Szerző: dr. Mészáros Gabriella Fotós: Pintér Árpád
A várost kelták alapíthatták, amelyet a rómaiak Scarabantiának neveztek el. Régészeti leletek valószínűsítik a római szőlőművelést. Sopron vármegyei szőlőkről először egy 1230. évben kelt ajándékozási szerződés tesz említést. A soproni bortermelés további említése V. István király, egyik 1270-ben kelt oklevelében található, ebből az oklevélből kiderül, hogy a Sopron megyei íjászok ekkor már kiterjedt szőlőterületekkel rendelkeztek és arról nagy mennyiségű bort szüreteltek. Az 1277. évi városalapító levél már magában, Sopron városában is említést tesz a bor-dézsma szedéséről.
Az alsó-ausztriai bevándorlók betelepedése, ami a XIII. században kezdődött, a XIV. században érte el csúcspontját. Az így alaposan elnémetesedő Sopron új lakói egyben magukkal hozták a nyugatabbi területek fejlettebb szőlőfeldolgozási, borkészítési technológiáit is. A XIV-XV. században a soproni bor egyike lett Magyarország Európa felé közvetített, legkedveltebb kiviteli cikkeinek.
A bor a soproni magyar és német polgárok első számú bevételi forrása volt és ez így maradt egészen a XVIII. század végéig. A soproni bortermelésről már az első magyarországi, borral foglalkozó szakkönyvek is megemlékeznek. 1723-ban például Bél Mátyás említi azt a megfigyelését, hogy ha a Fertő telik, a bor jobb és bőségesebb, ha a Fertő apad, a termés kisebb és nem annyira kiemelkedő minőségű. Ennek magyarázatát abban lelhetjük, hogy a csapadékosabb évek, mikor a Fertő vízszintje is megemelkedett, jobban kedveztek a szőlőbogyók kigömbölyödésének és aszúsodásának, mint az aszályos évek.
A soproni polgárság vagyonának jelentős részét képezte a szőlő a XVIII. században. A borkimérés jogát maguk a termelők némi szabályozással szabadon gyakorolhatták, mivel máshonnan bort behozni nem volt szabad. A XIX. században a többi magyar borvidékhez hasonlóan a mennyiségi termelés került előtérbe, amit a filoxéra pusztítása torpantott meg. Az 1890-es években lépett fel Sopronban a filoxéra, mely csaknem teljesen elpusztította a szőlőket. A bortermelés új fordulatot vett, amelynek két jelentős, ma is érezhető hatása van: megváltozott a szőlők fajtaösszetétele és a városban addig meghatározó gazdasági tevékenységnek számító szőlőtermesztés háttérbe szorult. Tovább rontotta a helyzetet az, hogy 1946-ban a második háborúban győztes szövetségesek utasítására kitelepítették Sopronból a magukat német nemzetiségűnek valló, szőlőtermeléssel foglalkozó lakosok nagy részét. A gazdátlanul maradt szőlők művelésére a tulajdonosi tudattal nem rendelkező állami gazdaság és termelőszövetkezetek létesítése mérte az utolsó csapást.
A soproni borvidék az Alpokalján, a Soproni-hegységben és a Fertő-tó déli és nyugati szegélyén terül el. Egyenes folytatása a burgenlandi Lajta-hegységi, Ruszt-Fertő-vidéki bortermő területeknek. A szőlővidék két nagy tömbben helyezkedik el. Az egyik - szőlőművelésre talán alkalmasabb terület - északon van, Fertőrákos, a Fertő-tó és Balf község között. Ez a táj a Fertő-tó felé lejt. A másik terület Soprontól keletre, Fertőszentmiklósig húzódik. A várostól délre, a Harka községbe vezető út mellett is találunk szőlőültetvényeket.
A borvidék Győr-Moson-Sopron megyében Fertőboz, Fertőendréd, Fertőrákos, Fertőszentmiklós, Fertőszéplak, Harka, Hidegség, Kópháza, Sopron településeknek a szőlőkataszter szerinti I. és II. osztályú határrészeit foglalja magában. Néhány éve a borvidékhez csatolták Kőszeg, Csepreg és Vaskeresztes szőlőhegyeit is.
A soproni borvidék összterülete 4287 ha, amelyből 3236 ha első osztályú besorolást nyert. Ennek a területnek azonban csak kis részét, 1299 ha-t díszítik termő ültetvények.
A Soproni-hegységet felépítő átalakult kristályos gneisz és csillámpala a földtörténeti ókorban képződtek. Az idős kőzeteket miocén kavics, agyag, lajtamészkő, kőszén és pannon korú homokkő fedi, melyeken negyedidőszaki lösz települ. A szarmata és pannon rétegek törmelékein, mészkövön, löszön löszös vályogtalaj, barna erdőtalajok, laza pleisztocén homoktalajok alakultak ki. A kristályos palák jellemző talajfélesége a kőzettörmelékekben dús ranker.
Két jellemző kőzet a Soproni Borvidékről.
A táj éghajlata kiegyenlített, enyhén kontinentális, bár országos viszonylatban inkább hűvösnek, csapadékosnak számít, tehát érvényesül a szubalpin hatás. A nyár is hűvös, borvidékeink közül a legcsapadékosabb, telei viszont enyhék. Gyakori a légmozgás. (Ahogyan a soproni őslakosok mondják: „Sopronban vagy esik, vagy fúj, vagy harangoznak…”)
Sopron és környéke ma elsősorban kékszőlő termesztéséről híres (a terület háromnegyed részén kékszőlő terem), kisebb mértékű fehérszőlő termesztéssel kombinálva.
Jelenleg a soproni borvidéken elsöprő dominanciával terem a kékfrankos. Ezt csak nagy késéssel követi a zweigelt és a cabernet sauvignon. A fehér fajták közül a hagyományos zöldveltelini, a chardonnay és a zenit terem a legnagyobb területen.
A szőlőültetvények a Fertő-tó körüli dombokra és Soproni-hegység déli és keleti lejtőire települtek. A bortermő dűlők klimatikusan viszonylag kedvező helyzetben vannak, mivel a déli hegyoldalakat a hegység tömege északnyugatról megvédi a hideg ellen és ez lehetővé teszi az átlagnál szerencsésebb mikroklíma kialakulását.
A borvidék legkomolyabb borokat adó dűlőiből néhányat már az igényes borkedvelők is ismernek. A Spern Steiner, Frettner, Neuberg, Rothepeter, Höllesgrund dűlőkön termett szőlő ásványi anyagokban gazdag borokat ad – feltéve, hogy maga a bor eléggé koncentrált. A valaha volt Ruszt-Pozsony-Soproni Borvidék nem mindig pont azt kínálta, mint manapság. A filoxéravész előtt itt többnyire csak fehérszőlők teremtek. A XVIII. században a Soproni borvidéken a legjobb minőséget adó szőlőfajtának a furmint bizonyult, amelyből kedvező időjárás mellett, késői szüreteléssel aszúbort is készítettek. Ez volt az az árucikk, amelyre nagy volt a külföldi kereslet és az aszú kémiai tulajdonságai következtében nagy távolságra is szállítható volt. Az országos átlaghoz képest valamelyest alacsonyabb hőmérséklet és a ragyogó terroir együttese jó esetben kimondottan határozott gerincű, finoman árnyalt szép savú, de érett borokat ad. Kétségtelen, hogy ezt nem tudja minden egyes évjáratban maradéktalanul hozni a terület és valljuk be, a termelő részéről is kell hozzá némi türelem. A borkedvelők oldaláról nézve Sopron izgalmas és nem szokványos borvidék.
Sopron függetlenül attól, hogy a borvidék inkább fehérborokat adó termőhelyeken adja a szőlőt, mégis egyértelműen vörösboraiért kedvelt. Ma már a közismerten hűvösebb éghajlat mellett is megszületnek az almasav bontott, kellemesen fogyasztható vörösborok, kékfrankos dominanciával. Izgalmas savak, sok-sok gyümölcsösség, szép és karcsú szerkezet. Sokszor jellemzően ibolyás, málnás jegyeket érezhetünk ezekben a kékfrankosokban. Sopron az a borvidék, ahol a syrah, a merlot és a pinot noir is ragyogó borokat ad. A fehér fajták között a soproni gazdák valahogy kevésbé találtak vissza a kiinduláshoz. A Kismarton környéki területekről származó zöldveltelini sokszor izgalmas borokat ad, mégsem lett egyöntetűen vezető fehér fajtája a borvidéknek.
A magyar bor nagykövetei: influenszerevolúció
Hol és hogyan tanulhatunk borásznak?
Nem csak a rozé érdekli! - Beszélgetés Elizabeth Gabay-val
Nem több, hanem jobb bort szeretnék - Beszélgetés Török Csabával
