Szerző: dr. Mészáros Gabriella Fotós: Pintér Árpád
A Szekszárdi borvidék a Tolna-Baranyai-dombság és a Dunamenti-síkság között terül el, a Sárköztől nyugatra. Bár a táj a hivatalos geográfia szerint csak „dombságnak” minősül, a szekszárdi lokálpatrióta és az ínyenc borkóstoló egyaránt „Szekszárdi-hegynek” nevezi ezt a borvidék központjában helyet foglaló magaslatot.
A Szekszárdtól Bátáig követhető észak-déli irányú vonulat keleti oldalán húzódnak azok a szőlőtermő dűlők, amelyek oly híressé tették ezt a tájat. Ezen a keleti lejtőn találjuk a híres Őcsényi, Decsi-, Sárpilisi-szőlőhegyeket is, noha maguk a névadó faluk 3-5 kilométerrel arrébb, a Duna egykori árterén terülnek el.
A borvidék közigazgatásilag Tolna megyében található. Termőterülete Alsónána, Alsónyék, Báta, Bátaszék, Decs, Harc, Őcsény, Sióagárd, Szálka, Szekszárd, Várdomb, Zomba településeknek a szőlőkataszter szerinti I. és II. osztályú határrészeire terjed ki. A Szekszárdi borvidék teljes termőterülete ma 6001 ha, amelyből 3789 ha I. osztályú besorolást kapott. A tényleges szőlőültetvények 2038 ha-t foglalnak el.
A szőlészet-borászat biztos nyomaira a római hódítás korában találtak először egyértelmű bizonyítékokat: egy, a római időkből ránk maradt 110 mázsás márvány szarkofág egyik oldallapját például kettős kehelyből kiágazó termő szőlőtő díszíti. Egy másik sírban, a halott mellé helyezett áldozati kehely felirata különös bölcsességet hirdet: "Áldozz a pásztornak, igyál, s élni fogsz!" A honfoglalásig eltelt hat évszázad alatt is valószínűsíteni lehet, hogy a népvándorlás népei sem hagytak fel a szőlőműveléssel, ezt igazolja, hogy az avar temetőből és kerámiaközpontból kulacsok kerültek elő, melyekben a harcosok valószínűleg bort vittek magukkal másvilági útjukra.
A római kor után a helyi szőlőtermesztésről szóló, első biztosnak mondható adat az esztergomi káptalan által kiadott, I. Béla alapító oklevelét tartalmazó átirat, amely felsorolja az 1061-es adományokat. Ebben az apátságot alapító I. Béla király három szőlőt (Csin, Bika és Fövestelek néven) ajándékoz a bencéseknek. A szerzetesrend modern mezőgazdasági módszereket honosított meg és monostora felépítésekor a homokkövet a templom altalajából nyerve, hatalmas, kitűnő pincét alakíttatott ki, a mai Garay téri pince elődjét. Az egyházi birtokon a továbbiakban is magas szintű szőlőtermesztés folyt. Erről tanúskodik a szekszárdi apátság 1267. évi oklevele is. Feltehetőleg a törökök elől menekülő rácok hozták erre a borvidékre a kadarka fajtát és a délszláv vörösborkultúrát. 1541-ben a törökök szandzsák székhellyé tették a várost, de a bortermelés tovább folyt, sőt egyes szőlőterületeknek mohamedán tulajdonosa is volt. A sárközi falvakban talán ettől az időtől datálódhat a csoportos szőlőőrzés hagyománya is, amely az országban egyedül itt maradt meg. Érés idején az oszmán harcosok elől a dombra menekített leányok egész nap közösen riogatták a szárnyas és szárnyatlan szőlő-tolvajokat. A törökvilág dúlásai Szekszárd városát és környékét meglehetősen elnéptelenítették, az újjáépítő lakosok közül 1695-ben a szekszárdi hegyoldalban 7 magyar és két rác családnak összesen 55 csak szőlője volt, ami körülbelül 14 kataszteri holdnak felelhetett meg. A XVIII. század elején a bencés apátok adókedvezményt adtak a szőlőtermesztőknek. Ezek a lehetőségek a magyarok mellett német telepeseket is vonzottak, akik több hullámban érkeztek a borvidékre.
1812-ben már „Hegybéli Artikulusok” szabályozták a telepítési, kezelési és feldolgozási munkarendet, az eddigi szokásjogot írásban rögzítve. Szigorú előírások szolgálták a tulajdon és a minőség együttes védelmét a közösen felfogott érdekek alapján. A nemes szekszárdi kadarka a XIX. században vált Szekszárd zászlós borává. Szekszárdi kadarka ihlette Franz Schubert Pisztráng című dalát és annak zenei témájára komponált kvintettjét is. Egy másik nagy muzsikus, Liszt Ferenc évtizedekig látogatta Szekszárdon barátjának Augusz Antalnak vendégszerető házát, ahol sűrűn kortyolgatta a nemes szekszárdi óvöröst. A szőlőművelés első szakasza a filoxéravészig (1875) tartott. Ekkor haltak ki az addig termesztett tömegbor-szőlőfajták, ezzel szemben felgyorsult a kadarka szaporítása. A borvidék szőlőtermesztése a második világháborútól napjainkig megtorpanásokkal bár, de sikeres történetnek nevezhető. A borvidék vezető termelőinek példaértékű együttműködése teremtette meg azt a jól kommunikálható hármast, ami bortípus szerint a kadarka – kékfrankos – bikavér borokra helyezi a hangsúlyt.
A szekszárdi dombság vastag lösztakarója kitűnő alapot ad a kékszőlők termesztésének kedvező talajok képződésére. A löszön mintegy 10000 évvel ezelőtt, a holocénban löszvályog, homokos-kőzettörmelékes vályogtalaj, kisebb részben pannon homokkal kevert lösz alakult ki. A szőlőtermelés szempontjából rendkívül szerencsés, hogy a lösz mindig tartalmaz legalább 5-7% aktív meszet, de előfordulnak talajok akár 10-30 % mésztartalommal is. Ez lényegesen gazdagabb, komplexebb ízvilágot kölcsönöz a bornak, mint pl. a mészben szegény homokos talajok. A Geresdi dombvidékhez tartozó területen már agyagbemosódásos barna erdőtalajok is megjelennek.
Két jellemző kőzet a Szekszárdi Borvidékről
A Szekszárdi borvidéken mérsékelt kontinentális éghajlat uralkodik: a telek enyhék, a nyarak melegek. Nagy a hőösszeg és a napbesugárzás, ezzel szemben kevés a csapadék, Emiatt - kedvezőtlen években - helyenként az aszály káros hatásával kell számolni. A meleg éghajlatra való tekintettel a tavaszi és az őszi fagyok ritkán tesznek kárt az ültetvényekben. Ez az olyan fagyérzékeny szőlőfajtáknál, mint például a kadarka és a merlot rendkívül fontos szempont.
Legnagyobb területen termesztett szőlőfajták a kékfrankos, merlot, cabernet franc, cabernet sauvignon, kadarka, zweigelt, pinot noir. Fehér fajták közül az olaszrizling, rajnai rizling, chardonnay a legjellemzőbb. Szekszárdot a borkedvelők elsősorban vörösbora miatt ismerik és keresik. Ennél a bortípusnál nem hátrány a déliesebb stílus, a fehérborokról ugyanez nem mondható el. Fehérborai ritkán vívnak ki országos elismerést, bár minden évjáratban akad egy-két jó kivétel. A vörösbort adó fajták közül a kadarka és a kékfrankos különösen kötődik e tájhoz, de a merlot és a cabernet franc is szép borokkal örvendeztet meg. A szekszárdi borok gazdag aromatikája, sokszor élénk savkészlete, eleganciája kiemeli őket a honi vörösborok közül. Kicsivel általában korábban fogyaszthatók ezek a borok, mint villányi társaik, struktúrában kedvesebbek, cserzőanyaguk sokszor puhább tapintású. Egyszerűen azt mondhatnánk, a szekszárdi vörösborok fiatalon is fogyasztásra ösztönzők, de igen jól és hosszú távon érlelhetők is.
A legnagyobb felületen termesztett szőlőfajta egyértelműen a kékfrankos, kiemelt szerepe nem véletlen a borvidéken. Mellette a kadarka és a bikavér az, ami tradicionális jellegük miatt egyértelműen és történelmileg is köthetőek Szekszárdhoz. A bordeaux-i fajták telepítései is igényes borokat adnak, ezt a termelők zöme a bikavérhez hasonlóan házasított borként hozza forgalomba. Különböző, a borászatokra jellemző és más egyedi márkanév alatt is születnek határozott és karakteres, hosszas érlelésre alkalmas borok. A szekszárdi termékleírás szigorúan és egyértelműen rendelkezik a borkészítés szabályairól, ahol a Bikavérre vonatkozóan még határozottabb keretek fogalmazódnak meg.
A magyar bor nagykövetei: influenszerevolúció
Hol és hogyan tanulhatunk borásznak?
Nem csak a rozé érdekli! - Beszélgetés Elizabeth Gabay-val
Nem több, hanem jobb bort szeretnék - Beszélgetés Török Csabával
