Szerző: dr. Mészáros Gabriella Fotós: Pintér Árpád
Magyarország déli részén, a Mecsek hegység lejtőitől DK-i irányba, az országhatár mentén fekszik, a Villányi hegység déli és keleti lejtőin.
Villányi és Siklósi körzetre tagozódik, 16 községet foglal magába. A borvidékbe Bisse, Csarnóta, Diósviszló, Harkány, Hegyszentmárton, Kisharsány, Kistótfalu, Márfa, Nagyharsány, Nagytótfalu, Palkonya, Siklós, Túrony, Villány és Villánykövesd településeknek a szőlőkataszter szerinti I. és II. osztályú határrészei tartoznak.
A borvidék összes termőterülete 2182 ha, ebből fehérszőlő 401 ha kékszőlő 1781 ha.
A szőlőtermesztés itt is, mint a Dunántúlon annyifelé, a római korra nyúlik vissza. Legismertebb lelet az a nagyharsányi villában talált oltármaradvány, melynek felirata szerint a ház gazdája, Venatus és fia 400 arpensis (kb. 45 hektár) szőlőt telepítettek.
A pécsváradi apátság 1065-ben kelt alapítólevele már megemlékezik a villányi szőlőmunkásokról, noha ekkoriban a villányi hegységet még Geréc néven ismerték. IV. Béla király 1247-ben - a szársomlyói vár alapítólevelében - említi Harsány határát a szőlőkkel. A török uralom alatt Villány teljesen elpusztult, de a szőlőtermesztés nem szűnt meg, mert a közeli falvak lakói a villányi szőlők egy részét tovább művelték. Az elpusztult magyar falvakba a törökök ugyanis szláv, rác népességet telepítettek.
A török hódoltság alatt visszaszorult a környék bortermelése, erre utalnak a török adójegyzékek. A török kiűzése során a környék községei jórészt újra elnéptelenedtek, helyükbe 1697. után a Balkánról bevándorló délszlávok telepedtek, akik magukkal hozták a kadarkát és a vörösbor-kultúrát. A siklósi vár védelme alatt élő magyarok a mai napig megtartották a fehérbor dominanciáján alapuló kultúrájukat. A török hódoltság után magyar és osztrák főurak jutottak nagybirtokokhoz e térségekben, többek között Savoyai Jenő is, akinek örökösei később felvirágoztatták a béllyei uradalom szőlőtermelését. A másik nagybirtok Bóly székhellyel alakult, 24 falu tartozott hozzá. Ez a Batthyányiak tulajdona volt és házasság révén Montenuovo hercege is részese volt a javadalmaknak.
A délszlávok mellett 1740. körül német telepesek is megjelentek a vidéken és ez nagy mértékben fellendítette a szőlőkultúrát. Ők is hoztak magukkal kékszőlőt, mégpedig az oportót. A szőlőművelés fejlődésére jellemző adat, hogy míg 1690-ben kb. másfél kataszteri holdon termett szőlő, addig 1783-ban már 80 kataszteri hold szőlője volt Villánynak. A XIX. század folyamán a villányi bor egyre nagyobb hírnévre tett szert, jelentős kiviteli cikké is vált. Villány fénykorát először az 1850-60-as években éli, majd a filoxéravész utáni fellendülés idején. Mind szőlőtermesztés tekintetében (fajtaszerkezet átalakulása) mind az egész Európára kiterjedő, vadalanyba oltott nemes fajták szaporítóanyagának exportja tekintetében vezető helyet foglalt el a község és környéke.
A filoxéra a villányi szőlőket sem kímélte, de a fejlődés nem tört meg. A borvidéken egészen a XX. század második feléig a kadarka és főként az oportó (mai nevén portugieser) dominált, azóta a magasabb minőségű bort adó francia fajták előretörését figyelhetjük meg. Villány korábban a Villány-Pécsi borvidék része volt. Az 1940-es évek vége óta önálló borvidéki státuszt kapott.
A Villányi-hegység öt hatalmas, egymásra tolt pikkelyből áll. Fő tömegét a földtörténeti középkor tengereiben lerakódott, elsősorban karbonátos kőzetek építik fel: kompakt, kemény középső triász dolomit- és mészkő-féleségek.
A hegység fő tömegétől külön álló siklósi Tenkes hegyet, a Csarnótai- és Szavai-hegyeket szintén vastag- és vékonypados triász mészkövek, dolomitok alkotják. Ezekre nagy időhézaggal fiatalabb, középső és felső jura mészkövek települnek, köztük a Szársomlyót felépítő mintegy 150 millió éves Szársomlyói Mészkő. A rétegsort a csak kevés helyen felszínre bukkanó, de a Szársomlyóról jól ismert, körülbelül 120 millió éves, alsó kréta korú Nagyharsányi Mészkő zárja. Közvetlenül az idős mészköveken, dolomitokon szőlőművelés nem folyik. A szőlőtermő dűlők mindenütt a néhány méter vastag lösz felszínén található vályogos, löszvályogos talajon, barna erdőtalajon találhatók. Ahol közvetlenül a mészkőkibúvások fölött a löszös talajtakaró vékony, ott a szőlő gyökerei lehatolhatnak a karbonátos kőzettörmelékkel kevert, kálciumban gazdagabb altalajba. A löszös talajtakaró a mészkőkibúvások fölött közvetlenül vékony, kőzettörmelékkel kevert (dolomit, mészkő). Ez a savasabb borok termőhelye, míg a tisztán löszös talaj lágyabb borokat terem. A löszös vályogtalaj mellett a hegy lábánál vörösagyag is előfordul, a magasabb helyzetű lejtőkön pedig barna erdőtalaj, ritkábban rendzina-talaj.
Két jellemző kőzet a Villányi Borvidékből
Szubmediterrán jellegű mikroklíma jellemzi, ez az ország legkorábban felmelegedő tája.
Olaszrizling, chardonnay, rajnai rizling, hárslevelű, Müller-Thurgau (rizlingszilváni), tramini a legjellemzőbb fehér fajták.
Cabernet sauvignon, portugieser, kékfrankos, zweigelt, cabernet franc, merlot, kisebb mennyiségben syrah a főbb kékszőlők.
A fehér- és vörösborokat adó szőlőfajták aránya majdnem kiegyenlített a borvidéken, de körzetenként eltérő (fehérbort adó fajták Siklós, kékszőlők Villány környékén az uralkodók), ennek ellenére az uralkodónak mégis a vörösborokat tekintjük. A villányi vörösborokat a portugieser lágysága tette közkedveltté, ennek a fajtának a borai a szüretet követő évben kellemesen gyümölcsösek, barátságosak, könnyen fogyaszthatók. Szintén a mindennapok jó társa ma már a RedY névre keresztelt szintén portugieser alapú házasítás. Könnyed, nem feltétlenül hordóban érlelt és üde, gyümölcsös bort kell keressünk benne.
A jóval magasabb sav- és tannintartalommal szüretelhető fajták borai alacsony tőketerhelés és nagy koncentráció mellett hosszas fahordós érlelést igényelnek, valódi értékeiket sokszor 2-3 éves korukban kezdik el megmutatni. Az átlagosnál hosszabb érleléssel kell számolni az új kishordóban érlelt cabernet alapú boroknál, melyek a fogyasztó türelmét meghálálják. Ezek a borok nagytestűek, jó évjáratból 15-20 éves korukban is élvezetesek lehetnek majd.
A borvidék kiemelt fajtája a cabernet franc. A villányihoz hasonló tiszta fajta borokat ebből a fajtából csak az eredeti termőhelyén, a Loire mentén készítenek. A Villányi Franc a termelők értékelő érzékszervi vizsgálata után lehet csak a borvidék vezető bora, a legjobb Villányi Franc-ok viselhetik csak ezt a megjelölést. A klasszikusnak nevezhető bordeaux-i fajták (cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot) és azok házasításai hosszan eltartható, nagyértékű borokat adhatnak. Számos termelő syrah-t is telepített az utóbbi években, ezek a borok is hozzák a fajtára jellemző szép savakat, sok tannint és magas gyümölcs koncentrációt.
A siklósi fehérborok savakban viszonylag szegények, de alkoholban és extrakt tartalomban gazdagok. Bennük elsősorban ne üdeséget, sokkal inkább teltséget és mélyebb ízeket keressünk.
Milyen a franc, ha villányi?
„A sommelier Európa-bajnokság olyan, mint egy olimpia”
Az ősz íze a narancs!
Ezért igyunk tokaji aszút! - Interjú Konstantin Baum Master of Wine-nal
