsó, sőt, az árcímkéket nézegetve olykor úgy is érezhetjük, hogy tényleg csak a csillagos ég a határ. Választhatjuk valamely vörösboros vidékünk kiemelkedő évjáratának borát: Villányból cabernet franc-t, Sopronból kékfrankost, Szekszárdról vagy Egerből Bikavért – ha a fentiekben tárgyalt ökölszabályokat betartjuk, alighanem örömet okozunk a megajándékozottnak. Ha pedig úgy érezzük, hogy házigazdánk ízlését tekintve a sötétben tapogatózunk, döntsünk egy népszerű, gyümölcsökben gazdag fajta mellett: egy merlot, egy pinot noir vagy egy szépen elkészített kadarka is könnyedén lehet az est fénypontja.

Mi a helyzet az édes borokkal? 

Sok régi, berögzült szabályt felülírtunk már fentebb, ez alól pedig az édes borok sem lesznek kivételek: ma már édeset sem csak desszert mellé kortyolhatunk, hiszen fenséges kísérője lehet akár a főételeknek is. Miként a pezsgőknél már szó volt róla, a cukor megkönnyíti a borral való barátkozást; arra azonban figyeljünk, hogy természetes cukortartalmú legyen! Egy abszolút kezdő fogyasztót egy szép, egyensúlyban lévő késői szüret is könnyedén levehet a lábáról; ha pedig a borra a vacsora koronaékszereként gondolunk, egy tokaji aszú valamely kiemelkedő aszús évjáratból alighanem a legtöbb, mi ebben a kategóriában – hazai tételekben gondolkozva – az ajándékcsomagba kerülhet.